Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Borbándi Gyula: Püskitéka (esszé)
kálisokról, akiknek viszont volt némi szellemi befolyásuk és Jászi Oszkár, valamint Csécsy Imre révén a népi törekvések iránti rokonszenvük.) A népi mozgalom egy része olykor pártként is működött és némely tagjai párt- politikai szerepre is vállalkoztak. Nem kerülhető meg tehát a kérdés, hogy a politikai színképben hol helyezkedtek el. Ha elfogadnánk a Gombos által rajzolt képet, amelyben csak hagyományos jobboldal és hagyományos baloldal létezik, akkor valóban nem találnánk nekik helyet. Voltak azonban köztes területek és árnyalatok is. A politizáló népiek, ha nem is a hagyományos, de az elveik és törekvéseik meghatározta baloldalon foglaltak helyet. Magukat is inkább baloldaliaknak nevezték. De maga az egész mozgalom is - társadalmi céljait és programjait tekintve - a középtől inkább balra, mint jobbra helyezkedett el. Mindenesetre haladóbb és baloldalibb volt, mint például sok kisgazda vagy polgári demokrata, akiket Gombos a baloldalon helyez el. Tudom, mily keveset mond és jelez jobboldaliság és baloldaliság, de ha már használatosak ezek a megjelölések, nem kerülhetők meg, hogy félreértések és félremagyarázások ne keletkezhessenek. Rámutat Gombos két fontos mozzanatra, amelyre eddig a népi mozgalom történetével foglalkozók (magamat is beleszámítva) általában nem fordítottak kellő figyelmet. Az egyik a vallásos gondolkodás szerepe a mozgalom létrejöttében, a másik a népfőiskolákkal való kapcsolat. Meggyőző adatokat sorakoztat fel annak bizonyítására, hogy mily jelentős mértékben járultak hozzá mind a vallási indíttatású és szellemű ifjúsági szervezetek, mind a paraszti műveltség emelésében rendkívüli szerepet játszó népfőiskolák a népi eszme elterjedéséhez és népszerűségéhez. A kötet záró mondataival, gondolom, könnyen egyet lehet érteni. Gombos elismeri, hogy a két háború közti harmadik út a történelmi körülmények és feltételek megváltozása következtében ma nemigen járható, de - teszi hozzá -, ha a történelmi igény megvan, amely e harmadik utat létrehozta - és számos jele van annak, hogy a jobbakban él - „akkor mindegy, hogy minek nevezik vagy fogják nevezni holnap”. Püski Sándor mintegy ötven könyvet jelentetett meg New Yorkban és az elmúlt három évben Budapesten egyedül vagy közösen kiadott könyveinek száma is közeleg már a húsz felé. Ezek között előkelő hely illeti meg Gombos Gyula művét, amely jelentőségét tekintve méltán sorakozik a „Szabó Dezső” és a „Húsz év után” című munkái mellé, és minden olvasóját kíváncsivá teszi a készülő emlékiratokra. * Nem érdektelen 1990-ben olyan írásokat olvasni, amelyek a nyolcvanas évek közepén és második felében születtek. Ezekből nemcsak a diktatúra végnapjai idéződnek fel, de arra is fény derül, hogy gondolkodó fők hogyan látták a helyzetet és milyen irányban keresték a kibontakozást. Visszatekintve, természetesen mosolyoghatunk némely elemzésen vagy a jövőt érintő várakozáson, de minden kort a maga valóságában csak az akkor fennálló viszonyokból és uralkodó légkörből ismerhetünk meg. Ma könnyű fölényesen ítélkezni öt vagy tíz év előtti véleményekről és nézetekről. Minden álláspont és magatartás csak a maga idejében érvényes adottságok és feltételek között értékelhető helyesen. Ezért tanulságos visszapergetni az időt és emlékezetünkbe idézni, hogyan is volt akkor. Milyen esélyek és lehetőségek nyíltak a független és autonóm gondolkodásra, amikor ezt még csak erős korlátok között és nem kis kockázattal lehetett gyakorolni. Csengey Dénes „Mezítlábas szabadság” című kötetében összegyűjtött esszéi, cikkei és beszédei 1984 és 1989 között születtek, tehát olyan öt évet fognak át, amelyre a diktatúra fokozódó gyengülése és a szabad gondolat ugyancsak fokozódó térnyerése volt jellemző. A szerző személye ebből a szempontból azért is érdekes, mert az új Magyarország vezető garnitúrájában Csurka István mellett ő az egyetlen jelentős szépíró. A sok történész, szociológus, közgazda és jogász mellett az aktív politikusok 168
