Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Ágh István: A gyilkos ideje (regényrészlet)
tovább aludt, de ébren se válaszolna, hányszor magyarázgassa még, itthon marad, bár nem is tudja, hogy miért, 6 csak itthon marad. 8. Tompa Elemér áldozatának vérét elmosta az első őszi eső, és ahogy múltak a hónapok, évek, nemcsak a gyilkost, családja emlékét is elfelejtették, nem volt már mit beszélni róluk.- Föladom, Haszonics főtörzsőrmester, párdony, italboltvezető kartárs. Szabadna érdeklődnöm, hogy érzi magát kedves felesége, Bozóki Baba, gyermekáldás nélkül, bárt ehhez nincs közöm, minekutána bocsánatot kérek. Bárt a gyilkos nem maradt nyomtalanul falvunkban, ugye, a szó szoros értelmében megejtette ezt a szegény Beszari, akarom mondani Illés Gizellát, s az esendő pára, vagyis az anyja, nem merte fiának a Tonpa nevet keresztelni, azt híreszteli, nem is a Tonpa Elemér követte el a nemi erőszakot, hanem egy rákosista utas, midőn egyedül maradt kiszolgálás végett a Rókacsárdában a Gizus, sajnos, más útra szólított a kötelességem, nem akadályozhattam meg a sorscsapást, hogy s mint hívják a kisfiút? - Zolika. - Biztosan Illés Zoltán, ha márt nemzője kideríthetetlen, pedig még a poligán rókákról is köztudott az apa. Szóval és tettel föladom a kolhozt, vénségemre engem is belekényszerített apósa, Bozóki József tanácselnök viharkabátos társaival, arra áppellált, szükségem lehet a közösség melegére, mert szegény Mérim halála után oly egyedül maradtam. De tulajdonképp mi lett a közösség melegéből, egy lóistálló, nemde? Beosztottak a lovak közé éjjeliőrnek, hogy megismétlődhessen gyermekkori sorscsapásom, amidőn, ha tetszik emlékezni önéletrajzomra, bal lábon rúgott egy kanca, most a jobb lábamat tette tönkre az inpertinens paripa, sántíthatok mindkét lábamra láthatólag. Föladom, kérem, márt kinéztem magamnak a szociális otthont, odaviszem Mérim pestszentlőrinci házából származó összegemet, meg az itteni belterületet azzal a különbséggel, hogy maradjon annyi belőle, mely szerint virágzásnak induló italboltjában megihassam szokásos spricceremet. - Van söröm, Lajtha kartárs. - Ezt nevezem, bárt Kádár János csupán azt ígérte, a tanulók érdemjegyeit visszaváltoztatják, ezután egyes lesz az ötös, és lám az új rezsim Rákosival ellentétben serrel is ellátja dolgozóit. Milyen márkájú sert kapok jelenleg öntől, Haszonics kartárs? - Kőbányait szállítottak. - Jöhet, az édesanyját! Reményiem, nem halok el addig, míg azt a finom, patinás dréhert nem hozzák fuvarosai. Hallgassa, kérem! Gizus énekel konyhájukban. Nem járt erre mostanában egy kádárista utas gyermekáldást szaporítandó? Mert mostan márt Tonpa Elemérre nem lehet ápellálnia. Erről jut eszenben, mire vetemednek nyugaton a hontalan magyar állampolgárok. Jó enberem a Fecske Öcsi, akit Haszonics elvtárs rendőri hivatalából kifolyólag Fecske Istvánnak kártotékolt, mint Palotára járó forgalmista, rendszerint ellát a fővárosi illetőségű Esti Hírlap című bulvárd sajtóval, tehát nem maradok bőséges tájékoztatás nélkül, melyet kötelességemnek érzek nem magamban fojtani, miként Szimilkó István bűnügyét sem, mely szerint a Bécs közelében lévő Kor- nenburg esküdt bírósága 1959. március 5-ödikén Szimilkó István huszonnégy éves disszidens magyar állampolgár ügyét tárgyalta. A vádlott Stokerauban 1075
