Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - "Élni nem fontos, írni kell" Bécsi beszélgetés Monoszlóy Dezsővel (Lejegyezte: pete György)
magatartás mindig etikai kérdés, a szimbolikusan felfogott magatartástípusok konkrét összefüggése, egymásrahatása alapján ítéletet mond magatartásokról és magáról a menekülésről. Művészi üzenetének veleje: A magatartás voltaképpen értékek képviseletét jelenti, s ezért a menekülés értelme a választott értékek érvényesítésének a lehetőségétől függ. A regény mesteri zárójelenetében, midőn már minden út bezárult Lót előtt — ekkor a komor, súlyos műben hirtelen megjelenik az irónia, sóbálvánnyá is csak úgy válhat valaki, olyképpen, hogy e túl praktikus, technikai kor nevetséges terméke, a mosópor hull rá tetemére.” Nos, én ezzel a megfogalmazással, mint a regény ötletadó értelmével, nagyjából egyetértek. Ez egyúttal eleve kizáija a politikai persziflázs gondolatát, egy Szodomái és egy csehszlovákiai menekülés közé vont vulgáris párhuzamot. Ez már azért sem állhatott szándékomban, mert nem ismerem eléggé a korabeli Szodomái viszonyokat. Valóban a mindenkori menekülés története volt az ötlet, más kérdés, s ennek a vizsgálata messze mutatna, mivel tudja a megírt mű a puszta ötletet gazdagítani. Hátramarad még idézett versem kérdésfeltevésének, reflexiója. Erre sem nehéz válaszolni: egy íróasztal, ahol írni lehet, ahol írni engednek. Mert az író nem kalandor, inkább szerzetes, írói léptékre változtatva a vers refrénjét: Vivere non est necesse, navigare necesse est — így értelmezendő: Élni nem fontos, írni kell! Ön következetes figyelemmel kísérte a kelet-európai változásokat, annál is inkább, hiszen saját személyében is érintve volt általa. Azonban ezek a geopolitikus változások olyan gyorsan következtek be, hogy nem sikerült időben tudomásul venni, nem beszélve ezeknek az ésszerű kielemzéséről... A változások még folyamatban vannak. A német egyesülés, a Szovjetunió belső átalakulása, a jugoszláv és az albán helyzet, sorolhatnám, szinte beláthatatlan, de mindenesetre még fel nem térképezett centrifugális és centripetális vonzásokat ígérnek. Ehhez a bonyolult páneurópai képlethez éppen a kis államoknak, kis nemzeteknek kell a legrugalmasabb és legnyitottabb jelzésrendszerrel közeledni. A politikai légkör enyhülése egy sereg megoldaltan kérdést hozott magával. A legfontosabb és a legnyugtalanítóbb ezek közül a nemzetiségi és a nemzeti öncélúság jelenségeinek problémaköre. Úgy látszik, mintha Közép-Európa válna ismét tűzfészekké. Mi az ön véleménye: Nem fenyeget-e vajon az erőszak, az intolerancia, a nem demokratikus eszmék fellobbanása? Nem fenyeget-e minket törékeny egyensúlyunk felborulása? Mielőtt erre a legdrámaibbnak ígérkező kérdéskomplexumra válaszolnék, elöljáróban annyit, Budapesten születtem, középiskolai és egyetemi tanulmányaimat Magyarországon végeztem, Kolozsvárott házasodtam, és székely feleségemen keresztül az ottani nemzetiségi életbe is alkalmam volt bepillantást nyerni, majd 22 évet (az emberi élet legaktívabb részét) Szlovákiában éltem át, ahonnan apai, anyai ági őseim is származnak, 68 után két évet Jugoszláviában töltöttem, bekapcsolódva az ottani irodalmi és kisebbségi életbe, ezt követően húsz évet nyugaton, Ausztriában tartózkodtam emigránsként, tehát jószerivel, különösen az első években, kisebbségi állapotban. Ez azonban még nem egyértelmű és végleges meghatározó. A kisebbségi létet többféleképpen lehet felfogni és alkalmazni, akár úgy, hogy izolációba menekül előle az ember, de úgy is, hogy többrendűséget varázsol belőle. Egyszerre két kultúra ellentmondásaiból és értékeiből építi fel a maga világát. Én mindenesetre ezt az utóbbi megoldást választottam. Segítségemre volt ehhez az is - mint erre már más interjúkban rámutattam, - hogy kis gimnazista koromban egy furcsa festménnyel találkoztam. A festmény török művész ecsetjével a nándorfehérvári csatavesztést ábrázolta. Meghökkentem, mert mi az iskolában addig nándorfehérvári győzelemről 814
