Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 12. szám - Tandori Dezső: Visszaűzetés a szívbe (Markó Béla: Kiűzetés a számítógépből; Vasadi Péter: A szív szüntelen mormolása) (kritika)

annyi, mint evidens. Mint küzdő, mint nem kikezdhetetlen, mint emberléleki elem... így értendő. Vasadi ilyképpen szól hozzánk: hogy magunkkal szólhassunk. Kedvet teremt magunkban ily beszélgetésekre. Túl az esti és a hajnali órán. Túl a nap-köze értékelősdin. Egy külön napszakot tár elénk, „Isten napszakát”, mondjuk, bár a nap 24 óra marad, vagy x egyéb y egység. S az idézet, akkor még: „Lanza del Vas to azt írta, hogy Isten országa nem múlhatik el soha, mert fegyverek helyett az öröklét hitére, a törvény betűje helyett a szeretetre, a büntetéstől való félelem helyett a reményre épül”. Bennem összekavarodik a büntetéstől való valódi félelem, a bravádó, a túlság és a már-túl-lét, a remény, az evidenciába vetett bizalom, amiből együtt az áll össze, hogy valami Isten javára szóló gyakorlatot kérnék kegyelemül. De az ily könyvek, a maguk oldott töménységével, síkokat tárnak - mondtam: időben miképp -, és azt sugallják, hogy miközben kifejezhetetlen arányban kevesebbnek érezzük magunkat, mint „amennyinek” kellene, tudjuk, ez nem érzés kérdése, hanem evidenciáé. Bűneink közepette történnek velünk ezek az evidenciák, s egy-egy csillagnyi helyet ütnek valamin, amely valami, ha üresség, e csillag teltség lesz és való; ha túl sűrű és fojtogató közeg, hát kitekintés lesz és lélegzetvétel lehetősége, lelkünk lélegzetvételéé. S hogy a szív mit mormol hozzá...? Szüntelen, szüntelen szűnik. De hogy magunk vegyük el hangját, ez, Vasadit idézem, vállalhatatlan. Csak: „Ó” miért vállalta - ha bűnbeesésünk révén is, ha megváltani akarván is - ezt az önmagát irtó, állat-köz is öldöklő világot?!

(1991 augusztusában)

1149