Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Martos Gábor: "Kultúrává kell tenni a kultúrát, irodalommá az irodalmat" (Beszélgetés Markó Bélával) (interjú)
segíteni a többiek útját azzal, hogy valamiféle befolyásotok mégiscsak volt egyfajta ízlésformálásra? Hát abban a néhány évben - tehát mondjuk ’77-től ’82-ig - nyilván tudtunk segíteni; ezek a mellékletek is, meg ez az antológia is ezt bizonyítja; meg hogyha valaki fellapozná az akkori lapszámokat, kiderülne azért, hogy ha nem is túl hangsúlyosan, de mindenütt jelen voltak a fiatalok; meg akkor még a kritikai visszhangját is meg lehetett ennek az egész mozgalomnak teremtem. Később viszont lényegesen beleszólni már nem tudhattunk abba, ami történik, így ez a néhány éves avantgárd tulajdonképpen megszűnt nálunk; olyan értelemben szűnt meg, hogy a legradikálisabb képviselői elmentek az országból, esetleg elhallgattak... Sokan meg is haltak ebből a generációból; Boér Géza, Sütő István... Igen; ők mindketten a teljesen jellemző vidéki értelmiségi sors: mellőzöttségérzés - egyiküknek sem volt alkalma, illetve lehetősége bejutni egy szerkesztőségbe; illetve Sütő néhány hónapig dolgozott a sepsiszentgyörgyi helyi lapnál, aztán kitették -, alkohol, önsorsrontás, és végül a halál. Az előző kérdésemnek van egy másik oldala is; a profi - vagy nevezzük így, hiszen annak idején munkaterminusként ti magatok is így hívtátok, hogy „felnőtt” sajtó; Szőcs Gézának volt ez a definíciója, tehát — felnőtt sajtóban való megjelenésen kívül volt egy másik megjelenési kör, az Echinox és a Fellegvár, amit ezek a fiatalok saját maguknak teremtettek. Te végül is akkor már a felnőtt sajtóban „intézményesülten” voltál jelen, mégis szerepeltél ezekben a lapokban - legalábbis az Echinoxban -, tehát gondolom szellemileg magadénak érezted ezeket a fórumokat. Szellemileg mindenképpen magaménak éreztem. Utólag nem látom úgy, hogy olyan nagyon sűrűn szerepeltem volna benne; szerepeltem természetesen, és mindenfajta szellemi közösséget vállaltam, sőt szívesen vállaltam ezzel a csoporttal... csoporttal, generációval, nemzedékkel; nem is tudom, hogy hogyan nevezzük őket? Ami a számomra lényeges — mert tulajdonképpen animátorként én csak az általam szervezett mellékletekben meg az antológiában vettem részt — az az, hogy akkor mindannyiunk számára fontos volt, és akkor lehetségesnek is tűnt - később ez illúziónak bizonyult -, hogy új lapot, új fórumokat indíthassunk a fiataloknak. Ezzel a szándékkal, vagy ezzel a reménnyel álltunk az Echinox mögött; a Fellegvár létezését is ezzel a reménnyel figyeltük és követtük végig, hogy ebből kinőhet egy. új lap. A váradiak is akkor tervezték el egy nagyváradi irodalmi lap beindítását, de el kellett telnie jóval több mint tíz esztendőnek, hogy végül is megvalósuljon... Igen, de ehhez kellett egy politikai változás is, ami sok minden mást is megváltoztatott; többek között téged is egy furcsa kettősségbe sodort, hiszen a költészet és a főszerkesztői kinevezésed mellett most szenátorként a politikának is aktív irányítója lettél. Hogy érzed, fogsz tudni azért a költészettel, a lapoddal is törődni; hogy tervezed a jövőt? Visszatérnék még egy pillanatra az előző kérdésedre, hogy ezt a generációs ügyet zárjuk le. Észrevehetted, hogy én egy kicsit - hogy mondjam - tartózkodóan nyilatkozom arról, hogy generáció, meg generációhoz való tartozás. Ennek valószínűleg szubjektív okai vannak. Én alkatilag sohasem voltam igazán alkalmas arra, hogy egyetlen csoport — nevezzük ezt akár generációnak - programját teljes szívvel-lélekkel képviselni tudjam. A magam ars poeticája is - hogy így fejezzem ki magam 125
