Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Margaret Canovan: A populizmus változatairól (tanulmány) (Gyurácz Ferenc fordítása)
technológiához, és nosztalgiával tekint a múltba. Izoladonista és antímilitarista, és noha hajlamos az enyhe rasszizmusra, az általános erkölcsi minősítése elég jó. „A preindusztriálijL antiindusztriális »paraszti« törzstől a jómódú, az ipart toleráló »farmer« csoportig” terjednek változatai. WileB megközelítése elméleti áttörést jelent a populista alkotóelemek elkülönítése révén, amelyek inkább szindrómát, mint szoros egységet alkotva, változatos módokon kapcsolódhatnak össze. De ahogy ő maga elismerte, módszere még nem eléggé rugalmas ahhoz, hogy a populizmus összes ismert változatát elhelyezze. Az általa megjegy- zett kivétel a narodnyicsesztvo volt, de van több más, amelyet nem lehet könnyen beilleszteni ebbe a sémába, nevezetesen a politikusok populizmusa, a populista diktatúra manipulatívabb formái és számos populista demokrácia. Ezért még tovább kell bővíteni Wiles gondolatmenetét. Az e tanulmányban megvizsgált populista jelenségek túl sokfélék ahhoz, hogy egy kategóriába gyűjtsük őket, még ha az a kategória olyan laza és megengedő is, mint amilyen egy szindróma. Megjegyezhetjük azonban, hogy e jelenségek egy eléggé kis számú különböző populista szindrómába csoportosulnak, amelyek egyike sem meríti ki a populizmus teljes tartományát. Talán a legáltalánosabb és legszélesebb körű populista szindróma az, amely Wi- les-t érdekelte: amelyet „a kisember populizmusá”-nak nevezhetnénk. Ez a kistulajdonos (paraszt, farmer, kisvállalkozó stb.) szemléletmódja, aki hisz a magántulajdonban, és támogatja a szövetkezetek egyes formáit, de fél a nagyvállalatoktól, a nagy egységektől és a nagy kormánytól. Nem lelkesedik a „haladásért” és az urbanizációért (különösen nem az erkölcsi és művészeti engedékenységért, amelynek az tápot ad), és hajlamos a régi szép napokra való visszatekintésre. Ez a fajta populista bizalmatlan az értelmiségiek és a politikusok iránt, és vagy a közvetlen populáris demokráciával vagy egy erős vezetővel szimpatizál, aki látszólag megérti a kistulajdonos problémáit. Ezek a jellemvonások egy meglehetősen koherens és érthető politikai szemlélet- módot eredményeznek, amely különbözik a szocializmustól, a liberalizmustól és a konzervativizmustól, és amely kisebb-nagyobb mértékig megtalálható sok olyan mozgalomban, amelyet a „populista” névvel illetnek. A példák magukban foglalhatják a kelet-európai parasztpártokat; az albertai Social Creditet; az egyesült államokból! popu- lizmust (némely tekintetben); az S. N. P.-t (egy pontig); és máé eseteket, mint arailyen a tizenkilencedik századi Norvég Baloldal.4 (S. N. P. = Skót Nemzeti Párt. — A ford.) Mindamellett nem ez az egyetlen populista szindróma, amit összeállíthatunk. Tekintsük például a tekintélyelvű populizmus ismert esetét: a karizmatikus vezető a politikusok populizmusának taktikáját alkalmazva túllép a politikusokon és az értelmiségi eliten, és a népesség reakciós érzelmeihez folyamodik, gyakran népszavazások felhasználásával támogatva meg a népért való szólásának jogát. Amikor a populizmust jobboldali figuráknak tulajdonítják - Hitlernek, de Gaulle-nak, Codreanunak, Coughlin atyának - akkor ez az, amit a szó fölidéz. Ezzel természetesen szembeállíthatjuk a forradalmi populizmust: a nép romantikus eszményítését az értelmiségiek részéről, akik az slitizmus és a technológiai haladás ellen fordulnak, akik idealizálják a szegényeket, különösen a parasztokat és hagyományaikat, a „népet” egységesnek tételezik, a szokványos politizálást elvetik a spontán népi forradalom érdekében, ugyanakkor hajlamosak elfogadni a karizmatikus vezetők azon igényét, hogy ők képviseljék a tömegeket. Ez a szindróma jól ismert a romantikus maoizmusból és castroizmusból, amely az 1960-as években végigsöpört a nyugati egyetemeken; nagy része (bár el kell ismemi, hogy a karizmatikus vezetés kedvelése nélkül) jelen volt a narodnyicsesztvóban, és megtalálható a kevésbé elitista értelmiségiek egy részében, akik rokonszenveztek a fasizmussal annak korai szakaszaiban.5 Fontos megjegyezni azt, hogy jóllehet a hét egységünk - farmerpopulizmus, pa- rasztpopulizmus, értelmiségi populizmus, populista diktatúra, populista demokrácia, reakciós populizmus és politikusi populizmus - változatos módon kombinálódhat, el is 1118
