Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége II. (tanulmány)
találjuk meg. Szent Imre kapcsán itt a következőt olvashatjuk: „Quisquis erűm hoc scire voluerit, ex legenda eiusdem beatissimi confessoris plenam sanctissime conversa- tionis eius notitiam habere poterit.” (SRH I. 312.: Aki ezt tudni akarja, teljességgel megismerheti e boldogságos hitvalló legendájából az ó szent társalkodását. - A fejezet koráraid. Mályusz E.:'Johannes de Thurocz II. Commentarii 1. 239). A két szöveghely összetartozása világos, kérdés csupán az lehetne, hogy Anonymus miért használja az Ákos mesternél talált kifejezés helyett az egyszerűbb „notum sit omnibus” formát, ill. ennek mi a mintája. Nos, ebben az esetben nemcsak az ismert oklevél-formulára gondolhatunk mintaként, hiszen ez a kifejezés a Bibliában is számos helyen előjön (Act. Apóst. 4,10, stb. vö. SRH. 1.113, 2. j.). Azt pedig senki sem vitatja, hogy Anonymus nyelvezetére nagy hatással volt a Biblia, természetesen csakúgy, mint minden ekkori íróéra. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a „notum sit” formula szórványos későbbi felbukkanásával is találkozhatunk oklevelekben, így IV. László már idézett 1277-es oklevelében: jiotum sit tenore presencium universis” (RegArp. 2808., MStrig. II. 77., vö. még MonStrig. II. nr. 162, a. 1284). Ez azonban lehetségesen másként is magyarázható, s további kombinációkra is teret nyit az a körülmény, hogy Anonymus- nál ez a hely mindenképpen az Ákos mester által összeállított szövegre vezethető vissza. Ezért e kifejezést - bármilyen mintára vezetjük vissza - Anonymus XII. századi keltezéséhez felhasználni nem lehet. Szilágyi L. rámutatott arra, hogy Anonymus többször olyan kifejezést használ, amelyek az adománylevelek narratiojában, ill. dispositiojában fordulnak elő (Száz. 1937. 41-2). E kifejezések azonban, mint maga megjegyzi, állandó kifejezések, amelyeket minden korban meg lehet találni. Ennek kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy a „pro fidelissimo servitio” a hűséges szolgálatot rögzítő kifejezés az anonymusi formában nem fordul elő az oklevelekben. 1255-ben az esztergomi keresztesek Simon serviensnek „pro stipendio sui fidelis servitii” adományoznak szőlőt, szóval hűséges szolgálata fizetségéül (MStrig. I. nr. 561, 430). Kancelláriai oklevelekben V. Istvántól találjuk. István ifjabb király 1267-ben András ispán fiainak „recensitis fidelitatibus et fidelium servitiorum”, hűségüket számbavéve és hűséges szolgálataikért ad adományt (RegArp. 1864), 1271-ben pedig Thywan fiainak „intuitis fidelibus servitiis”, hű szolgálataikat figyelembe véve visszaadja kirvai földjüket (RegArp. 2137). IV. László 1275-ben Benedek esztergomi választott érseknek adományozza a szolgagyőri vár Gyarmat nevű földjét „pro fidelibus serviciis”, tehát hű szolgálatai jutalmául (RegArp. 2597, MStrig. II. nr. 35, 50). E kifejezés ugyanaz, mint amit a Gestában találunk, azzal a különbséggel, hogy általában többesszámban áll, Anonymus pedig felsőfokba teszi a fidelis jelzőt, mint általában jelzői nagy részét. A fidelitasra, a hűségre és a servitiumra, a szolgálatra egyébként számtalan utalás van az oklevelek narratiojában („Quod nos consideratis fidelitatibus et seruiciorum meritis Comitis ... RegArp. 1332., MStrig. I. nr. 637., 492. stb). Szilágyi e kifejezések kapcsán a magyar állam fejlődésének magasabb fokáról beszél (i. m. 44), valóban az a helyzet, hogy a fidelitas fogalma a XIII. század Magyarországának lovagi fogalomköréhez tartozik (Kurcz Á.: Lovagi kultúra i. m. 184. kk., 261), s ugyanakkor párhuzamos a korábban elemzett „infidelitas” fogalom önálló megjelenésével - erről már korábban szóltunk. A XIII. század, ill. a XIII. század első harmada előtt tehát egy ilyen kifejezés használata nem várható, láthattuk, csak a század közepétől fordul elő. Mint Szilágyi fogalmaz „a Gesta szövegéből - szokatlan alkalmazásánál fogva - valósággal kirí” a „sine contradictione, nullo contradicente” diplomatikai formula (Száz. 1937. 45). E körülménynek, mint látni fogjuk, sokkal nagyobb a jelentősége, mintsem gondolták, hiszen ez, ill. ezek a kifejezések a Gestába valóban szervetlenül illenek, ugyanakkor abból az okleveles gyakorlatból származnak, amelynek tisztáznia kellett, hogy az adományozás, ill. az adományozás határmegvonása ennek ellentmondó tanú nélkül történt. E formula valóban kirí a Gesta szövegéből. A kifejezés később levonandó tanulságai helyett most álljon itt egy adatsor: „sine contradictione” a. 1284 136
