Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége III. (tanulmány)

ez a birtok éppen az egyik nápolyi követ föesperessége. Nikodémmal Ákos mesternek biztosan találkoznia kellett (vö. Szűcs J.: Száz. 1973. 848), de ha valóban Roland bán volt annak a követségnek a vezetője, amelyben Ákos mester részt vett, akkor neki is.

Afelől persze nem lehet kétségünk Mályusz adatai után, hogy Ákos mester tagja volt ennek a „királylányi kíséretnek”, ha nem is mint a kíséret vezető klerikusa. Még a Zárából Barlettába vezető hajóúton, de talán csak Barlettában ismerte, ismerhette meg Guillaume le Cornu-t, aki a nápolyi királyság tengerészetében különböző vezető tisztségeket töltött be. E miatt rokom'totta talán a Becse-Gergely nemzetséget éppen vele (Mályusz E.: Az V. István-kori gesta i. m. 28-30). Ákos mester útja Barlettából egyenesen Nápolyba vezetett. Itt ismerte meg Ruggierót, Sanseverino grófját (Mályusz E.: i. m. 30-32), s itt találkozott Caserta grófjával is, akivel aztán a követséget vezető Rátót Rolandot hozta rokonságba (Mályusz E.: i. m. 33-34). Mivel sem Sanseverino, sem Caserta pontos helyét nem tudja, e helyeken aligha járt, bizonyára csak nápolyi ismereteire hagyatkozott. Ákos mester 1270 november elején indulhatott vissza Magyarországra, hiszen 1271. január 20-án Szent Margit ravatalánál találjuk a Nyulak- szigeti zárdában (Szűcs J.: Száz. 1973. 848). Hazai tevékenysége alapján szinte biztonsággal mondhatjuk, hogy nem fordult meg még egyszer Nápolyban. Utjának élményei viszont meghatározóak voltak. Amikor 1272. augusztus 6-án V. István meghalt, az általános magyarországi felfordulásban Ákos mester azokkal a főurakkal tartott, akik az alig tízéves, gyermek Lászlót nem tartották alkalmasnak az uralkodásra, tudván tudva, hogy megkoronázásával anyja, Kun Erzsébet, illetve ennek kegyencei szerzik meg az országban a hatalmat. V. István halála után Monoszló Egyed ldrályi tárnok- mester, pozsonyi ispán megrohanja Erzsébet anyakirálynő házát, ezt a lázadást leverik és Egyed testvérével, Gergely vasi ispánnal és híveivel Ottokár cseh királyhoz menekül (Szabó K.: Kun László. Bp. 1886. 3—6, Pauler Gy.: A magyar nemzet története i. m. II. 303, 544/217. j., Hóman B.: Magyar történet2 Bp. 1935. 589-590). Ekkortájt - de hogy pontosan mikor, nem tucfjuk - visszatér Ottokártól Kőszegi Henrik, aki V. István uralomrajutásakor menekült oda (Pauler Gy.: i. m. II. 304-5). Henrik később Gut- keled Joáchim - a gyermek László elrablója, s ezzel V. István halálának közvetve okozója - szövetségese lesz, kérdés azonban, hogy közvetlenül visszatérte után, milyen terveket forgatott agyában. Kíséretével vagy ő maga, vagy pedig tanácsára gyilkolják meg 1272. november vége felé Béla macsói herceget (anyai részről IV. Béla unokáját), akit a trón megszerzésének szándékával vádolnak (Szabó K.: i. m. 9, Pauler Gy.: i. m. II. 305—6 stb.). Ezekről az eseményekről Anjou Károly szicíliai királynak meglehetősen pontos értesülései lehettek. Ne feledjük, halála előtt, 1272 nyarán V. István éppen a vele való találkozóra megy, amikor László fia elrablása miatt vissza kell fordulnia (Pauler Gy.: i. m. II. 301, RegArp. 2209). Nem lehet véletlen, hogy Károly magyar királynak címzi magát, akkor, amikor V. Istvánnak két fia él, s fiú- és leányágon további Árpád-házi férfi leszármazottak is vannak - ő viszont csak egy Árpád-házi hercegnő félje.

Hogy 1272 végén, V. István halála után voltak hívei Magyarországon egy „nápolyi megoldásnak”, az világosan kiderül Ákos mester munkájából. Aligha csupán a nápolyi követjárás emlékeiből magyarázható az, hogy Ákos mester több főnemesi családnak nápolyi rokonságot biztosít - hiszen még a keresztény magyar királyság megalapításában is részesíti a nápolyiakat azzal, hogy Deodatus sanseverinói grófot Szent István keresztapjává teszi meg (SRH I. 295), azaz tulajdonképpen István király rokonává (vö. Mályusz E.: Az V. István-kori gesta i. m. 31). Nyilvánvalóan sugall ezzel valamit, s a nápolyi vonatkozásokat tekintve az sem igen kétséges, hogy mit sugall. Ákos mester azonban ennél is tovább megy. Azt úja, hogy Árpád speciális tisztséget (digni- tas) viselt Scytiában, hadbavonuláskor elöl kellett mennie, visszavonuláskor pedig utolsónak visszavonulnia, ez az oka, hogy Árpád megelőzte a többi kapitányt Pannónia elfoglalásakor (SRH I. 290). Mint arra Horváth J. rámutatott, ezzel Ákos mester „Árpádot és nemzetségét a meghódolt vagy csatlakozott törzsek rangjára süllyeszti le”

264