Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 10. szám - Monoszlóy Dezső: Tőzsér Árpád: Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról (kritika)

hanem - teleírt egy papírlapot a panaszaival - bedugta az említett híres gyógyintézetbe Mittel úr a fordulatra nem volt fölkészülve nehezen szokta meg új környezetét Úgy vélte ő is a Kapitány sorsára jutott valamiről neki is hallgatnia kell A különbség csak az volt hogy neki sejtelme se volt miről kell hallgatnia E talány sok gondot okozott neki Kínjában mindennap írt hát egy verset s erősen remélte hogy minden versében van legalább egy parányi abból a valamiből amiről a fehér falak közt s a zöld platánok alatt hallgatnia rendeltetett”

Én ennek a versnek a rostjait vizsgálva a zöld platánokat is odaképzelve, nem a teljes csendet hallom, hanem mintha Tandori verebei is belecsiripelnének, egy világmindenségre tárulkozás hangját is hallom, asmit Henry David Thoreau így fogalmazott meg: Lehet az üranust hallom, lehet a zsaru sarokvasát.

Sokat idéztem, mert a verskötet elsősorban magán keresztül megközelíthető, csak saját szövegével magyarázható. De perelő anyagként is gyűjtöttem, hogy amire már elöljáróban utaltam, bebizonyítsam, Tözsér a fülszöveggel ellentétben a középeurópai sorssal igenis azonosul, ennek minden remineszcenciáját magában hordja, lereagálja, kifejezi, és éppen így a korunk átmenetiségét is sugallni képes. Tözsér közép-európai költő és egy ilyen intellektusba miért ne férne a végső finalitások vizsgálata, a lét banális kérdései, az összeszűkítettségbe a világ.

Idézetekre építettem Tözsér kötetéről szóló vallomásom. Nehéz lenne bármit is hozzátenni. Talán még annyit, amit egy másik költővel kapcsolatban elmondottam, hogy szerintem a költők okossága a varázslók okosságához hasonlatos, akik olvasni fogják, s a mágikus körön belül kerülnek, azoknak a kívül maradt tudat, amely nem látja az elejtett tigriseket, a szellem különféle vadászkalandjait, ugyan még mit is mesélhetne? Azoknak pedig, akiket nem érint meg a varázslat, a körön befelé noszogatni, amúgyis felesleges.

892