Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 2. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége II. (tanulmány)

Anonymus 1200 körül, nála azonban ez a stílusforma az archaizálás félreismerhetetlen szándékával párosul.” (Horváth J.: Árpád-kori latin nyelvű irodalmunk i. m. 164). Ugyancsak különböző archaizáló törekvésekre mutatott rá Anonymusnál Györffy Gy. (Anonymus i. m. 31-2). Horváth J. arra is figyelmeztetett, hogy „Anonymus a kezdetleges ismételgető, elbeszélő modort minden valószínűség szerint tudatosan” alkalmazza, ezzel az újat réginek tünteti fel, s annak a valószínűséglátszatát kölcsönzi (i. m. 235). Győry J. még ennél is továbbmegy: „Anonymus második stílusa, a Biblia egyszerű hangnemére leegyszerűsített írói modor tehát tudatos primitivizálás, sőt egy raffinált író műve ...” (Győry J.: Gesta regum - Gesta nobilium. Bp. 1948. 96).

Az a kor, amelyből Anonymus régiségének látszatát kelti, legmodernebb adatai alapján — mint láthattuk — a XIII. század második fele, a század utolsó harmada. Ez pedig éppen az a kor, amelyből a Gesta kézirata származik, „paleografusok inkább a XIII. század utolsó harmadára teszik, semmint a század utolsó éveire vagy a XIV. század elejére” (Horváth J.: Középkori kútfőink i. m. 81), sőt van olyan vélemény is, amely a P iniciálé készültét IV. Béla korára teszi (Berkovits I.: Magyarságtudomány 1942. 514). Általános felfogás szerint a kézirat másolat, mert benne hibák, törlések, javítások vannak (Juhász L.: P. magister ... 1932. V, Jakubovich E.: SRH I. 15 stb.). Ez a vélemény Fejérpataky óta terjedt el, aki szerint a 23a levélen a másoló szeme az előző sor ceperunt kifejezésére tévedt, majd ezt kipontozta, s fölébe írta az expugnauerunt kifejezést (Béla király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok viselt dolgairól. Akézirat olvasatát közli Fejérpataky L. Bp. 1892. 3, 23a 4. j). Mátyás Flórián viszont e hely kapcsán azt mondja, hogy a javítás annak következménye, hogy a szerző ne ismételgesse folyton ugyanazt a szót, hiszen az előző sorban ott áll a ceperunt (Florianus, M.: Fontes domestici i. m. 302), s szerinte csak olyan hibák találhatók, amelyeket maga a szerző javított, ill. javíttatott (uo. 301-2). Fejérpataky érvét Melich J. akarta még egy-kettővel megszerezni, ezek azonban nem különösebben lényegesek (elmaradt rövidítésjel stb.), ill. részben tévedésen alapulnak (Melich J.: Anonymus gestájáról i. m. 16). Felfigyelt viszont arra, hogy a szöveg egy helyütt a Bulsuu nevet írja Zobolsu helyett. Mint mondja: „Ezt a névtévesztést megérteni nagyon nehéz ...”. Valóban nehéz, ha másolóra gondolunk. Érthető viszont akkor, ha a szerző maga keveri össze azt, amit diktál, hiszen ilyen jellegű - nem másolói - hibákkal ma is találkozhatunk irodalmi művekben. Mátyás Flórián véleménye meggyőző lehet számunkra, de legalábbis nem egyértelműen eldönthető az, hogy másolattal vagy eredeti szöveggel állunk-e szemben. Mi több, felvetődhet a kérdés, hogy a javítások stb. nem éppen azt a látszatot akaiják-e kelteni, hogy itt valami régibb, többször másolt, s ezért hibás irománnyal áll szemben a kortárs. Anonymus kéziratával egyéb bajok is vannak ebben a vonatkozásban. Anonymus munkája hosszú ideig azt a látszatot keltette, mintha befejezetlen lenne (Cornides, D.: Vindiciae i. m. 16, 34-5, 244., Sebestyén Gy.: Ki volt Anonymus? i. m. II. 12., Juhász L.: P. magister i. m. V, Jakubovich E.: SRH I. 28, Csóka J. L.: A latin nyelvű történeti irodalom i. m. 508-9). Ezzel szemben már Pauler Gy. „kerekded egésznek” tartotta Anonymus művét (A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt. Bp. 1899. I. 517, 571 j), Győry J. pedig részletesen kifejti, hogy Anonymus elmondta, amit a prológusban ígért, s a királytörténettel már nem akart foglalkozni (Győry J.: Gesta regum i. m. 101-2). Valóban a Thonuzobáról szóló történet szimbolikusan is lezárja a pogánykort, s felvillantja egy új korszak, a kereszténység kezdetét, amikor a megkeresztelkedni nem akaró és ezért a Krisztussal együtt való örökléttöl eleső Thonuzobát szembeállítja kereszténnyé lett fiával, aki elnyeri az öröklétet. E vonatkozásban addig azért nem mehetünk el, mint Győry, aki az élve eltemetett Thonuzobáról, rímes próza romantikus hangulatáról és pogány nosztalgiáról beszél. Ez a rész ugyanis „a gesta leghosszabb verses betétje, amelyben korántsem az ősi magyar költészet ritmusa, hanem sokkal inkább a középkori himnuszköltészet egyik kedvelt versformájának, az alexandrinusnak lüktetése fedezhető fel” (Bollók J.: Száz. 1979. 107). Azaz Anonymus stilárisan is

153