Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 11. szám - Lőrinczy Huba: Ambrus Zoltán és Ernest Renan (Adalékok egy rajongás természetrajzához) (tanulmány)

szóba hozta őket - aligha tanulmányozta tüzetesen. Minden további találgatás sűrű bizonytalanságba vész. Annyi föltétlenül kitetszik a direkt és indirekt utalásokból, a regényekben és a novellákban előbukkanó töprengésekből és szentenciákból, hogy először inkább a pályakezdő, a meggyőződéssel teli, később viszont az öregedő, a mind szkeptikusabb Renan vonta bűvkörébe Ambrus Zoltánt.

A Midas király szerzője - bármi meglepően hangzik is - nem kitűnő történettudósnak, hanem rendkívüli jelentőségű, a kornak tökéletesen adekvát, egyetemes érvényű tanítást prédikáló filozófusnak vélte elsősorban mesterét. Jelzi ezt az a körülmény is, hogy elébb Démokritosszal, utóbb meg Pürrhónnal állította párhuzamba Renant, a két ókori bölcselő utódát, modern megfelelőjét ünnepelve benne. Első pillantásra merőben önkényesnek tetszhet mindkét társítás, kivált az előbbi. Némi elmemunka kideríti viszont, hogy - noha Démokritosz és Pürrhón filozófiája gyökeresen különbözik egymástól - több-kevesebb alapja mégis akad e megfeleltetéseknek.16 Az abdérai gondolkodót - szembeállítva őt a „síró” Hérakleitosszal - „nevető” bölcselőnek nevezték az ókoriak. Ambrus úgyszintén „nevető filozófusnak” tartja Emest Renant, ki a századvég „farsangi” orgiája közepeit „A vígság vallását prédikálja.”16 Démokritosz optimista, racionalista, az istenek létét nem is állító, nem is tagadó bölcs, kinek atomelméletében társadalomképe, individualizmuselve is kifejeződött, s ki hitt abban, hogy az értelem erejével és felvilágosítással megteremthető az ideális emberi közösség, a harmonikus világ. Ambrus olvasata szerint Renan mindebben folytatója, újkori megtestesülése az ókori nagyságnak, hiszen „filozófiája” végső soron derűlátó, feltétlenül tiszteli az egyéniséget és - viszonylag tág határokon belül - az ésszerűséget, „uralkodó” tulajdonsága „... bizonyos homályos vallási érzület”, „Bizonytalan sóvárgás a hit után”,17 az emberiség lassú haladásának, fokozatos megjobbulásának gyönyörű utópiája, egy eszményi társadalom valahai elkövetkezésének ábrándja pedig a MiÉds királyban, Biró Jenő meditációiban tűnik elénk: „El lehet képzelni, hogy az emberek a műveltség és a lelki megnemesedés valamely igen magas fokán el fognak jutni a világ tiszta látásához, az életnek, önmaguknak és egymásnak tökéletes megértéséhez; hogy át fogják látni és át fogják érezni azt a nagy közösséget, mely a mindenséggel való egységben egymáshoz fűzi őket, a testvér-atomokatO), (...) Hiszem, hogy nem lesz mindig ilyen szomorú világ.”18 Ha Renan úgy látta: „Az emberiség összességében tekintve alantas, önző lények halmaza, akik csak annyiban állanak fölötte az állatnak, hogy önzésük megfontoltabb”, Jézus pedig „.. az az ember, ki nemével a legnagyobb lépést tétette meg az isteni felé”19 - ennek visszfénye is földereng Biró Jenő naplójában: „A nagy sokaság ... legalább őszinte; ha az őszintesége nem is láttat egyebet, mint vadállati önzést és durvaságot. A tömegnek majdnem minden egyes alakja milyen ragadozó állat”, s a majdan, valamikor túlsúlyra jutó minőségi lények teendője nem más, mint hogy valóra váltsák Krisztus ígéretét, megteremtvén a Földön „a szeretet országá^t.20

Az ifjú Ambrus a renani tanítás „démokritoszi” vonásaira is fogékony volt, a középkorú alkotó örömestebb ügyelt a „pürrhóni” jegyekre. A szkepticista iskola alapítója szerint „A dolgok megkülönböztethetetlenek, meghatározhatatlanok és megis- merhetetlenek. (...) Semmi sem szép, semmi sem rút, semmi nem igaz, és semmi nem hamis. Mindez csak a véleményekre vonatkozik.” Agnoszticizmust és relativizmust hirdető, szkeptikus gondolkodóvá lett végtére Emest Renan is. Élete és pályája delétől mindjobban beborította a kételkedés,21 nem hitte, hogy a véges értelem fölérheti a világegyetem talányát, nem hitt a tudomány mindenható voltában,22 Pállasz Athénét szárnyas szavakkal dicsőítő akropoliszi imája bevallotta: nem hisz az abszolút igazságban,23 a Jézus élete meg ily leckét adott: „Tiszteljétek mások véleményeit, és higgyétek meg, senkinek sincs annyira igaza, hogy ellenfele teljesen tévedésben lenne”24. Efféle, „pürrhóni” szentenciákat szép számmal lelhetünk Ambrus műveiben is. A Midas király festőhőse „... konzervatív lelkű embereként tudta, hogy minden friss, életmagyarázó teória csupán ideig-óráig érvényes, látta bennük „... a rejtett elcsé1022