Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 2. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége II. (tanulmány)

jelenleg olvasható szövegben az lb oldalon hetumoger kifejezés olvasható, az la oldalon pedig mogor volt (Horváth J.: Középkori kútfőink i. m. 109), ugyanaz az alak, amelyet Kézai és a Sambucus kódex megszemélyesítve, a magyarok ősének neveként használ (SRH I. 144 kk, 250 kk). De bizonyosan a mogor alak állt Ákos mester krónikájában is, mert valószínűleg ö volt az, aki a hét honfoglaló vezért „lefokozandó”, összekeverte azokat az augsburgi csatából hazatért hét „gyászmagyarral” (Horváth J.: Árpád-kori latinnyelvű irodalmunk i. m. 346., Mályusz E.: Az V. István-kori gesta i. m. 54—5., Johannes de Thurocz II. 1. Commentarii 169). Ezek neve a Sambucus kódexben hét Mogor, a Vatikániban pedig Hetmogor (SRH I. 294). Ebből arra kell következtetnünk, hogy Anonymus Gestája kéziratának első oldalán is a korhű hetmogor állhatott, s ez alak miatt a 17. sorban természetesen mogorii, ami teljesen korhű volt a XIII. század utolsó harmadában, ahogy Ákos mester és Kézai is ezt az alakot használta. Természetes hát, hogy ezeket a leírt alakokat régiesíteni kellett. Persze megtörténhetett volna ez ugyanolyan javítással, mint amilyeneket a kézirat más helyein is találunk, csak hát az első oldalon mindez túl feltűnő lett volna. Mindenesetre bizonyos, hogy az előlap beírásakor még nem „archaizálták a magyar nyelvi alakokat, erre csak utóbb gondoltak, ami megint csak annak bizonyítéka, hogy a kézirat nem egy másoló munkája, hanem annak elkészítésében a szerző is részt vett.

Azt nehéz megmondani, hogy a szerző miért gondolta archaikusabbnak a moger alakot, mint a mogor-1, amikor a Mogurdi személynév alapján ítélve, már a XI—XII. század fordulóján a szó ejtése magyor lehetett (vö. PRT VIII. 270., a különböző alakokra vonatkozó adatok Hóman B.: Történetírás és forráskritika. Bp. 1938. 218-9., Lakó Gy.-Rédei K.: A magyar szókészlet finnugor elemei II. BP. 1971. 415). Mivel azonban a mai (Békás-, Káposztás-)megyert Moger alakban írja (SRH I. 93-4), s Moger vagy Mager írásváltozatai a középkorban csak Megyer helyneveinknek vannak, a földrajzi nevekre egyébként is sokat adó, azokra egy egész honfoglalástörténetet felépítő szerző nyilván az utóbbiakból indult ki, illetve egyeztette a Megyer helyneveket az akkor már magyar alakban ejtett népnévvel. Mivel bizonyosak lehetünk abban, hogy mindhárom alakot ismerte {Mogor, Moger, Meger), ebből arra következtetett, hogy a régibb alak, a kettő előzménye moger lehetett. Pais D. mondja, hogy Anonymustól származik a legelső magyar nyelvtani megállapítás (Pais D.: Magyar Anonymus. Bp. 1926. 108, SRH I. 58, 7.j, ez ellen Mészöly G.: Omagyar szövegek i. m. 56, de vö. SRH

I. 75, 4.j), úgy látszik, nemcsak grammatikusként, hanem nyelvtörténészként is számolnunk kell Anonymussal (rekonstrukciója egyébként ma is megállja helyét).

Az la oldalt a végleges lb oldallal szemben tehát négy hiba terheli: az iniciálé helyett csak fejezetkezdő betűnek hagytak ki helyet, a címnek két sorban maradt hely, hetumoger helyett hetmogor volt, mogerii helyett mogorii. Mindezek javítása elegendő indokul szolgálhatott az elöoldal kivakarására és az írásnak a hátoldalon való újrakezdésére. Említenünk kell azonban még egy lehetőséget - csak mint lehetőséget. Az la oldal eredeti formájában arra utalt, hogy valamilyen szöveg folytatásáról van szó, hogy ez előtt a lap előtt még valami szövegnek kellett állnia. Ez esetben a P. dictus magister kifejezés nemcsak „mesternek mondott P.” értelemben olvasható, hanem úgy is, hogy „P. a mondott mester”. Ekkor persze helyesen dictus magister P. sorrendet kellene várnunk, van azonban példánk a Gesta sorrendiségére is. Imre nagyváradi püspök 1299. július 6-án a pápához írt levelében Gergely esztergomi választott érseket (Károly Róbert szálláscsinálóját) Magister G. praedictus Electus kifejezéssel nevezi meg, azaz „G. magister, az előbbmondott választott (érsek)” értelmű szöveggel (MStrig.

II. nr. 473,. 462), ugyanitt persze van példánk praedictus G. electus vagy praefatus Electus kifejezésekre is. Imre püspök levelének kifejezése ugyanolyan szerkezetű, mint a Gesta P. dictus magister szövege, amely - ha valami külön nem jelzi, hogy könyvkezdetről van szó - legalábbis kétféleképpen értelmezhető, s mint az idézett párhuzam mutatja, ennek lehetősége fennállott Magyarországon. Ebben az esetben viszont sajátos zavar keletkezik. Mivel a szerző az eredetileg tervezett bevezetésében

155