Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 2. szám - Tandori Dezső: Villányi László végtelenség-előttje (Villányi László: Alázat) (kritika)

tőle szabadulni és az egész koncepciós perbe is ezért keverik bele, nem tehetett mást, mint lemondott miniszterelnöki tisztéről és nem tért vissza Magyarországra. Igaz, ezt főleg azért tette meg, mert ötéves kisfiát csak a lemondás fejében voltak hajlandók Rákosiék kiengedni szüleihez. Nagy Ferenc ezután Svájcból családjával együtt az Egyesült Államokba utazott, hogy egy emberöltőt - 32 esztendőt - emigrációban töltsön - távol a hazájától. Pályájának ezt a tragikus fordulatát úgy élte meg, hogy érzésben összekapcsolta azt nemzete sorsával. így tépelödött - memoárjait írva - hazája múltjáról és jövőjéről: „Tegnap még a nemzetiszocialista Németországnak volt kényszerű csatlósa Magyarország, ma a kommunista Szovjet csatlósává vált. Vajon mikor éri meg a magyar nép, hogy végre a maga életét élje? Vajon mikor tudja gazdag erényeivel, nagy tehetségével szabadon gazdagítani az emberiség kultúráját és együttélését? Az ezeresztendős tragédia folytatódik...”

Nagy Ferenc emigrációs korszakát csak érinthettük a memoár kapcsán. A ban- dungi értekezleten játszott szerepén kívül még hadd említsük meg, hogy 1957-ben díszdoktorrá avatták a jó nevű kaliforniai Berkeley Egyetemen. A hat elemit végzett parasztfiú útja a Baranya megyei Bisse falucskából a miniszterelnöki széken keresztül át ívelt az amerikai egyetem magas grádusáig, hogy azután 1979 júniusában - hazalátogatása küszöbén - számkivetésben haljon meg, fájdalmasan távol szülőföldjétől.

Emlékirata krónika és mementó: tele van a magyar történelem második világháború utáni korszakának máig ható, súlyos tanulságaival.

TANDORIDEZSŐ

Villányi László végtelenség-előttje

VILLÁNYI LÁSZLÓ: ALÁZAT

A könyv alapsémája a Város. Alaphangja az átvilágított rejtelem. Elegendő ehhez ennyit idéznünk — a Felőle c. versből — : „Van, aki a város alá ömlő fóldzuhatag mélyén képzeli el...” De mit? Amit „távoli jégtorony zöldellő tetején” is lehet sejtenünk?! Villányi reális és racionális poszt-szürrealizmusa a jelenkori és erretájti hulladékokból és romelemekből építkezik, de úgy, hogy ez az aláömlött halom, matéria, közeg, szubsztancia stb. már kibocsátja sugárzását. A közeg átvilágítása: ez az alaptéma inkább, nem a meglévő anyag. A meglévő anyagról Villányi László azt gondolja, amit „valamennyien” gondolunk a ma és itt meglévő anyagféleségekről, de hát az nem költészeti tárgy. Villányi alázata elsődleg az, hogy mintha mindenkoriként tudna létezni számára az, ami pedig - mint „valamennyien”, tudja ő is - nagyon mai, itteni, ebbe-romlott, innen-alig-folemelhető.

De a középpont eleve ez a valós-föltételezett „város”. Valósnak hinni a föl 190