Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 12. szám - Ágh István: A gyilkos ideje (regényrészlet)

hogy máig emlegetnék, virágos traktoron a tanácsba, mellettem a nő. Engem szerettek otthon. Otthon? Itt? Pofámba vágják, te jöttment börtöntöltelék, a büdös picsába az anyósomnak, kurvás gazember...? Haggya már abba az isten bassza meg, mert nem felelek magamért. A malomban laktunk volna, államosítva van, már nem is működik, a molnár kampec, az asszony maga akarná, mi a házukból ki, azok meg be a faluba, fél, sok a róka meg minden. Tőlem? Ne szaijon be öreganyám! Leszedlek a gépről, szétrázza a méhedet. Nem akarom látni az anyádat, hallod? Elbassza a házasságot. Teri! Gyere be, Teri! Menjünk innen a francba! - Ne kiabálj! Hová a francba mennénk?- Emlékszel a hajagosi malomra. - Oda? A patkányok közé? - Könyörgöm, menjünk innen. - Menj előbb idegorvoshoz! - Nem vagyok hülye. Menjünk, könyörgöm. - Menj, ahová akarsz. - Szóval nem. Mondd még egyszer, nem?- Nem. - Akkor el innen a kurva anyádba! - Kurva anyád az neked van, te szar. - Az asszony a vizes lepedővel félje arcába csapott, két kézzel fogta, úgy ütötte, csattogott, fröcskölt a vászon. Elemér kiugrott alóla, megcsavarta Teri karját, hanyatt lökte, belerúgott. Az asszony a kredenchez menekült, földhöz vágott egy tányért. - Ebből egyél! Segítség! - Te meg emebből. - Kirámolta az egész kredencet, csapkodta, törte, zúzta, tiporta a tányérokat, csészéket, kanalat, villát, kést hajigáit ki az ablakon, kihúzta zsebéből a fogót, földobta, elkapta, leejtette és eltűnt.

— Ennek meg mi baja? - ugrottak szét a beszélgető asszonyok, amint egyenest átrohant közöttük, lesodorta a bevásárlókosarat. - Összetörted a tejesüveget. Vadállat! - Berontott az étkezdébe, ahol a konyhalány egyedül volt már, mosogatott, a harminc évnél idősebb elvált asszony lekotorta a túrós tésztát a moslékos hordóba, elmaszatolódott babgulyásfoltos, fehér köpenyére a mácsik. Elengedte a nagy vaskanalat, bőséges farára törölte kezét.- Rohadt büdös van, anyukám. - Savanyú túró és édeskés levesszag áporodott az ebédlőben, még sűrűbben a mosogatóban Vilma körül. - Elhányom magam. Gyere! Menjünk a francba! - Hová? - Mit tudom én. - Egyél! Nyugodj meg!- Mindjárt elhányom magamat ettől a mosléktól. Bö-hö-hö-bő-ee. - Mit szóljak én? Gyere! Nyugodj meg! - Becsukom az ajtót. - Ezt még befejezem. - A mosogatást hagyd a picsába! - Zuhanyozz le! Csupa mocsok vagy. - Te meg büdös, mint a savó. - Magához rántotta Vilmát, köpenygombjai közt becsúsztatta kezét a hasára, élére fordította alább, úgy kormányozta a fürdőfülkébe, tolatás közben levetkőztette, a köpeny a küszöb előtt a szétfröcskölt mosogatólébe esett, a melltartót és a bugyit messziről a fogasra dobta.- Kotonod van? - Odaadtam. Már elfogyott, baszmeg!? - Ja, persze. - Most aztán számolhassa a nejem, feleségem. Vilma! A Teri azt hiszi, nem kurok félre. - Egyet találtam - s hozza a ridikültől. - Kezeslábasban akarsz? - Ne hülyülj! Add már! - Zuhanyozz! Ne húzd föl addig! Röhögsz? Röhögj csak! Mit idétlenkedsz? Tessék a szappant lemosni róla, azt akarod, hogy csípjen?- Nekifeszült a férfinak, mellére szorította az akasztófás tetoválást, amúgy sem akarta látni, a tust a legerősebbre állította, kidőlt a falnak. Elemér, mint valami forró zivatarban ázott, gőzölgött, tocsogtatta a betonmedencét, s ott bent olyan tapadást érzett, mintha satuba tekerné mindegyik előre- hátra, s egyszerre beleállt mozdíthatatlan, belesült, rángatózott, hőkölt, de mint a vontató, magával húzta Vilmát, ő meg sikoltozott és azt kiabálta - Jó vagy. - Ne jajgass, baszmeg! Összeragadtunk. - Maradj még! - Összera1066