Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója III. (regényrészlet) (Szalai Attila fordítása)
- Banánnak híjják - aszongya Dubin. - Az NKVD-s fiúk lecsaptak egy burzsujra, akinek üvegháza volt, azt’ találtak nála egy egész csomót ebből az izéből. Úgy adódott, hogy sikerült szereznem egy kicsit.- Ide vele! - kiabálta Jegorov. - Eleget zabálták a burzsujok! Most rqjtunk a sor! No, annyi. Dubin megmosta a banánokat rendesen a lavórban, azt’ egy párat karikára vágva tányérra rakott, majd megsózta, ahogy kell és mindenkinek töltött egy pohár vodkát.- A gyalogság egészségére! - mondta. Ittunk, aztán haraptunk hozzá a banánból. De, a rosseb egye meg, valahogy nem ízlett. Ki is akartam köpni, de Sinicin aszonta:- Azért nem jó, mert nem tettünk rá ecetet meg borsot. Borsunk volt, ecetért meg átment a gazdasszonyához Dubin. No, beízesítettük a banántot ecettel meg borssal. Mingy ár más lett az íze. De nekem akkor se fűlött hozzá a fogam. Inkább maradok a savanyú uborkánál meg a hagymánál. De hát a vodkához megyen minden, még az ilyen banán is. Csak az volt a baj, hogy Jegorov kapitány egy kissé túl korán maródi lett. Sinicin odavezette a pianínóhoz, kinyitotta a hangszer tetejét, azt’ aszongya neki:- Dobja csak bele a rókabőrt, elvtársam, kár bepiszkítani a padlót. Ebben meg van hely elég, akár mindnyájunké belefér. Látom ám, hogy a túlfeliről Maszlannyikov is fölé hajol és nekiereszti, akár pilóta a szőnyegbombát. Én még jól tartottam magam, eregettem lefele a vodkát, banánt falatozva hozzá. Hallom, amint Dubinnak új ötlete támadt:- Igazából olajjal meg cukorral kéne enni ezt az izét. Kár, hogy egyikből sincs itthon. Még végig se mondta, mikor Jegorov kapitány ellökte magát a pianínótól, odavágódott az asztalhoz, felkapott egy - még felvágatlan banánt és puff!, bele a Dubin pofájába.- Megmérgeztél, gazember! - üvölti. - Még soha ilyen hamar nem kezdtem okádni a vodkától! Savanyítva vagy marinálva kell enni ezt biztos, te meg nyersen adtad nekünk! És puff, a pofájába, puff, puff! No, Dubin elkezdett védekezni. Elkapták egymás haját, azt’ már lent is henteregtek a padlón. Jegorov kapitány tetőtől talpig bepiszkolta banánnal a vendéglátónkat. De hát mindegy, legalább volt min röhögni. Aztán ittunk tovább, de a banántól végképp elment a gusztusunk. Csak Dubin ette rendületlenül nehogy kárba vesszen.- Kár, hogy nektek nem ízlik - mondogatta. - Márpedig minden burzsuj ezt eszi a vodecskához. A legeslegflancosabb úri eledel. Csak egy kis torma, meg mustár kéne hozzá.- Hát csak zabálják a burzsujok továbbra is - mondta Jegorov kapitány. Aki meg még egyszer lóvá tesz és kiröhög, annak beverem a pofáját! De már bizony nem ütött többet. Nyilván elgyengült, mert elég hosszan öklendezett. Hát, így mulattunk úgy hajnali háromig. Nem emlékszem valami jól, mert elájultam, azt’ csak reggel fele ébresztett föl a hideg. Márpedig hideg, az volt rendesen: Jegorov kapitány, mint kiderült, a nagy mulatozás közben székkel kiverte az összes ablakot, s félig lerontotta a kályhát is. Még alig pitymallott. A fiúk alusznak szanaszét, ki hol csuklott össze. 980
