Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 2. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége II. (tanulmány)

rustici (Száz. 1937. 10)

Ez a rétegződés azonban korántsem ennyire egyértelmű. Mint már korábban rámutattunk, a miles helyenként lovagnak fordítandó (SRH I. 95, omnes milites Hungarie), de ugyanez a helyzet Tárcái esetében is: „strennuissimum militem nomine Tursol” (SRH I. 54-56 vö. még 59). Az „igen serény vitéz”, ahogy a Gesta magyar fordításaiban olvashatjuk valójában a „legvitézebb lovag” (vö. Kurcz A.: Lovagi kultúra i. m. 24 kk., 180), még akkor is, ha Anonymus megszokott szóelemző hajlamával „legserényebbként” őt juttatja fel elsőnek Tárcái hegyére. Másrészt a miles egyenértékű a nobilis-szel: „Dux verő Árpád et sui milites adepta victoria hinc egressi venerunt usque ad stagnum... in illő loco dux et sui nobiles ordinaverunt omnes consuetudinarias leges regni, et omnia iura eius, qualiter servirent duci et primatibus suis ... Ibi etiam dux condonavit suis nobilibus secum venientibus diversa loca...” (SRH I. 83, A diadal után Árpád vezér meg vitézei innen továbbvonulva a mocsárig mentek... Azon a helyen a vezér és nemesei elrendezték az országnak minden szokástörvényét meg valamennyi jogát is, hogy miképpen szolgáljanak a vezérnek meg föembereinek... Egyszersmind ott a vezér vele jött nemeseinek különböző helységeket adományozott). Szilágyi szerint e hely alapján a nobiles a militestől és a primatestől is elkülöníthető (Száz. 1937. 9-10), ezzel szemben teljesen nyilvánvaló, hogy itt a nobiles és a milites egyenértékű, legalábbis a nobiles első említésénél, legfeljebb a primateshez való viszony kérdéses. Ugyancsak egybekapcsolódik a nobilis a miles-szel akkor, amikor Anonymus nobilissi- mus miles-nek nevezi Eculsut (SRH I. 62), s hasonlóképpen Vsubuut és Velecet is (SRH I. 103).

Másrészt a nobilis és a miles el is különül egymástól, akkor, amikor a nobilis egyenértékű a primates-szel: „et dimissis militibus sua propria dux et sui nobiles ... venerunt in civitate Atthile regis et ad insulam Sepel descenderunt, ubi ducissa et alie mulieres nobilium fuerunt” (SRH I. 101, a vitézeket birtokaikra bocsátva a vezér és nemesei ... Attila király városába jöttek, majd Csepel szigetére vonultak, ahol a fejedelemasszony meg a többi nemesek feleségei voltak). Mivel itt aligha más a minta, mint a királyi és a királynéi udvar, ebben az esetben a nobiles főurak értelmű (vö. Györffy Gy.: Anonymus társadalmi szemlélete, Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorról. Bp. 1984. 72). A nobiles tehát a Gestában nem egyszerűen alacsonyabb réteg a principesnél, mint Szilágyi gondolja (i. m. 21, ezt félreérti Györffy), hanem egyszer nemes, másszor főúr.

Nem lehet különválasztani Anonymusnál a servientes és a civiles rétegét, ezekről ugyanis világosan megmondja, hogy azonosak: „servientes, qui nunc civiles vocantur” (SRH I. 62). A vár szolgálatára rendeltek (servientes) természetesen várnépek (civiles). Más kérdés, hogy mi értendő servienseken Anonymus egy másik helyén. Amikor Árpád előkelőivel (primates) és vitézeivel (milites) bevonul Attila palotájába, nagy vigasságot csapnak: „Fercula, pocula portabantur duci et nobilibus in vasis aureis, servientibus et rustdcis in vasis argenteis” (SRH I. 94, Paizs ford.: „Az ételt-italt a vezérnek meg nemeseknek arany-, a közrendűeknek meg a parasztoknak ezüstedényben hordták fel”). Ha komolyan vennénk a szöveget, akkor e helyen a milites fogalmába beletartoznának a servientes és a rustici is. Pedig Anonymus szövegét ebben az esetben is komolyan kell vennünk. Szilágyi e hely kapcsán csupán azt jegyzi meg, hogy Jellemző még a következő rétegezés”, tehát a dux et nobiles, ill. a servientes et rustici (Száz. 1937. 10), amiből persze kiderül, hogy e hellyel ő sem tudott mit kezdeni. Mivel azonban Árpád hadseregével vonul be az óbudai római romok közé (Attila városába), s itt a hadsereg egésze a milites (a katonák), a serviensek aligha mások, mint a servientes regis, a későbbi köznemesség. Ebben a keretben a rustici, a parasztok nem igen lehet más, mint a váijobbágy, a harcos jobbágy (vagy éppen a jobbágyfiak), ill. azok részbeni utódai, a katonáskodó úrbéresek, a conditionarii, legyenek azok akár egyháziak, akár nem (vö. Kristó Gy.: Az Arpád-kor háborúi i. m. 208-9 és irodalma, Mályusz E.: Az V. István-kori gesta i. m. 25 Horváth J.: A magyar irodalmi műveltség kezdetei Bp. 1931.

140