Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Görgey Gábor: Az elmúlás illata (regényrészlet)
GÖRGEY GÁBOR Az elmúlás illata (RÉSZLET EGY KÉSZÜLŐ REGÉNYBŐL)- La gondolái La gondolái - hallotta Ádám odakintről, a behajtott ablaktáblákon túl a gondolierik ajánlkozását, miközben még mindig bódultán feküdt ágya mellett a padlón. Annyira már magához tért, hogy tudja, nem az álombéli, hanem a valóságos Velencében van, mégpedig Germanusék vendégszobájában. Késő éjjel érkezett, hogy miért csak akkor, annak is megvan a története. Szemrehányások, dadogó mentegetőzés és egy pohár elszopogatott békekonyak után, körül sem nézve, mosdás nélkül, belezuhant az ágyba.- Rendes ember álomba zuhan és nem álomból zuhan — motyogta mogorván, s a bizonyára értékes art-déco lámpát, amit levert, visszahelyezte az éjjeliszekrényre, szerencsére semmi baja nem esett. Feltápászkodott és ramatyul érezte magát. Az utazástól, az álomtól, a zuhanástól? Nem tudta volna megmondani.- La gondolái La gondolái - hallotta folyamatosan odakintről. Odavánszorgott a széles, kétszámyú erkélyajtóhoz, és kinyitotta: az eddig valamelyest szűrt lárma most már gáttalanul bezúdult a szobába. De kellemes lárma volt, csupán olasz dallamossága miatt is, és bár a fel-felberregő hajók és csónakok motorhangja, mint zenekari basszus, aládörmögte a magáét a lárma-koncertben, az egész mégsem a világ idegesítő nagyvárosainak rekedt csörömpölése volt, hanem szinte kellemes zajegyveleg, sok vízlocsogással lágyítva. Ahogy Ádám kihajtotta az erkélyajtó zsalutábláit, fény zúdult be a lárma nyomában, mintha az egyik görgette volna a másikat, s így együtt, délies fény és lárma, tökéletes egészet alkottak. Kilépett az erkélyre. Visszahőkölt, mintha a látvány megütötte volna. Nem! Ez lehetetlen! Ott állt a Canal Grande fölött, ugyanazon palota erkélyén... Igen, ez az ő palotájuk, ahol apa a homár piros páncélját szokta volt megroppantam, ahol anya a maraschinós gyümölcssalátát tette mindig apa elé, hogy lecsillapítsa, ahol... Váljunk csak! Talán amikor megérkezett tegnap éjjel, akkor öntudatlanul elraktározta magában... De nem! Hiszen sötét volt, ő maga halálosan fáradt, olyannyira, hogy körül se nézett. S bár tudat alatt is rögzíthette volna a látványt, hogy aztán álmában előhíva életre keljen, de ez sem lehetséges, hiszen a vaporettóról véletlenül két megállóval hamarabb szállt ki (bosszankodott is épp eleget, amikor bőröndjével gyalog caplathatott éjszaka a callék labirintusában, míg végre megtalálta Germanusékat), s mivel nem a Canal Grande felől lépett a házba, semmilyen módon nem láthatta azt, amit most reggel látott az atyai ház erkélyéről. Olyan megdöbbentő volt a tökéletes azonosság, hogy máris érezte a világvégi billenést a lába alatt, tántorogva kellett megkapaszkodnia az erkély kőkorlátjában. Megbabonázva nézett alá 998
