Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 2. szám - Borbándi Gyula: Püskitéka (esszé)

sorában ók ketten képviselik azt a szépirodalmat, amely esztétikailag az átlagon felüli értéket képvisel. Némileg meglepetés, hogy 4z a szellemi mozgalom, amely a kommunizmussal szembeni ellenzékiség egyik fo ágát alkotta és amelyről az a hír járta, hogy voltaképpen az írók mozgalma, Csurka és Csengey személyében csak két országos hírű írót tudott a politikai cselekvés szolgálatába állítani. Kevesebbet tehát, mint a népi írók mozgalma 1945-ben. Nem véletlen, hogy mind a ketten a Magyar Demokrata Fórum irányát követik, egyikük sem vállalt vagy kapott kormányhivatalt, mind a kettő a parlament legismertebb vitázói közé tartozik és közírói tevékenységük is az állandó figyelem középpontjában áll.

Csengey írásai azokba az évekbe vezetnek vissza, amikor az MSZMP vezetősége utóvédharcát folytatta, az ellenzék két főcsoportján kívül a reformkommunistákkal is harcban állott, belső ellentmondásai mind nyilvánvalóbbá váltak és csak rövid idő kérdése volt, hogy mikor kénytelen búcsút mondani a hatalomnak. A témák, amelyek Csengeyt ebben az időben foglalkoztatták: az ország szellemi és anyagi állapota, a nemzeti és társadalmi törekvések viszonya, az ötvenhatos forradalom eszméinek időszerűsége, az európai gondolat serkentő hatása, a politikai erőviszonyok alakulása és a Magyar Demokrata Fórum időszerű problémái. Sok szó esik még Kádárról és Aczélról, Grószról és Bereczről, Pozsgayról és Némethről, mint a különböző átalakulási fázisok megszemélyesítőiről, a Münnich Ferenc Társaságról, az Ellenzéki Kerékasztalról, a háromoldalú tárgyalásokról, az alakuló pártokról és politikai alakulatokról, és sok egyébről, amit az azóta eltelt rövid idő ellenére is ma már némileg történelemnek tekintünk.

Csengey Dénes írói tehetségét ehelyütt talán felesleges méltatni, hiszen ismert, hogy kivételes képességű alkotó. Néhány korábbi irodalmi esszéje is sejtetni engedte már, hogy gondolkodónak is eredeti. Erényeit mi sem igazolja jobban, mint az, hogy napi érdekű politikai írásai még akkor is élvezettel olvashatók, amikor időszerűségük már elveszett. Elképzelhető, hogy ezeket az esszéket és beszédszövegeket évtizedek múltán ugyanolyan érdeklődéssel lehet majd olvasni, mint mondjuk ma Kosztolányi, Illyés vagy Márai hajdani újságcikkeit.

Mint az MDF más irányítóit, őt is élénken foglalkoztatta a párt vagy mozgalom kérdése. 1989 februárjában úgy látta, hogy ha akkor nem is, de a fejlődés egy bizonyos pontján elkerülhetetlen lesz a pártként való működés. Ebben kétségtelenül igaza volt. Hozzátette azonban, hogy „a Magyar Demokrata Fórumnak olyan szervezeti megoldást kell találnia, amelyben szakadás és törés nélkül életben tartható a szellemi mozgalom is”. Reményei nem váltak be. Nem válhattak be, mert - a történelmi tapasztalatok alapján - már akkor is nyilvánvaló volt, hogy párt és mozgalom nem fér meg egymás mellett. És az előbbi öli meg az utóbbit, nem a mozgalom a pártot. Napjainkra ez azzal egészült ki, hogy - ismét a történelem a bizonyság rá - ha egy párt hatalomra került, a kormány maga alá gyűri a pártot, amely a kormány kiszolgálójának és segédcsapatának szerepére kényszerül. És e szerepet, ha fogcsikorgatva is, vállalnia kell, ha nem akar szembefordulni a kormánnyal és ezzel, belső megrázkódtatást idézve elő, veszélyeztetni a kormányzás lehetőségét.

A nyugati magyarok körében a Hitelben 1989 januárjában történt első megjelenése alkalmával, de bizonyára ebben a kötetben is, különös figyelemben részesült és részesül „Az új nemzeti szövetség” című esszé, amelyben bölcs és megszívlelendő szavakkal szólt a hazai és az emigrációban élő magyarság viszonyáról, kapcsolatáról, jövőbeni együttműködésének lehetőségeiről. Ezzel kapcsolatban a kormányzatot érintő feladatokról is szólott, mégpedig olyan formában, hogy azzal minden nyugati magyar teljes mértékben egyetérthetett. Elsősorban azzal, hogy minden közeledés fő feltétele az 1956-os forradalom rehabilitálása. Hozzátette, hogy az MDF ennél tovább akar menni. „Terveink között szerepel - írta - a nyugati magyarság fórumának megrendezése, egy olyan tanácskozás kezdeményezése, amely megteremtheti az új nemzeti szövetség szellemi alapjait”. Ez persze, nem következett be és sem Csengey, sem az

169