Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Csűrös Miklós: "Fekete körülöttem minden s bennem is" (Fülep Lajos levelei Elek Artúrhoz) (tanulmány)
CSŰRÖS MIKLÓS „Fekete körülöttem minden s bennem is” FÜLEP LAJOS LEVELEI ELEK ARTÚRHOZ Irodalomtörténeteink, lexikonjaink alig írnak valamit Elek Artúrról. A Nyugat fő- munkatársa volt, művészet- és irodalomtörténeti munkái előkelő, nemes ízlésről tanúskodnak, művelt, új értékekre fogékony, fölfedező szellem. Móricz Zsigmond írt róla remek jellemzést 1913-ban, ha nem is éppen kritikátlant. „Élt és látott és nézett és érdeklődött: s befogadott, appercipiált, tovább élt, leszűrt, desztillált. A maga kedvéért, a maga jóérzéséért, hogy kiküszöbölje a fölöst, a zavaró momentumokat, az oda nem illő motívumokat, a jó érzést s a művészi békét rontó fölös igazságokat. (...) Sohasem érezzük nála azt, hogy kiléptünk a szabad természetbe (...), hanem azt, hogy egy művészi temperamentum stilizálta, túlfűtötté és buja vegetációra élesztő üvegházban vagyunk, ahol valóság ugyan minden s a valóságos életértékekből van összehordva, de e lélek s ez élet központi fűtésétől szinte szertelenre fejlődött. És ha szép, vizionáriusan szép s ha visszadöbbentő, a mindennapiságon túli módon az.” A folytatásból még ide kívánkozik egy fél mondat: „önimádatban, önmegvetésben, önnön isteni kiélésében szentesül meg”. Móricz pompás jellemrajza egyszerre céloz Elek Artúr egocentrizmusára, esztéticizmusára és lehetséges mártíromságára - levelei tanúsága szerint Fülep majd az utóbbira, az áldozatszerűségre lesz érzékenyebb (persze a történelmi fejleményekre is figyelemmel kell lennünk), és Móricz „életes” eszményével összehasonlítva többre becsüli a kulturális lényt, a könyvek és az utazás megszállottját. Antológia-darab lett Az ablakfülke című elbeszélése. Afféle enfant terrible lehetett, ha önéletrajzi ihletésűnek tekintjük a novellát, de egy szerencsétlenség kettémetszette kisdiáid élményeit, fölénye megszűnt, óvatos, befelé forduló emberré vált, vágyának tárgya az egészség lett. Minden durvaságra vagy akár kislányos kacérságra érzékeny. Pillangónak nevezi a „dísztelen, fehér galagonyalepkét”, megjelenését kopár kis utcájukban ünnepnek tartja. Fülep ezt az érzékeny, szenvedő embert látja meg benne. Barátságuknak természetesen intellektuális motivációja is volt, Elek Artúr tanulmányai, kivált a Nagy Balogh Jánosról szóló, igencsak imponálhattak Fülepnek. Olyan fölfedező tehetséget élvezhetett bennük, amely ha esetleg nem is a zsenialitás, de a jelentős és kevéssé észrevett művészi minőség felé fordul. Okosan jegyzi meg Fülep Katalin az információkban gazdag, szükséges és hasznos előszóban, hogy Fülep nem elsősorban az írói kvalitásra, hanem az emberi értékre reagált, az emberiességet, a nyíltságot szerette barátjában, akinek „lényévé és sorsává sűrűsödött jósága, becsületessége, hűsége és szeretete”. A néha gőgösként jellemzett Fülep érzésvilágától egyáltalán nem idegen a hála, ha van miért köszönetét mondania. Az Európai művészet és magyar művészet kéziratát Elek Artúrnak küldi el a Nyugat részére, szokatlanul szerény kommentárral. Szinte bocsánatot kér a bevezetés túlságosan elméleti voltáért; Babits véleménye sem lehet közömbös az akkor Medinán élő lelkész számára, sőt hajlik rá, hogy átírja, módosítsa, enyhítse hiperkritikus megállapításait. Indoklásából érdemes valamennyit idézni: 1124
