Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 11. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplója III. (regényrészlet) (Szalai Attila fordítása)

azzal az átkozott csomaggal a hónom alatt. Otthol letéptem a címzést a dobozról és elégettem. A csomagot pedig bedugtam az ágy alá, jó mélyen, a sarokba. Csak eztán nyugodtam meg végre.

(1939. december 19., Lida)

Régen nem írogattam, de hát időm se igen volt rá. Nem mintha valami különleges dolgok történtek volna. A lengyel burzsoáziát mintaszerűen móresre tanították. Aki pedig megmaradt belőle, csendesen kussol a sarokban, míg a mi hősies NKVD-nk lassacskán sort kerít rájuk is. Kormányunk visszaadta a bjeloruszok szabadságát és nagylelkűen kitüntette őket azzal, hogy beléphettek a Szovjetunióba. Most egészen a Búgig, meg azon túl is, minden a miénk. Litvánia visszakapta a lengyel pánok által tőle elrabolt Vilniust, és nagyon hálás érte a mi NAGY Sztálinunknak. Egyszóval: tervszerűen vezetjük befele mindenhol a rendet, a szabadságot, a kultúrát, a jólétet és az igazságosságot. Szocializálunk mindent, amit tudunk és lehet - valódi kommunista módra.

Nemrég vettem magamnak még egy órát. Ezt már nem üzletben, hímem Lipa egyik ismerősétől, aki szintén munkásember, aztán vodkára kellett neki a pénz. Most, aki csak rám néz, mingyár látja, milyen jelentős személyiség lettem - két órám is van! Hát hogy a fenébe ne! Mondhatom, nagyon kelle- metes érzés. Bezony.

Azon kívül lett egy igazi bőröndöm, majdnem teljesen új, két pattintós zárral és rézverettel a sarkain. Vettem magamnak egy angol birgeri lakkcsizmát is, olyan fűzőset a térd alatt. A minap föl is öltöztem nagy csicsásán és a bőrönddel a kezemben vagy két órát forgolódtam a tükör előtt, páváskodtam, azt’ alig tudtam betelni magammal. Bárki megmondhassa, milyen jelentős személyiségnek nézek benne ki. Csak hát egy kicsinyég alacsony vagyok, meg az orrom is kissé túl lapos. Azon kívül fáintos minden! A nadrágom német posztóból készült, valódi francia fazon; a csizmám angol gyártmány, s úgy csillog, mint a csillag a vörös zászlón; az órám meg svájci, mind a kettő!... Tik-tak, tik-tak, az egyik a kezemen, a másik a zsebemben ketyeg. Nem érheti szó a ház elejit: szépségesen kistafírungoztam magam! Hej, így felöltözve, bőrönddel a kézben megtérni Pavlovszkba és végigsétálni az utcán! Hogy megbámulnának az emberek, majd kiesne a szemük! Összefutna az egész kis város, engemet látni! Úgy bizony, magosra kapaszkodtam én, s mindezt a szovjethatalomnak és a mi NAGY Sztálinunknak köszönhetem.

Továbbra is Lipánál lakom, de vodkát, azt nem iszok vele, beszélgetni beszélgetek, de nagyon óvatosan. Elég volt, hogy egyszer beugrottam, szerencsére jól végződött a dolog, úgy hogy most már igencsak vigyázok magamra.

Gyakran elnézem őket: hogy élnek, mint élnek ezek a Lipáék és nagyon meg vagyok lepve. Jókat esznek, tisztán járnak, saját házuk van. Négyen laknak három szobában. És mindenütt függöny, virág. Az egyik szobában még egy valódi gramofont is láttam. Kommunista becsületszavamra, nem hazu- dok!... El nem tudom hinni, hogy ez a Lipa becsületes úton jutott mindehhez a gazdagsághoz hozzá. Mert, hogy munkásember, az igaz. Erről meggyőződtem magam is. De hogy az egész csalása csak az ő munkájából ilyen élvezetesen megéljen, senki normális el nem hiszi.

977