Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 12. szám - Ágh István: A gyilkos ideje (regényrészlet)

1958. augusztus 15-ödikén konyhakéssel három súlyos sebet ejtett a vele közös háztartásban élő Edit Francén tizenhét éves osztrák lányon, majd többször hasban szúrta önnönmagát. Szimilkó azt állította, féltékenységből. Nyolcévi börtönt szabtak fejére, bárt az első pillanatban higgadtan fogadta az ítéletet, aztán a fejéhez kapott, hajzatát tépte és szitkozódni kezdett. Azzal fenyegette a bírákat és az esküdteket, hogy kitekeri a nyakukat. Minő ungaris tenperamentum! A börtönőrök csak erejük teljes megfeszítésével tudták Szi- milkót bilincsben verni és cellájában kísérni. Nem tetszik arra gondolni, ké- remszépen, hogy disszidenseink idegei mily nagy lelki tehertétel alatt nyögnek? Vegyük ezt az u. en. Szimilkót.- De kéremszépen, egy fegyveres ellenforradalmár, kérem.- De honnan tetszene ilyen határozottan tudnia azt, kérem? Logikus út vezet Ausztriában, egy hazájában kikosarazott ifjú, szerelmes természetű lévén, hasfelmetszésben torkollik idegenben. Jó ez a kőbányai ser, kérnék még egy üveggel, mert kelletténél nagyobb tonpaság kell ahhoz, amit most mondani bátorkodók önnek a szó szoros értelmében. Hajoljon közelebb, mert ha a konyhában éneklő Gizusuk netalántán meghallaná, nem menekülnénk a hisztériától, bárt a következő tudósítás hatása képpen a kartárs sem alhat nyugodtan. Nem is tudom, tudtára adjam-e, ámbárt mégsem tagadhatom meg, hisz közismert, majd úgy is kitudódik, miként parasztjaink olvasatlan sajtóval bosszulják meg a kolhozt, mert csupán felemelő értesülésben lett légyen részük, az országos beszervezési kanpány árnyoldala az nulla. Ha viszont akár egy távoli megyei lapocskában, mely eléggé kizárt, róluk lenne szó, esküszöm, arról is értesülnének. Az elvtársnak mondom, nem a Gizusnak, mi történt törvénytelen gyermeke édesatyjával. Legyen nyugodt és hörpintsen valamit hozzá. Mert márt ugye Tonpa Elemér ily élvezetben nem részesülhet.- Abbizony, kéremszépen, föl van akasztva.- Dehogyis, kérem. A nyugati lapok teijedelmes cikkekben számolnak be Tonpa Elemér rémtettéről. A harmincéves budapesti lakós, úgy látszik a fővárosunkból Bécsben ákreditált tudósítónak még az is budapesti, aki ép- penhogy móri, de a lényeg a lényeg, 1957-ben illegálisan érkezett Ausztriában, fogadjunk, előbb érkezett Ausztriában, ki az a márhá, aki a börtönből való szabadulása után, tehát ötvenhat novenberében vagy decenberében, nem száguld a bitó árnyékából azonnal? Csak a zsumáliszták pontatlanságára bátorkodtam figyelmét irányítani, szóval ott nyonban politikai menekültnek ismerték el. Többet nem kommentálok. Tonpa Elemér, noha gépkocsiszerelő, nem vállalt és nem is keresett munkát, hanem különböző lágerekben a disszidensek renyhe, demoralizáló életét élte. Végül Voralber tartomány székhelyén Brégencben a Kvellen strassze 43. szám alatt albérleti szobában telepedett le. Tonpa szerdán átment a svájci területen fekvő Rorsah községben, hogy barátnőjét, Emma Potutsnigot, aki egy ottani vendéglő szakácsnője volt, helyének feladására bírja. A disszidens azt kívánta, hogy a nála húsz évvel idősebb nő, akinek házassága a vele tartott kapcsolat miatt fölbomlott, költözzék hozzá az ausztriai Bergencben. Az asszony vonakodása annyira felbőszítette Tonpát, hogy dühöngeni kezdett, és barátnőjének munkaadóját, egy idős vendéglőst, életveszélyesen megfenyegette. A megrémült vendéglős erre a rendőrség segítségét kérte. Emma Potutsnig, akinek közben megtört ellenállása, disszidens barátjával együtt a rorsahi állomásra ment. A bergend

1076