Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója III. (regényrészlet) (Szalai Attila fordítása)
- Nem megyek én sehova. Ezek itt a barátnőim mind, semmiféle titkom nincs előttük. Hát elkezdtem a magamét:- Mikor nálam jártál, elhoztál onnan egy csomagot, amiben értékes dolgok voltak. Azt szeretném, ha visszaadnád.- Hogy én egy csomagot? - aszongya. - Semmi ilyesmiről nem tudok.- Nagyon jól tudod, miről van szó. A házigazdám látta is, hogy te vitted el. No, erre elkezdett fújni rám, mint a macska:- Fütyülök rád, meg a házigazdádra is! Szép kis gavallér vagy: se vacsorát, se reggelit nem adott! Még hogy eltűnt a csomagja! Hát csak eredj, azt’ keressed tovább!- Nászja! - fenyegettem meg. - Inkább add vissza szépszerével, mert ha nem, följelentelek. Most aztán ordítani kezdett:- Iiiigen?! Hát csak rajta! Majd nekem is lesz hozzá egypár szavam! Hogy spekulációval foglalkozol, feketézel! Nézzék már, a becsület mintaképe! Biztos magad is úgy csórtad valami nőtől az egészet!- Mind az én saját tulajdonom volt.- Halljátok? A sajátja! - kiabál. - Nem is tudtam, hogy női ruhában meg bugyiban parádézol!... Aztán, ha a tiéd, minek dugtad az ágy alá, he? No, ahogy ott elkezdett egyszerre kelepelni négy nő, jár a szájuk, mint a kacsa segge, rihognak-vihognak rajtam, hát már magam se tudtam, mit csináljak. Nyugalmat erőltetve a hangomra aszontam Nászjának:- Idehallgass, te. Nem jelentelek én föl sehol, csak annyit mondok neked, hogy aljas módon viselkedtél. Nem gondoltam volna rólad. Hiszen te még azt az aljas szabotőrt is sajnáltad, akit együtt láttunk a moziban a filmen. Engem meg így elintéztél!- Igenis sajnáltam - aszongya - mert nagyon jóképű fiú volt. Te meg?... Olyan az orrod, mint a szilva. Eláll a füled... Alacsony is vagy... simán átmész a mások hóna alatt. Hozzá még aljas is. Legalább egy teával megkínáltál volna. Teljesen ingyen kellett a szerelmem, mi? Híj, akkor kezdtek csak igazán rámmászni ezek a spinék, olyan patáliát csaptak, hogy a járókelők csoportba verődtek miattunk. Jó páran mulattak és a bárisnyáknak adtak igazat. Hiába minden, meg kellett értsem, hogy a dolgaimnak egyszer s mindenkorra búcsút mondhatok. Azóta már biztos el is adta őket ez a Nászja vagy elcsereberélte a társnőivel. Kiköptem és otthagytam őket a téren. Búcsúzóul még annyit mondtam neki:- Kívánom, hogy semmi örömöd ne teljék abban, amit loptál. Emésszen meg a rossznyavalya! Erre még visszakiabál:- Te meg legközelebb szukát vegyél magadhoz, ne egy rendes lányt! Szép kis gavallér! Egy pohár vodka, egy csésze tea, nem sok, annyit se adott! „Adnék én neked, esszenciát ecetből, azt!” - gondoltam magamban. Azóta nem voltam moziban sem, mert még más bajom is akadt: már megint tele lettem tetűvel. Ettől a Naszjától kaptam biztos. Még szerencse, hogy egyebet nem ragasztott rám! (Szalai Attila fordítása) 986
