Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Füzi László: "Mindezeknek valahogy lenni kellett" (Sándor Iván: Arabeszk) (kritika)
A regény elemzője ezen a ponton kerül nehéz helyzetbe: itt ugyanis a cselekményt kellene ismertetnie, a kialakult minták szerint a hősök jellemzésével is éreztetnie kellene, s így tovább, Sándor Iván regénye azonban azon kevés munkák közé tartozik, amelyeknél a regény cselekménye a mű szövetétől elválaszthatatlan. Bizony, semmit sem értene a műből az, aki a Száz híres regény kivonataihoz hasonló cselekménytömörítés alapján tájékozódna. Teremtett világgal találkozunk a regény lapjain, a vonatkoztatási pontok azonban olyan természetes módon kapcsolódnak egymáshoz, hogy egy-egy szál kiemelése az egészről mégcsák nem is tájékoztat. A felszínen - ha egyáltalán a sztori lenne az, ami előtérben van ebben a regényben - pedig akár még egy napjainkban hangos sikert is ígérő történet zajlik. Vera, a fiatal jelmeztervezőnő megtudja, hogy nem vér szerinti szüleivel él együtt, s nyomozásba kezd, apját keresi. Miután megtalálta az apját, s megismerik, megtanulják egymást, kiderül, nem a valódi apját találta meg. A történet a következő: az apának vélt férfi felesége és kislánya a szülésnél meghalt. Ugyanakkor született Vera, akinek az anyját vissza kellett vinni a gyűjtőfogházba (az ötvenes években vagyunk) - ezért ajándékozták Verát a vélt apának. Mikor aztán a gyerek valódi rokonsága keresni kezdte a kislányt, a férfit, aki magáéként nevelte Verát, letartóztatták, a lány papírjait viszont megsemmisítették, s nevelőotthonba adták, így próbáltak minden nyomot eltüntetni... Igen, mintha a rendszerváltozás időszaka dobta volna felszínre a történetet, magam szinte látom az újságírót, aki a hatásvadász eszközökkel megírt történetet igyekszik jó pénzért eladni, egyes részleteket talán mintha még olvastunk is volna... Sándor Iván azonban nem a történet hatásvadász elemeit emeli ki: az ő hősei önmagukat, nyugalmukat keresik, érteni akarják a velük megtörténteket, s végső soron a Történelmet. „...mintha valami keresztrejtvényen dolgoztunk volna, közös igyekezettel keresve a hálóba illő megfejtést” - mondja Vera, s ez az igyekezet jellemzi a regény valamennyi szereplőjét. Vera nevelőezülei a II. világháború és a zsidóüldözés sebeit hordozzák magukban, Fazekas Zoltán, az apjának vélt férfi a kényszerű börtönévek után keresi a belső békéjét, lemond a tanításról, mert nem akarja az 19G8 utáni, Prágába való bevonulást követő hivatalos dokumentumok alapján tanítani a történelmet, Vera az édesapja után kutat, miközben nem érti, hogy március 15-én miért nem énekelheti a Petőfi-szobor előtt a Himnuszt... Aki mindezek után zsúfolt és művi regényvilágra gondol, az alaposan téved: a történések a szereplők tudatán keresztül jelennek meg az olvasó előtt, s a Történelemből csak az válik láthatóvá, ami a hősök belső világában is nyomot hagyott. A regényvilág történéseit, a mű belső mozgásait a szereplők világában végbemenő változások szabják meg. Több folyamatot is megfigyelhetünk: mindenekelőtt a tanárból főerdésszé lett, Vera által apjának vélt Fazekas Zoltán helykereső, és Vera identitáskereső törekvései határozzák meg a regény világát. A mű ritmusát is kettejük egymáshoz való kapcsolódásának különböző fázisai diktálják. A regény első jelenete kettejük találkozása „nemcsak a tér, hanem az idő rétegeinek a találkozópontján is”; a találkozó pillanatában felsejlenek korábbi életük történései, miközben önmagukat és a másikat is elemzik, aztán következik a másik megismerésének és megértésének folyamata: „Az egymást követő napok együttléteiben volt különbség a kettőink ismerkedési szándéka között - mondja Vera. — Én magamat kerestem benne, mélyebb hasonlóságot, amiben felerősödhet az, ami számomra fontos volt, netán kiegészítődik, amit csonkának tudtam. Úgy próbáltam feléje haladni, hogy nemcsak vele szemben, de mögötte is én álltam mint célpont. Ó viszont engem keresett, azt, aid a hajdani kislányból lett...”. így jutnak el a szeretetig, önmaguk természetes közegéig, ami a világ megértését, tudomásulvételét is jelenti a számukra. Közben körülöttük ott örvénylik a régi és a mostani világ, világtörténelmet meghatározó eseményeivel és apró, az emberi életek számára fontos emlékfoszlányokkal. Amikor aztán kiderül, hogy milyen játékot játszott velük a történelem, a történet visszatér önmagába: Vera is, és Fazekas Zoltán is folytatja a maga helykeresését. „... most elkezdődik a leltárba vétel (elmegy innen, nem tudta hová, de ez nem változtatott 1151
