Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 2. szám - Esterházy Lujza: Szívek az ár ellen II. (visszaemlékezés)
egyedül azt a rövid ismertetést, mely János deportálásáról szólt, aminek különben váratlan visszhangja volt. A többi újság visszautasította az ilyenfajta közlést. Két hónapos franciaországi tartózkodásom alatt arra is rájöttem, hogy miért némultak el azok az európai emberi hangok, amelyek oly gyakran emelték fel szavukat a múltban az emberi jogok védelmében. A müncheni egyezmény miatti szégyenérzet kényszerítette őket hallgatásra. A tény, hogy 1938-ban cserbenhagyta Csehszlovákiát, a nyugatot most arra sarkallta, hogy mindenbe beleegyezzék, amit a feltámasztott Csehszlovákia biztonsága érdekében BeneS elnök szükségesnek deklarált. És mivelhogy ő azt vallotta, hogy a magyar kisebbség kitelepítése ehhez a biztonsághoz elengedhetetlen, a nyugatiak úgy gondolták, hogy igazat kell neki adniuk. Ezzel a pszichológiai háttérrel kezdődött a Luxemburg palotában a békekonferencián az a fájdalmas csata, amelynek tétje nem a határok módosítása, hanem százezrek otthona volt. A csehszlovák kormány becslése szerint a lakosságcsere lebonyolítása után még mindig marad vagy százezer magyar, akiket ki kell telepíteni Csehszlovákiából. És a prágai kormány bízott benne, hogy a békekonferenciától megkapja ehhez a felhatalmazást. Révay István és magam is, mint csehszlovákiai magyarok, minden erőnket latba akartuk vetni a magyar lakosságot fenyegető kiűzetés elhárítására. „Kisebbségeink sorsát - így István - először a „Magyar Bizottság” és a „Magyar Albizottság” fogja megtárgyalni, s az itt hozott határozatok alapján fog a békekonferencia ítéletet mondani. Tehát igyekezni kell ezeket a bizottságokat a kedvező megítélés érdekében ügyünknek megnyerni. Kertész István, a békeelőkészítő munkálatok minisztere már beleegyezését adta, hogy a te memorandumodat átadjuk az amerikai, a kanadai, az új-zélandi, az ausztráliai és az indiai delegációknak.” A konferencia küldöttségei Párizs különböző hoteljeiben voltak elhelyezve, így hát nyakamba vettem a várost és egyenként végiglátogattam a delegációkat. Az amerikai, a kanadai, az új-zélandi és az ausztráliai fogadtatás dialógusa általában így hangzott: „Nagyon jól tette, hogy felkeresett bennünket, mert hiszen Ön a magyar kisebbség tagja és érdekelt fél. A csehszlovák kormány azt állítja, hogy az Önök kisebbségét kollektív bűn terheli Csehszlovákiának 1938-ban történt felbomlása miatt. A magyar kormány viszont azt állítja, hogy a magyar kisebbség nem követett el ilyen bűnt. Most tehát hallani szeretnénk az Ön személyes véleményét, mint közvetlenül érintettet.” „A mi magyar kisebbségünk sohasem követett el kollektív támadást a csehszlovák állam ellen és 1938-ban visszautasította a részvételt az államellenes szudéta akcióban.” „Hogyan tudja ezt bizonyítani?” - kérdezték. „Ezt mi akkor tudtuk volna bizonyítani, ha a csehszlovák kormány bíróság elé állítja kisebbségünk politikai vezetőit, elsősorban fivéremet Esterházy Jánost. De erre sohasem került sor, így hát se védekezni, de bizonyítani nem tudtak.” „De miért nem?” 106
