Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen (Utolsó fejezet - A sztálini táborok áldozatai) (visszaemlékezés)
neked kegyelmezni. Holnap beadjuk a kegyelmi kérvényt a köztársasági elnöknek. Egész biztos nem fognak kivégezni!” „Ott a Szovjetunióban mindenképpen meghaltam volna. Tüdőbajt szereztem a koncentrációs táborban, már a halál küszöbén voltam.” „De itt meg fogsz gyógyulni! Nem fogsz meghalni! Megkegyelmeznek neked s akkor az egészséged is visszatér. Meglátod.” János meggyötört arca megenyhült. Az őrök azonban intettek és rájuk támaszkodva, rogyadozó lábakkal, de mosolyogva hagyta el a beszélőt. Mariska még aznap délután feljött Újlakról Pozsonyba, hogy alánja az ő nevében megszerkesztett kegyelmi kérvényt. Másnap Emillel Prágába utazott, hogy leadhassa a Hradcinban a kérvényt. Srobar miniszter a lakásán fogadta őket, ő szlovák ellenálló volt, és jól emlékezett János németellenes magatartására a Szlovák Állam idején. Átvette a kegyelmi kérvény másolatát és elindult a minisztertanácsba, mely aznap ült össze. Kollegái előtt véleményét így fejtette ki: „Ha Esterházy Jánost kivégzik, az gyilkosságszámba megy, védekezési lehetőség nélkül ítélték halálra, a vádak ellene igaztalanok. Ázt akarjátok, hogy azt az embert öljék meg, akiről mindnyájan tudjuk, hogy 1941-ben nem szavazta meg, egyedül 63 képviselő ellenében, a zsidótörvényt és aki cseheket menekített ki Magyarországon keresztül a németek elől. Ez bűn volna. Támogassuk azért mindnyájan az elítélt nővére által a köztársasági elnöknek benyújtott kérvényét.” Egy prágai hotelben várták meg Mariska és Emil a közbenjárás eredményét. Végre megjött Srobár telefonüzenete: „A köztársasági elnök, Klement Gottwald parancsára Jánost nem fogják kivégezni, egy későbbi időpontban fog határozni János sorsáról. A halálbüntetést bizonnyal át fogják változtatni börtönbüntetésre, ami viszont revizionista politikájának köszönhető. De valószínűleg később amnesztia alá fog esni.” Mariska megnyugodva tért haza Prágából. Röviddel ezután Jánost átvitték a börtönből egy közkórházba, ahol több tüdőbajos rabot is ápoltak. Mindennap ellenőrzés nélkül fogadhatták látogatóikat. Itt látta viszont Mariska szeretett testvérét. János éppen a röntgenszobából lépett ki. Megindultan, majd zokogva borultak egymás karjába négyévi elszakítottság után. A további zavartalan látogatások során mesélte el János deportálása történetét. Letartóztatása után Csáky Mihállyal együtt a rendőr-főkapitányságról az NKDV Kempelen utcai titkos pincebörtönébe vitték, hol alaposan összeverték. Lelki erejének megtörésére azzal fenyegették, hogy ha nem vall, akkor családja hasonló sorsra jut, mint ő. Akkor érezte át teljességgel Szűz Mária szörnyű szenvedését, amikor Fiát kínozták és töviskoronát tettek a fejére. 1945. július végén közölte vele az NKVD, hogy Moszkvába deportálják. Pozsonyban a budapesti vonatba vagonírozták be Csáky Mihállyal, dr. Neumann Tiborral, dr. Jablonicky Jánossal, dr. Párkány Lajossal és a csehszlovákiai magyar párt vezetőségének még néhány tagjával. A komáromi határ- állomás után Budapest felé közeledve, Neumann Tibor segélykérő üzenetet 200
