Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen (Utolsó fejezet - A sztálini táborok áldozatai) (visszaemlékezés)

hogy megszüntetése bennem a megkönnyebbülés és öröm érzetét keltette. Az „osztályidegen” diszkrimináció persze még továbbra is okozhatott családi problémákat, de ez egyformán vonatkozott magyarokra, csehekre és szlovákokra is.

Montrésor, 1949. április, húsvét. A természet késői tavaszt ígért, de most virágba borult a gyümölcsös és a kastély előtti kertben egyszerre nyílt ki az orgona, a tulipán és az írisz. A kastély ódon falait a glicinia lila fürtjei borítják. S a napsütötte táj fölött a húsvéti harangok hangja vígan száll az ég felé és kísérik az ünnepi éneket:

„Regina coeli, letare, alleluia!”

1949. május 10. A szép húsvéti hangulat még el sem múlt, amikor nagy örömünkre sürgöny érkezett Mariskától:

„Jánost visszaküldték Csehszlovákiába. A pozsonyi bírósági fogdában van. Ferenc már találkozott vele. Veszély nem fenyegeti.”

Nemsokára részletes levelet is kaptunk Mariskától. Május 2-án reggel Ferenc mit sem sejtve Pozsonyba utazott és felhívta Priesender Emilt. „Gyere hozzám azonnal, nagyon fontos!” - hangzott a telefonban. Emil Ferencet már a kapuban fogadta és útban a bírósági fogda felé elmondta, hogy Jánost a szovjetek visszaküldték Pozsonyba s mivel halálos ítéletet szabtak ki rá, a leggyorsabban kell intézkedni, hogy a végrehajtás elhárítható legyen. Priesender jó barátjához, az államügyészhez sietett, aki zsidó ember volt és János jóakarói közé tartozott.

„Azonnal végrehajtják az ítéletet?” - kérdezték rémülten Emil és Ferenc.

„Még nem - felelte az államügyész - Prágából kapott utasítás szerint 48 órát várnak vele. Ha meg akarják menteni Jánost, azonnal adjanak be kegyelmi kérvényt, melynek legkésőbb holnapig a köztársasági elnök hivatalában kell lennie.”

Jóindulatú tanácsán kívül azonnali látogatási engedélyt is adott az államügyész.

„Meg kell mondanom, hogy Esterházy súlyos beteg, vigasztalásul beszéljenek neki a kegyelmi kérvényről, ezt is megengedem.”

Az államügyész személyesen vezette Ferencet és Emilt a fogház beszélőjébe. Néhány perccel később megjelent János a rács mögött. Első feltörő kérdése volt:

„Hol vannak a gyermekeim?”

„János Svájcban hoteliskolát végez, Alice édesanyjánál van Pesten - nyugtatta meg Ferenc - édesanyád és Lulu Montrésorban vannak, mi pedig Újlakon.”

Jánost a hírek boldogsággal töltötték el. „Hála Istennek!” rebegte többször egymásután.

Négy év óta ez volt az első hír övéiről. Most leroskadt egy székre a rács mögött. Annyira gyenge volt, hogy nem tudott lábon állni. Szovjet rabruhája alatt a teste csont és bőr. Néhány másodpercnyi csend után megszólal:

„Miért vagyok itt? Miért hoztak vissza?”

Emil és Ferenc nem mernek felelni.

„Ma reggel megtudtam - mondja János -, hogy itt Csehszlovákiában halálra ítéltek engem.”

„Ez ne izgasson téged - kezdték vigasztalni Emil és Ferenc - meg fognak

199