Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen (Utolsó fejezet - A sztálini táborok áldozatai) (visszaemlékezés)

az örök mennyei hazába, mely mindannyiunkra vár s melyet Isten mindnyájunknak elkészített.

A gyászmisét Jánosért Román Rezek atya celebrálta, a párizsi katolikus misslió igazgatója, Michel Riquet atya segédletével. Utóbbi jelenléte, aki szintén megjárta a koncentrációs tábor poklát, vigasztalóan hatott rám és mélységes hálaérzettel töltött el. Mellettem álltak szeretett unokatestvéreim a család képviseletében. Apai részről Montesquiou-Csáky Natália férjével. Anyai részről J. Tarnowski, feleségével Rose-zal és minden jó emberünk Montrésorból. A Sévre utcai külföldiek templomában volt a gyászmise, melyen sokan vettek részt a magyar forradalom menekültjei közül is, de voltak a templomban más barátaink is a közép-európai emigrációból, akiket közös sorsuk sodort ide a vasfüggöny mögül.

Jánosra emlékezve, hadd soroljak föl néhány epizódot életéből, amelyek a börtönben ellenségeit is barátaivá tették. Az illaviai börtönben János fogolytársai között akadt a csehszlovák légió egy régi tisztje, akivel ádáz harcot vívtak abban a konfliktushelyzetben, mely szembeállította Csehszlovákiát Magyarországgal. Most a börtönben a moszkvai uralom alatt, mely mindkettőjüket idejuttatta, a volt csehszlovák légionárius és a magyar képviselő megölelték egymást, mindketten azzal a mély sajnálkozással, hogy annak idején nem tudtak szövetségesekké válni függetlenségük fenyegetettségében, amikor azt még megvalósíthatták volna.

A lipótvári fegyházban mély barátság szövődött János és egy jólismert cseh politikai fogoly között. Ezt egy kiszabadult fogolytársától tudtam meg, aki már mint izraeli állampolgár levelében ecsetelte, hogy Jánost a börtönben mennyire szerették és becsülték. Irt a két cseh orvosról, akik nem hagyták magára Jánost utolsó óráiban sem.

Ezek a tanúvallomások, melyek magyar, cseh és szlovák elítéltek barátságáról szólnak, üzennek mindannyiunknak. Azt, hogy a börtönben megszűnik az ellenségeskedés és barátokká lesznek az ellenfelek. Legyen ez a tény ezeknek a meggyötört embereknek politikai végrendelete minden nemzet számára a jelenlegi és jövőbeni kapcsolatukban.

Néhány hónappal János halála után, Mariska és leánya Erzsébet 01- mützbe utaztak, hogy megláthassák a János hamvait tartalmazó urnát. A krematóriumban az egyik alkalmazott bevitte őket egy helyiségbe, ahol 18 politikai fogoly urnáját őrizték. Köztük volt Jánosé is a felirattal: Jan Esterházy, statkár (földbirtokos).

János tragikus sorsa csak egy példája annak a számtalan áldozatnak, akiket a keleti államok kommunista politikai rendőrsége és bíróságai meg akartak semmisíteni, mert útjukban voltak.

Az összes áldozattal, kiknek lelke Istennél van, imádkozom az emberi értelem Teremtőjéhez, hogy vezesse ezeknek az országoknak politikai vezetőit arra a felismerésre, hogy úgy cselekedjenek másokkal, mint ahogy mi szeretnénk az ő helyükben, hogy azok velünk cselekedjenek.

Úgy hiszem, legfőbb ideje, hogy a bölcsességnek ezt a törvényét mindnyájan megértsük, minden jóakaratú ember, akikhez XXIII. János pápa szavait intézte:

„Ennek a törvénynek a megvalósítása elengedhetetlen ahhoz, ha azt akaijuk, hogy a béke csillaga ragyogjon az emberiség egén és hogy örökre köztünk maradjon.”