Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen II. (visszaemlékezés)
Ez a tervezet, megtagadva megint egyszer a népek önrendelkezési jogának elvét, újra életbe akarta léptetni a trianoni szerződés területi rendelkezéseit. Az „önrendelkezés” szót a Magyarországgal megkötendő békeszerződéssel kapcsolatban szigorúan száműzték a konferencia szóhasználatából. Az új békeszerződés tehát megint Csehszlovákiának adja a magyarok által lakott területeket, amelyeket 1938-ban Magyarországhoz csatoltak, s amelyeket a szovjet hadsereg benyomulása után 1945-ben visszacsatoltak Csehszlovákiához. Erről a területről akarta az új csehszlovák állam a magyar lakosságot kiutasítani. Mindezt a békeszerződés-tervezet „Függelékében” kívánta a békekonferencia rögzíteni, amely kimondja, hogy a magyar kormánynak meg kell nyitnia határait a Csehszlovákiában élő s a prágai kormány által a lakosságcserén felül kiutasításra ítélt magyar lakosság befogadására. Ezzel a „Függelékkel” tehát a csata, amelytől népeink sorsa függött, végső fázisához ért. Ennek a fenyegetett népességnek a védelmében, a magyar delegáció minden érvet bevetett. Hadd idézzem emlékezetből Gyöngyösi külügyminisztert, aki expozéjában minden erejét bevetette a magyar álláspont elfogadtatása érdekében. „Miután a csehszlovák állam újra bekebelezte az 1938-ban elvesztett területeket, arra kellene törekednie, bogy az ott élő lakosságot is megtartsa. Igazságtalan lenne megtartani egy területet az ott élő lakosság nélkül. Annál is inkább, mert ez a magyar lakosság 1938-39-ben nem csatlakozott a hitleri akcióhoz, amely a csehszlovák államot felbomlasztotta. Tehát az igazság teljes semmibevételét jelentené, ha azt a lakosságot, amelynek ez a terület több mint 10 évszázada a hazája, innen büntetésképpen elűznék. Mi több - folytatta a miniszter - a háború által tönkretett Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy ezt a már lerongyolódott lakosságot befogadja, amely ha odakerülne, teljes nyomorra volna ítélve a romos országban. Ez a kiutasítás nem szolgálhatja a békét Magyarország és Csehszlovákia között. Nagyon kérem a konferenciát, hogy ne adjon szabad kezet ezeknek a békét akadályozó intézkedéseknek, hanem találjon egy olyan megoldást, ami a békét előmozdítja.” Először életemben éreztem ki egy magyarországi miniszter szavaiból a szenvedélyes vágyat az igazi béke iránt Csehszlovákiával. Izgatottan és meghatódva lestem a csehszlovák küldöttek arcát, abban a reményben, hogy megértik ezt a szívből jövő kiáltást és nem utasítják vissza. De hiába reménykedtem. A csehek válasza Gyöngyösi miniszter beszédére ez volt: „A csehszlovák állam biztonsága megköveteli a magyar kisebbség kiutasítását. Ez a biztonság - jelentette ki egyike a delegáció vezetőinek - csak úgy érhető el, ha az államban csak teljesen hűséges állampolgárok élnek, azaz csakis csehek és szlovákok!” Ezek a szavak olyan meggyőzően hangzottak, hogy valószínűnek tűnt, hogy a „Függeléket” a konferencia elfogadja és hogy a magyarok kiutasítása elkerülhetetlen. Gyöngyösi miniszter kétségbeesetten szólalt fel újra: „Amennyiben a csehszlovák állam nem tartja meg a magyar lakosságot, 108
