Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 11. szám - Kocsis István: Báthory István (tévéjáték két részben)

Nem fogadtalak fel prókátornak, Antonio. (Mereven nézi a többieket, majd hűvösen.) Beismerem, hogy méltatlanul elragadtattam magam. Elkeseredésemben csúszott ki a számon, hogy nem lesz semmi a keresztény országok szövetségének hadjáratából. Megkövetlek titeket. Holnap folytatjuk tanácskozásun­kat. 13. kép Báthoryt és kíséretét a krakkói Wawel kapujában fogadják lengyel hívei. A vár ágyúit háromszor elsütik. ZBOROWSKI PÉTER (A király elé lép.) Nagy ünnep számunkra, hogy választott királyunk végre beköltö­zik a lengyel királyok ősi várába! Köszöntésképpen badd mondjam el mindenekelőtt, hogy mi, választói teljes mértékben megbízunk felsé­gedben. Tisztában vagyunk mi is azzal, hogy az erős királyság kevés­bé van kiszolgáltatva az uralkodó­nak, mint a gyenge, de abban is biztosak vagyunk, hogy felséged ennek ellenére mindent megtesz a lengyel királyság erősítéséért. Fel­séged politikai hitvallása megnyer­te a mi tetszésünket és megnyugta­tott minket. Meggyőződésünk, hogy felséged nemcsak önmagában, hanem azokban is hisz, akik kirá­lyukká megválasztották: ezért semmit az ő szabadságjogaiknak a megtiprására nem tesz, hanem csak az ő biztonságuk erősítésére. Bölcsen teszi ezt felséged, hisz egy uralkodó csak akkor bízhat alattva­lóiban, ha azok biztonságban érzik magukat. Mindezek után nyugodt lélekkel biztosítjuk felségedet ar­ról, hogy a magunk részéről min­dent megteszünk annak érdekében, hogy királyi elhivatottsága a legtel­jesebb mértékben megvalósulhas­son, hogy minden nagy és szép ter­ve mielőbb valóra váljék. Kívánjuk továbbá felségednek, hogy családi élete is legyen boldog és gyü­mölcsöző. BÁTHORY A krakkói vajda szép be­széde elsősorban azt világosította meg énelőttem, hogy Isten áldását adta az én szövetkezésemre a len­gyel királyság népeivel. SOKAN Éljen István király! Éljen! Éljen! Éljen! BÁTHORY Akarva akarom én is, hogy teljesüljön a krakkói vajda kí­vánsága: hogy királyként valóban csak annyival erő södhessek, amennyivel erősebbé sikerül ten­nem királyságomat, és hírem s ne­vem csak akkor váljék dicsővé, ha cselekedeteim a lengyel királyság dicsőségét öregbítik. Élni akarok királyi hatáskörömmel, méltókép­pen meg akarom becsültetni a kirá­lyi hatalmat, de sohasem törvé­nyeitek, alkotmányotok rovására. Királynak jöttem és nem zsarnok­nak, ennyit jelent ez csak, sem töb­bet, sem kevesebbet. De ehhez azért még az is szükségképpen hoz­zátartozik, hogy miképpen a ma­gam érdekei fölé helyezem a király­ság érdekeit, azonképpen mind- annyiotok érdekei fölé. Nem leszek jámbor, gyengekezű királyotok, er­re figyelmeztetlek titeket. Ámbár tudom, hogy e figyelmeztetésemre semmi szükség: hisz azt kívánjátok ti is tőlem, hogy miképpen a ma­gam akaratát sosem fogom érvé­nyesíteni az ország törvényei elle­nében, azonképpen gondoskodjam arról, hogy ezen királyság minden rendű és rangú polgárának tör­vényeket, alkotmányt és királyi méltóságot sértő akarata megtör­jön. Senki uralkodni helyettem 921

Next

/
Thumbnails
Contents