Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Margaret Canovan: A populizmus változatairól (tanulmány) (Gyurácz Ferenc fordítása)
r MARGARET CANOVAN A populizmus változatairól* Ebben a könyvben mutatót kívántunk adni a populizmus névvel jelölt politikai jelenség- sorból, és megpróbáltunk ésszerűen megállapítani olyan tiszta típusokat, amelyek révén e jelenségek elemezhetők. Tulajdonképpen egy hétrészes tipológiát javasoltunk, amely az agrárius populizmus három típusát - a farmer-, a paraszti és az értelmiségi populizmust- és a politikai populizmus négy típusát: a populista diktatúrát, a populista demokráciát, a reakciós populizmust és a politikusok populizmusát foglalja magában. Most, hogy így ízekre szedtük a populizmust, összerakhatjuk-e ismét egységes egésszé? Ha visszatekintünk fejtegetésünkre, két következtetés adódik. Először az, hogy nagyon sok kapcsolat van a hét elméleti kategóriánk között. Sok tényleges populista jelenség - talán a legtöbb — egynél több kategóriába tartozik bele, és gyakran ugyanazokat az eseteket idézhettük fel különböző elméleti részek illusztrálására. A második megjegyzésünknek azonban annak kell lennie, hogy ennek az átfedésnek szigorú határai vannak. Egy mozgalom sem volt soha populista minden, általunk felismert értelemben, és csakugyan - ellentmondások lévén néhány kategóriánk között- egy sem teljesíthette az összes feltételt egyszerre. Ezért, úgy látszik, az a következtetés marad számunkra, hogy a populista vonások hajlamosak bizonyos, roppant jellegzetes szindrómákba fürtösödni, amelyek közül azonban egy sem meríti ki a teljes tartományt. Azt a gondolatot, hogy a populizmust úgy tekintsük, mint ami „Nem doktrína, hanem szindróma”, Peter Wiles vetette föl egy ilyen című, rendkívül szuggesztív írásban, amely a Ionescu és Gellner-féle Pppuh'zmus-tanulmánykötetben jelent meg. Wiles szerint „populizmus bármely hitvallás vagy mozgalom, amely a következő fő előfeltevésen alapszik: az érték a túlnyomó többséget alkotó egyszerű emberekben és az ő kollektív hagyományaikban rejlik. Úgy vélem, ez az előfeltevés egy meglepő állandóságot mutató politikai szindrómát okoz... Természetesen a valóságban nincsenek tiszta esetek, azaz olyanok, amelyek minden ismérvet tartalmaznak.” 1 Wiles szindrómája huszonnégy pontból tevődött össze, amelyek a következőképpen összegezhetők: a populisták inkább egy morális szemléletmódot hangsúlyoznak, mintsem egy meghatározott programot; igénylik a néppel misztikus kapcsolatban lévő vezetőket, és elváiják, hogy ezek a vezetők a nép életmódját éljék. A populizmus inkább mozgalom, mintsem párt, antiintellektuális és kevéssé világos az ideológiája. Estab- lishment-ellenes, és amaz emberek körében támad föl, akik a hatalmi központon kívül érzik magukat; mindazonáltal nem támogatja az osztályharcot, vagy nem dicsőíti az erőszakot, és a siker könnyen demoralizálja. Rokonszenvez a kis vállalatokkal, barátságtalan a pénzemberekhez, kedveli az inflációs politikát és a szövetkezeti szerveződést. Helyeselheti az állami támogatást és az egyenlőséget, de csak egy pontig. Gyakran rurális, de lehet városi is, jóllehet vallásos, ellenséges érzületű a tudományhoz és a *Margant Canouan (az. 1939) az angliai Keele egyetemének politológus professzora, több könyv szerzője. Az itt közölt tanulmány Populism című, 1981-ben a New York i Harcourt Brace Jovancrvich kiadó által kibocsátott alapvető monográfiájának eredetileg .Conclusions* címmel megjelent záró fqezete. (Gy. F.) 1117
