Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Lőrinczy Huba: Ambrus Zoltán és Ernest Renan (Adalékok egy rajongás természetrajzához) (tanulmány)
és megszólaltatóját fedezvén föl a szerzőben, kijelentvén: nincs rajta kívül senki, akinek a lelke annyira magában foglalná mindazt a nyugtalanságot, amely korának legjobbjait izgatta és foglalkoztatta.”5 Feltétlen csodálat és elismerés, valósággal bálványfaragó indulat munkál már ebben az írásban is, s Ambrus korai rajongása új tápot kapott Renan, az előadó csöndes szuggesztivitásától. Ha ízlés, szemérem és tisztelet elnyomta is az ismerkedés vágyát, az önként választott mester varázsa annál tartósabbnak bizonyult. A Párizsból hazatérő Ambrus még évtizedekig élt s alkotott Renan bűvöletében. Lenyűgöző bölcselőnek, karizmatikus személyiségnek, prófétának, apostolnak tudta, „...jó, igaz, szent, nagy ember”-ként emlegette,6 róla szóló, Az újkori Démokritosz címmel összefogott himnikus írásait „Strófák"-nak nevezte,7 más szerzőket bemutató esszéiben rendre hódolatteljes utalásokkal szerepeltette,8 s a számára felejthetetlen alakot esztendőkkel már a századforduló után két „tollrajz”-ban újra megidézte9 - hogy a legkülönfélébb helyeken szerteszórt hivatkozásokról immár ne is beszéljünk. A publicista és a tanulmányszerző Ambrus nyíltan és bőségesen vallott Renan iránti bámulatáról, a szépíró viszont nem tehette ezt. Elegendő okunk van föltenni mégis, hogy a mester elementáris hatása nem torpant meg a regények és a novellák határán, ellenkezőleg: a recepció folytatódott bennük is. Renan tanítása, eszmerendszere, világ- és emberszemlélete - pontosabban: belőle mindaz, mire Ambrus érzékenyen rezonált - magától értetődőn beáradt a szépprózába, s szétszivárgott, felszívódott a művek anyagában, jószerével észrevétlenül. Jószerével észrevétlenül, ámde nem teljesen nyomtalanul. Két, egymáshoz szerfölött hasonlatos, azonosnak mégsem mondható Renan létezik így Ambrus oeuvre-jében: egy, az esszékben s toll- rajzokban fennszóval magasztalt, poétikusan kommentált, s egy, a novellákban és a regényekben rejtőzködő. Utóbbi fölkutatása, mindkettő értelmezése: ez legfőbb feladatunk. Nincs kétség: alaposain túlbecsülte Ambrus Ernest Renant. Mentségére szóljon, megesett ez kívüle számosakkal, példának okáért Riedl Frigyessel is10. A felötlő aránytévesztés oka nem csupán az a közismert, Gadamer által is említett körülmény, hogy - híjávad lévén „... a korok távolságá”-nak - kortársaink megítélésében „kétségbeejtően bizonytalan”-ok vagyunk,11 hanem amaz, úgyszintén közkeletű jelenség, hogy mindnyájan hajiunk az ízlésünkkel, meggyőződésünkkel, homályló sejtelmeinkkel, ítéleteinkkel és előítéleteinkkel egybehangzó, őket erősítő nézetek kételytelen fölértékelésére. Similis simili gaudet: a mondást igazolja Ambrus esete is. Renan eklekticizmusában12 is szuggesztív, nyelvi eszközeiben egyszersmind költői és pregnáns gondolatrendszere részint igazolta a világról és az emberről eleve meglévő elképzeléseit, részint alakot adott a benne gomolygó sejtéseknek. Ambrus kitűnően megértette, ugyanakkor - roppant termékenyen és tanulságosan - némileg félre is értette választott mesterét. A Renan-művek tükrébe pillantva olykor inkább csak a saját vonásait látta, az általa festett Renan-portré pedig nemegyszer kelti önarckép benyomását. A modell piktorához kezdett hasonlítani, nem csoda hát, ha a vásznon lelkesülten ismerte föl magamagát.13 Mester és tanítvány szembesítéséhez, a kettejük felfogásában rejlő azonosságok tisztázásához fontos volna tudnunk, mely műveit ismerte Ambrus Emest Renannak. A Gyermek- és ifjúkori emlékeket, valamint ennek 1892-ben megjelent folytatását bizonyosan, hiszen átfűtött esszét írt róluk, az Ima az Akropoliszon c. fejezet rendkívüli szépségét külön is méltányolva. „... a legmodernebb szenzibilitás félreismerhetetlen hangjai”-t hallotta ki Ambrus ebből az áradó vallomásból, s még évtizedek múltán is ekként emlékezett reá: „... a hegyi beszéd óta nem hallott a világ magasztosabbat, se nagyobb mélységek fölött járót, se nagyobb magaslatokra szárnyaiét...”14 Föltesz- szük, hogy olvasta Renan életművének páratlan botrányt kavaró darabját, a Jézus életét, egynémely - később említendő - szövegpárhuzamok legalábbis ezt valószínűsítik. Talán-talán a kezébe került A tudomány jövője c. híres kötet is, A kereszténység eredetének történetét, illetőleg az Izrael népének történetét azonban - ámbár futólag 1021
