Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 2. szám - Martos Gábor: "Kultúrává kell tenni a kultúrát, irodalommá az irodalmat" (Beszélgetés Markó Bélával) (interjú)

valahogy úgy alakult, hogy időnként változtatni próbáltam a már megtalált és ruti­nossá vált hangon. Úgyhogy érdekes módon úgy alakult a dolog, hogy most például - ami a programokat, vagy a világlátás azonosságát illeti - hozzám legközelebb ál­lóknak a nálam jóval fiatalabbakat érzem. Egy adott idő után én elkezdtem főleg szonetteket írni, meg klasszikus formában írni és gondolkozni - mert ez azért vala­hol egy irodalmi gondolkodásmód, gondolkodási forma is -, és emiatt a fiatalok, te­hát Kovács András Ferenc, meg Egyed Emese, meg Visky András és Tompa Gábor kerültek igazán hozzám közel az utóbbi években. Most már visszatérve arra, amit kérdeztél: számomra ez óriási dilemma volt. Nem azt mondom, hogy igazán rám volt bízva a döntés, mert ez egy kényszerhelyzet; vállalni kellett azt, amire tulajdonképpen már évek óta készültünk; azt, hogy egy fordulat, egy változás esetén kamatoztatni próbáljuk a bennünk felhalmozódott ta­pasztalatot, tudást és - hogy így fejezzem ki magam — demokráciaigényt. Hiszen vé­gül is az elmúlt években ez volt a legfőbb gondunk, hogy egy adott kisebbségi sor­sot, egy adott kisebbségi helyzetet hogy lehet úgy alakítani és megoldani, hogy az végre elfogadható megoldás legyen. Tehát ez számomra kényszerpálya; a pályamó­dosítás kényszerű. Most aztán ugyan nyakig benne leszek a politikában, mert sze­nátor lettem, tehát fenn kell majd üljek Bukarestben, parlamenti munkát végezni. Ez egy kétéves ciklus, két évre szóló megbízatás; én utána mindenképp vissza aka­rok térni az eredeti hivatásomhoz, az irodalomhoz. Az elmúlt öt hónapban sem csak politizáltunk természetesen, hiszen útnak indítottunk egy új lapot, az Igaz Szó utó­dát, a Látót, és végül is ha nem is olyan még mindig, amilyennek én szeretném, vagy mi szeretnénk, de azért lassan-lassan kialakul majd az arca, az arculata. Meg­jelent már belőle eddig öt szám, és én ezt továbbra is csinálni szeretném; nem aka­rom otthagyni a lapot, és főképpen nem akarom otthagyni azt, ami mégiscsak hoz­zám legközelebb álló, amihez valószínűleg a legjobban értek, tehát az írást, az iro­dalmat, a verset, a költészetet. Egy utolsó kérdés: ebben a nagy változásban, ami most itt új lehetőségeket nyi­tott, hogy érzed, ennek a generációnak vagy csoportnak, akikről beszéltünk, van- e még ereje megújulni, folytatni; vagy pedig lezárult egy korszak ennek a társa­ságnak az életében, és most valami új kezdődik? És ha ez így lenne, akkor visszamenőleg hogy látod ezt az elmúlt néhány évet: mit hozott ez az erdélyi ma­gyar irodalomnak? Nehéz felmérni, hogy mit hozott az erdélyi magyar irodalomnak, hiszen azért ez egy állandó defenzíva volt; minden megújulás... meg-megújulási kísérlet ellenére is egy egyre elvékonyodó szálon lépdeltünk mi. Csonka intézményrendszerrel, alig-alig lé­tező és mindenképpen hamis értékrenddel, gyakorlatilag megszüntetett kritikai élet­tel ért minket a változás. Ennek ellenére mégiscsak úgy látom, hogy megvolt az az alap, amelyen el lehet indítani ezt az egész regenerálódást; ezt bizonyítja az a sok­sok lap, ami egymás után megjelenik. Persze nagyon sok színvonaltalan is van kö­zöttük, de vannak nagyon jól szerkesztett lapok is. Sok-sok tehetség jelentkezett, nemcsak ami az írást illeti, hanem a lapszerkesztés, az „irodalomcsinálás” terén is. Bár ebből a szempontból nem vagyok túl optimista, mert az értelmiségünk nagyon megfogyatkozott: nagyon sokan elmentek, nagyon sok tehetség szerintem meg sem mutatkozhatott - tehát már egészen fiatalon másfelé fordult -, mert nem igaz az, hogy a tehetség minden körülmények között érvényesül; egyáltalán nem igaz. Ami a mi nemzedékünket, a mi generációnkat illeti: ez még nem mondott el mindent, amit el tud mondani, és amit el kell mondania. Úgy érzem - ez lehet, hogy szerencse, lehet, hogy balszerencse -, hogy pontosan a mi generációnkat, vagy a tő­lünk valamivel fiatalabbakat érte a legnagyobb készenlétben ez a változás; hogyha szétnézel, hogy kik csinálják a lapokat, kik politizálnak most nálunk ebben a pilla­126

Next

/
Thumbnails
Contents