Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Darvasi László: Kerítésen innen és túl (novella)
DARVASI LÁSZLÓ Kerítésen innen, és túl* Sokan kérdezgették akkoriban, vajon érzett-e Isten örömet a teremtés napjai alatt. 1956. november 4-én délután 14 óra 32 perckor Kecskés Antal György parasztember lelőtt két orosz katonát, név szerint Kóljukov szakaszvezetőt, aki a hátába kapta a golyót és azonnal meghalt, valamint Mihail Davidov Zahint, aki még megperdült az első dörrenés hallatán, így neki a beleit roncsolta szét a lövés. A fiú néhány pillanatig őszinte csodálkozással meredt Kecskésre, majd arcra bukott. Vasárnap volt, valamivel hidegebb az átlagosnál, a parasztembert a melegedő déli szél kísérte vissza a tanyára. Kora reggel egy ember - megérkezvén rövid oroszországi tartózkodásából - arról beszélt a rádióban, hogy megalakult az új kormány. Aki a történelemnek nevezett világnagy kukában akar rendet tenni, a szívéig sáros lesz, s ha ráadásul a szeretetet is színleli közben, messziről bűzlik majd, mint a hamis próféták, akik azt hiszik, hogy a tömeg, a nép, az ország nőnemű fogalmak, következésképp éppúgy lehet velük pezsgőt inni, hancúrozni, holdfényben keringőzni, mint baszni. Csakhogy a nyomor nem idomítható. Zahin tizennyolc éves volt, még szűz, de onanizáláskor már nem érzett mardosó szégyent, így aztán nem halt meg azonnal. Egy hete szöktek meg az alakulattól, két géppisztollyal, jó néhány teli tárral és szelet fekete kenyérrel. Nem ismerték ugyan a mondást, miszerint minél rosszabb annál jobb, de azért azon az úton indultak el, melynek végén Kecskés Antal György vályogtanyája állt, ahol csak az asszony volt otthon és a kislány. Kecskésné éppen a görénymarta kakas utolsókat fortyanó aranybarna pörköltjébe merítette a maga faragta fakanalat, amikor meghallotta a kertkapu ismerős nyikorgását. Félelmes idők voltak, az ura is jól elmaradt. Az asszony elmosolyodott. A két orosz először az udvaron játszó kislánnyal, majd a dermedten figyelő, fejét eszelős hihetetlenséggel ingató, nem is védekező Kecskésnével végzett. Kecskés a tört vállú Jézus Szomorú keresztjénél járt ekkor, vagyis épp öt percre a tanyától. Felnézett a baljósán habzó égre, s látta, hogy a felette elhúzó vaijak fekete felhőjéből kiválik egy kisebb csapat, károgva alább ereszkedik, s indul vissza az ellenkező irányba, Napkelet felé. Ebből aztán a férfi megérezte, hogy baj van. Nagy baj! Futni kezdett. ’ Ez az írás nouellapályázatunkon III. díjat nyert. (A szerk.) 1061
