Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Derzsi Pap György: Emékeim 1956-ból
mindannyiunkat. Meglepetten értesültem róla, hogy a hajdani teljhatalmú igazgató kegyelemből rakodómunkás lett. Itt a sörgyárban mondtam örök búcsút a kanizsai híres Szent János barna sörnek. Riedeltől is búcsút vettem, ettől a perctől minden embert utoljára láttam, minden emberrel utoljára fogtam kezet. Csak az emlékeimben élnek elevenen a jó emberek, mint Riedel, akikkel együtt dolgoztam, akik mindig készséggel tettek jót az egész környezetükkel. Napnyugta előtt visszaérkeztünk Szőlőskislakra. Otthon nagy örömmel fogadták a kistestvérek nénjeiket, percekig tartott a viszontlátással járó zűrzavar. Macó a sofőrt is megvendégelte, az ó szívessége nélkül nem tudtuk volna a családi együttlétet megvalósítani. Jó érzés töltött el mindannyiunkat, mikor kilencen leültünk vacsorázni. Lefekvéskor azonban szorongó érzéssel beszélgettünk feleségemmel. Egész éjjel hallottuk a katonaság felvonulásának zaját, motorok berregése és a páncélosok lánctalpának csörömpölése nemcsak az éjjeli csendet zavarta, hanem fokozta bennünk a találgatások tömegét: vajon ezek magyar csapatok, vagy oroszok, vagy nyugatiak? A rádió a győztes forradalmi kormány híreit sugározta: november 1-től a cseh és román határ felől új orosz csapatok szivárogtak hazánk területére. A forradalmi kormány rádiószózatban kérte a nyugati hatalmak közbelépését. A hírek a következő napokra bekövetkező drámai fordulatot jelezték: most dől el Magyarország függetlensége, vagy a hosszan tartó megszállás, az elnyomás következik. November 1-jén délben felkarikáztam Boglárra, az ottani Nemzeti Tanács alakuló ülésére. Erre az ülésre nem szívesen gondolok vissza. Az ülésen olyan személyeket láttam, akiket a legbizonytalanabb időben, míg a fegyverek szóltak, nyilvánosan nem mutatkoztak - most az ülésen ők vitték a szót, ők hangoskodtak a legjobban. Az ülésen vásári zaj, kiabálás és személyes sértések hangzottak el: az egyéni múltat vetették egymás szemére. Nagy harc tört ki, mikor a jegyzői állás betöltéséről vitatkoztak. Egyik-másiknak szemére vetették, hogy a háború után bírósági végrehajtóként működött, másokat a közoktatási szereplése miatt, vagy a vállalt tanácsi szereplése miatt ócsároltak. Nem is jutott eszükbe, hogy az államgépezetnek a háború után is működni kellett, ezek a magyar emberek nem követtek el semmiféle politikai bűnt, bosszút, senkit nem jelentettek fel, nem vállalkoztak népbírói, népnyúzó szerepekre — ezek csak élni akartak. Például a tanerők természetesen nem taníthattak a régi tankönyvekből, amik az új kommunista rendszernek nem feleltek meg, egy 25 éves korszak lezárult, egy új korszak kezdődött. A vitákban nem vettem részt, mert nem lévén bogiári lakos, ott csak hallgatóként lehettem jelen. Az egész légkör a széthúzásnak és a fondorlatos személyi ellentéteknek hű képét mutatta. Nem hiányoztak a rágalmak sorozatai sem. Nem jutott eszébe senkinek sem, hogy a múltat félretéve, a személyes sérelmeket elfeledve, annyi véráldozat után az új és békésebb élet alapjairól tárgyaltak volna! A kormány felszólítására okt. 28-tól az élet lassan megindult az egész országban. Csak a vasút személyzete tartott ki a sztrájk mellett, amit csak dicsérni lehet, ez így volt jó. Hírt kaptunk arról, hogy a főváros lakossága éhezik, különösen a kórházi sebesültek nagy számának élelemmel való ellátása okoz igen nagy gondot. Felszólították a vidéki termelő lakosságot, hogy az állami gazdaságokkal karöltve nyújtson azonnal segítséget az éhező sebesülteknek. A fővárosba 10 nap óta nem ment élelmiszer-szállítmány. Ezekben a napokban mutatkozott meg a magyarság összefogása. Mi Szőlőskislakon november 2-án gyűjtöttük az élelmiszert. A felhívást a kisdobos olvasta fel a lakosságnak a hajnali órákban. Pontban a déli harangszóra két teherautóra való élelmiszert hordtak össze a falu lakói. Szinte órák alatt 852
