Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Derzsi Pap György: Emékeim 1956-ból
felére; egy ablak csörömpölésére volt kíváncsi. Egy járőrt küldtem fel érte. Leigazoltattuk, fegyverért elvettük és hazazavartuk. A csoportoknak számokat adtunk, illetve, minden húszas csoport parancsnokának számot adtunk. Éjszakára az állásokban maradt 1—25 sorszámig teijedő csoport, a többi pihenőbe vonult a környező házak pincéjébe. A nap lenyugovóban, a mi létszámunk november 4-én elérte az 1500 főt. A tértől legalább egy kilométerre, keletre és nyugatra is, mindehova jutott elegendő fegyveres és benzinpalackot dobó harcos. Kisült, hogy sokan a csoportból részt vettek a harcok kezdetén, onnan hozták magukkal a fegyvereket. A tőlünk távollévő csoportok is apró egységekre bontva fegyelmezetten várták a fejleményeket. Több fegyveres kíséretében megjelent egy vadászkalapos, idősebb civil ember is. Ahol megállt, magához kérette a parancsnokokat. — Minden fegyveres húzódjék be az épületekbe, ne viselkedjenek feltűnően, mert a téren sok civil ruhában járó AVH-s tartózkodik. Az idősebb bajtárs tájékoztatta a csapat parancsnokait, hogy egy harckocsit fogunk kapni és egy üteget is, kezelő legénységgel. Az 1500 fo 173-ának katonai szolgálata vagy háborús tapasztalata van. A térről minden irányba felderítő járőrt küldtünk ki, egy katonaviselt parancsnoksága alatt. Gergő és az én csoportom, a Kelenföldi pályaudvar felé küldtünk ki egy szakasz járőrt öt golyószóróval, minden embernél géppisztollyal. Feladatuk volt felderíteni az ellenséget a pályaudvar környékén. A feladatot szétszórva, hármasával végezzék, kétszáz méterenként hagyjanak hátra kettős őrszemeket. Ha ellenséges páncélosokkal találkoznak, a mellékutcákba szóródjanak szét. A felderítő járőr jóval alkonyat előtt elindult, visszatérésüket este 10 órára vártam. Alig indítottam el a felderítő szakaszt, a Szabadság híd felől motorzúgást hallottunk, a zaj ereje egyre fokozódott, a láncok csörömpöléséből páncélosalakulat közeledését állapítottuk meg. A zajra a tér — eddig olyan nyüzsgés volt itt, mnt a piacokon — pillanatok alatt kiürült. Kimegyek az utcára, egy hirdető oszlop mögé rejtőzöm, kezemben vagy négy kézigránát egy rongyba összekötve, jobb kezemben a géppisztoly. Feszülten várok, szívem a torkomban, de jöjjön aminek jönnie kell: az utolsó harckocsira vágom a köteg kézigránátot, még egy pillantást vetek a tojásokra, hogy az élesítésről meggyőződjek... máris feltűnik az első páncélos utána a többi, egy egész páncélososztály. Mindjárt az elsőn észreveszem a magyar felségjelvényt. A tetőtorony kinyílik, kiszáll belőle három honvédtiszt. Felkiáltottam: — Emberek, magyar páncélosok! Egyszerre benépesül a tér, mint finálékon a színpadi tömegjelenet: az emberek fegyverüket, kalapjukat dobálják örömükben, az egész tér zeng az éljentől. A páncéltornyokból integetnek, csoportok alakulnak, nagy kérdezősködés folyik. Megtudjuk, hogy a pápai páncélosiskola egyik osztálya érkezett be a térre erősítésként. Maiéter tábornok távollétében is újabb és újabb honvédegységek csal- takoznak a nemzeti forradalmi csapatokhoz. Feladatul kapták a forradalmi erők megerősítését, az egész ország területén. A tisztek mesélik, hogy a kecskeméti honvéd légierő bombázta az oroszok kirakodását a józsefvárosi pályaudvar közelében. Más orosz gyülekezési helyeket is bombáztak. A dunántúli katonai támaszpontokon is harcolnak a mieink. ígéretekkel az amerikai rádió áll az élen. Ők már évek óta beharangozták a fegyveres segítséget arra az esetre, ha egy nemzet a szovjet-oroszok ellen szabadsága érdekében fegyverrel küzd. Most aztán beváltható az ígéretük! A segítség nem maradhat el! A Nemzeti Tanács rendeletére érkeztek a páncélosok. Egy törzstiszt végre kiszabadult a kérdezők és kíváncsiskodók ostromából és megkérdezte: — Ki a parancsnok a téren? Hová helyezzük el a páncélosokat? 862
