Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója III. (regényrészlet) (Szalai Attila fordítása)
- Hát akkor elmehetnénk moziba.- Miért ne - aszongya. - Csak nekem nincs pénzem jegyet venni.- Veszek én neked.- No, akkor gyerünk. Elbúcsúzott a társnőitől, azt’ mentünk. Nagyon jó volt a film. Le is írom, nehogy elfelejtsem. Volt egy kolhoz, ahol rosszul ment a munka. Sose tudták norma szerint teljesíteni a tervet. Hiába küldtek oda instruktorokat, komisszárokat, bizottságokat, csak nem ment a dolog. Márpedig úgy tűnt, minden munkafeltétel megvan, a teljesítményt mégsem sikerült megemelni. Egypár elnök már belebukott, vitték is őket lágerbe, meg a fene tudja hová. De hiába, a következőnek ugyanúgy nem sikerült semmi. Végül odaküldtek egy fiatal komszomol- kát, derítse már ki a titkot. Úgy adták be, mintha kultúrfelelősnek ment volna oda, meg „vörös sarkot” tervezni. No, meg is jött, dolgozik, ahogy kell, de közben szimatol, figyel, keresi a kártevőket. A traktorállomás vezetője kezd udvarolni neki. Jóképű, fiatal fickó. No, a komszomolka is szemrevaló fehémép volt. Ki is alakult köztük a románc. Együtt olvasnak könyvet, együtt járnak gyűlésekre, együtt is alszanak. Egyszóval: igen kulturálisan töltik az időt. Jól egymásba szerettek. A traktorista mingyár el is akarta venni. De a komszomolka aszonta, váljanak őszig, majd a betakarítás után. Mert első a kötelesség, a szerelem csak azután jöhet. A traktorista bele kellett, hogy egyezzen, de nagyon nem szívesen tette, csak elégedetlenkedett. Ez aztán gyanús lett a komszomolkának. Elkezdte figyelni és egyszer - amikor épp odavolt a gépállomáson - mindent átkutatott a szobájában és talált a dolgai közt egy papírt, amin idegen nyelvű írás volt. Elolvasni ugyan nem tudta, de gyanús volt neki az ügy, hát fogta magát és még aznap éccaka nekivágott és vagy harminc versztét legyalogolt a városig. Ott átadta a papírt az NKVD főnökének. Az lefényképezte az iratot, a komszomolkát meg mingyár visszavitte autóval a faluba és kirakta a kolhoz közelében. Aszonta neki, tegye vissza a helyére a lapot, nehogy az a lator gyanút fogjon idő előtt. Mondta azt is, hogy figyelje csak tovább... No, elérkezett az ősz. A termés jó volt, jobb, mint valaha. Észrevette a nő, hogy a lovagja meg elszontyolodott. Mingyár tudta, hogy az nem tetszik neki, hogy fejlődni fog a kolhoz. Még erősebben figyelte hát és nem hiába: egyik éjszaka látta, hogy kioson, behajt a városba, ahonnét pedig egy csomaggal jött meg. Amint csak alkalma nyílott rá, kibontotta a nő azt a csomagot és kiderült, hogy egy angol gyártmányú pokolgép van benne. Másnap éjjel meg észrevette, hogy a férfi felkel és szép csendben kioson a szobából megint. Utánalopakodott és látta, hogy miként aknázta alá azzal a bombával a kolhoz víztározójának a gátját. Világos, azt akarta, hogy a földeket elöntő víz mossa el a termést. Szóval, otthagyta a bombát és elment a gépállomásra, hogy legyen alibije, amikor a robbanás megtörténik... Ha netán kérdezné valaki. A komszomolka meg kiszedte a pokolgépet a gát alól és a tó vizébe dobta. Aztán még ő volt az első otthol. A bomba felrobbant a tó közepén, de semmi jelentősebb kárt nem okozott. Hanem mindenki felfogta, hogy itt merénylet történt a kolhoz vagyona ellen és az elnök bejelentette az NKVD-n. Mingyár megjött a karhatalom és csináltak egy nagy gyűlést. Az elnök beszédet tartott és elmondta, hogy van köztük egy szabotőr, aki már régóta zavaija a munkát, de most az egész évi eredményüket akarta megsemmisíteni. Akkor felszólalt 984
