Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1-2. szám - Kodolányi János levelei Zimándi P. Istvánhoz

csalódásai, sérelmei elől egymáshoz bújtak, elfordulva a világtól s a világ fenyegető rémeitől. Az emberek „gonoszságától”. Az efféle magatartás következménye a sikertelenség, az anyagi zavar, a munka eredménytelensége stb. Egyik fogaskerék a másikba kapcsolódik, hogy létrehozza végül a teljes magány állapotát, az elsivatagoso- dást.

Próbálkozásaim nem akarnak végleges magyarázatot adni, inkább tapogatózások avégre, hogy vizsgálódásra unszoljalak, nehogy megelégedj egyszerű, kényelmes, de nem sokat mondó szavakkal. És ne feledd el, hogy mint minden eseménynek, a cselekedeteknek is végtelen számú összetevőjük van. Ezekből az összetevőkből kiválasztani a lényegeseket s így húzni meg az eredőt, nem könnyű dolog, de másként nem érhetünk el eredményt.

Most egyelőre ezt hagyjuk ennyiben. Kíváncsi vagyok írásaidra nagyon. Ismétlem: kiválónak kell lennie.

Gellért látogatásának igen örülök. Hogy szállást tudok-e neki adni, az időjárástól függ. A manzárdszoba ugyanis télvíz idején (áthúzva: használhatatlan) inkább afféle lomtár, mint lakóhely. Fűteni ugyanis nem lehet, ezért használhatatlan. Idelenn pedig, ebben a szűk kis két szobában nincs hely. Ez hát eldől akkor, amikor jöhet.

A Vigilia mindmáig nem érkezett meg. Csak tán nincsenek ott bajok?

Ügy látom, sikerül levelemet befejeznem az undok egyén megjelenése előtt. Tán késik a vonat. Rosszul vagyok, ha csak rágondolok, hogy békés, csendes napi foglalatosságomat összerombolja ez a brutális barom.

Tehát légy néhány napig türelemmel, küldöm a könyvet. Bisztray kedves levelet írt, neki is küldök, írok is, mondd meg neki, ha találkoznátok. Munkakedvemet nagyon elvette a párthatározat, megint beleverik az orrukat az irodalomba ők, a mindig csalhatatlanok. El kell viselni, mint Veres Péter mondja. Hamarosan elérkezik az ideje annak, hogy béka módjára a mélybe ereszkedjem.

Leveleid nagyon megörvendeztetnek, azonban hivatali helyiségetek dolgával ne sokat törődj. Várkonyi szerint: nekünk még a faágon ülve is kell tudnunk dolgozni. Szeretettel ölellek.

János b. *

*

Kedves Pistám! Akarattya, 1955. ápr. 4.

Leveledet megkaptam. Köszönöm híreidet a könyvemről. Mindenfelől hallok jó híreket, egy baranyai kis faluban pld. négyen vették meg, parasztok. Persze, hogy nem csaptak neki reklámot, mert sokan kényszerülnek belenyugodni a megjelenésébe, de arra nem kötelezhetők, hogy népszerűsítsék is. Elég szó nélkül lenyelni. Tamási népszerű ember, kedvelik, mert lágyabb, érzelmesebb, mint én s az igazságot hajlandó szép költői girlandokkal elfedni. Megejtő báj, gyermeki naivság jellemzi őt, s ez kedvesebb, mint az én komorságom, könyörtelenségem és hajthatatlanságom. Nem csodálom, hogy neki mindenféle reklám s Kossuth-díj járt ki. Dehát ennek így kell lenni s ami engem illet, inkább maradok reklám nélkül, mintsem elviseljem a rádió — s egyéb nyilatkozatok terhét, s a körüludvaroltatását. Fütyülök a cécóra. Másfelől viszont bizonyára vannak dühös reakciósok, akik csalódnak bennem, ök azok, akik az evangéliumból a szegény Lázár s a gazdag ember történetét szeretnék kitörölni, de ha már ki nem töröhetik, legalább úgy tesznek, mintha nem is volna.

Gellért meglátogatott s szép beszélgetéssel ajándékozott meg. A háromórás vonattal akart elutazni, de ebből semmi sem lett, este ment tovább. Délután egy órácskára lefektettem s a Breviárium elvégzése, s némi szundítás után megfrissülve folytatta a beszélgetést. Valóban láttam, mennyire szeret s magam is úgy érzem, hogy testvéremet találtam meg benne. Illetve: testvéreim egyikét, mert, hála Istennek, nem áll egyedül. Erősen csalogatott Sükösdre s nagy kedvvel mennék hozzá, mihelyt lehet.

95