Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Vékony Gábor: Anonymus kora és korhűsége II. (tanulmány)
VÉKONY GÁBOR Anonymus kora és korhűsége II. Anonymus latin nyelvi sajátságait mind ez idáig a legrészletesebben Szilágyi L. vizsgálta. A részletekbe menő vizsgálatra végül is K. Heilig tanulmánya szolgáltatott okot, aki Anonymus személyét oklevélformulák alapján próbálta meghatározni, abból kiindulva, hogy a szerző magát királyi jegyzőnek mondja - ami persze teljesen logikus feltevés, annak a feltételnek a megléte alapján, hogy a szerző igazat mond. Heilig elméletét már Domanovszky S. elutasította (Domanovszky S.: Száz. 1933. 38 kk., 163 kk.), s ezt az elutasítást kísérelte meg részletekben (és Heilig módszere alapján!) igazolni Szilágyi L., s ezzel természetesen az is együttjárt, hogy a Heilig által feltett II. Béla kort kívánta cáfolni (vő. Heilig, K.: Wer war der anonyme Notar? Bécsi Magyar Történeti Intézet Évkönyve 2. 1932. 1. kk.). Vagyis, Szilágyi már nem nézte át végig a XIII. századi okleveleket, pedig ezek alapján az övétől eltérő adatokhoz juthatunk Anonymus korának meghatározásában. Szilágyi szerint oklevél protocollumából, bevezetéséből származik Anonymusnál az in perpetuum „örökre” formula (Száz. 1937. 37), s e kifejezés adatolását II. Endréig vezeti. Éhhez mindenekelőtt az a megjegyzés kívánkozik, hogy Anonymus „örök elítélésre”, „örök kiátkozásra, ill. minden időkre való birtoklásra” használja e kifejezést, tehát egyáltalán nem az oklevéli bevezető formulába illően (vö. Szilágyi L.: i. m. 43—4). Ezzel szemben jóval későbbi oklevelekben is előfordul az „in perpetuum” formula. Hogy a közbeeső adatokat ne idézzük, IV. László a pozsonyi prépostot és káptalant oklevelével „in perpetuum”, örök érvényűnek számítandónak erősíti meg bizonyos birtokokban, amelyeket békén és zavartalanul birtokolhatnak mindörökké: „in perpetuum possideant pacifice et quiete” (RegArp. 2808., MStrig. II. nr. 59., 71-2). A kifejezés egyéb változatokban is előfordul: „perpetue, perpetuum stb.”. Más elbírálás alá esik a Gesta utolsó mondatában az „in perpetuum”: „Urcun ... Christianus factus vivit cum Christe in perpetuum” (SRH I. 117.: a kereszténnyé lett Urcun Krisztussal él mindörökké). Anonymusnál itt bibliai alapokon nyugvó, magas szintű teológiai gondolatmenettel találkozunk (Bollók J.: Száz. 1979. 106-7., vö. Roma 6, 8), így itt az „in perpetuum” is bibliai eredetű: „íusti autem in perpetuum vivent (Sáp. 5, 6.: az igazak pedig mindörökké élnek), mint arra már Csóka J. L. rámutatott (Csóka J. L.: A latin nyelvű történeti irodalom i. m. 436). Mint már korábban esett róla szó, Anonymus egy helyütt promulgatios, kihirdetési formulát használ: „Séd istud notum sit omnibus scire volentibus” (SRH I. 113.: tudja meg azonban mindenki, aki tudni akarja). Szilágyi szerint ez királyi oklevelekben 1162 és 1185 között használatos (Száz. 1937. 40-1., SRH II. 632). Mint azonban már rámutattunk, e szövegrésznél Anonymus Ákos mestertől kölcsönöz (vö. Horváth J.: Árpád-kori latin nyelvű irodalmunk i. m. 344. fordítva), s azért használja a „notum sit omnibus” közzétételi formulát, hogy Ákos mester perhibetur „mondják” kifejezését visszaadhassa. Aligha véletlen, hogy a „notum sit omnibus scire volentibus” párhuzamát az Ákos mester által összeállított munka következő, Kálmán-kori fejezetében 135
