Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Kristó Gyula: Módszertani megjegyzések a vármegyék kialakulásához (Válasz Dénes Józsefnek)
KRISTÓ GYULA Módszertani megjegyzések a vármegyék kialakulásához Az Életünk 1990. évi 5-6. számában (507-512. old.) Dénes József „Megjegyzések a vármegyék kialakulásához” címmel tett közzé bíráló észrevételt „A vármegyék kialakulása Magyarországon” címen napvilágot látott kötetem (Magvető Kiadó 1988) néhány megállapításával kapcsolatban. Kritikája két kérdésre összpontosult: úgy véli, a Szent István kori vármegyék számát továbbra is 48 körülinek kell tekintenünk (s nem 25-30 körülinek, mint szerinte magam következtettem), illetve hogy a világi és az egyházi igazgatás között eredetileg sem volt teljes összhang, s a világi igazgatás kiépülése „legalább egy kis lépéssel, megelőzi az egyházit” (viszonylag teljes összhangot magam legfeljebb a XI. század vonatkozásában képzeltem el, s elképzelhetőnek ítéltem, hogy egy-egy főesperesség nem követte, hanem megelőlegezte az önálló megyei fejlődést). A bírált két kérdés közül az elsőben tehát jelentős véleményünk különbözősége, míg a másodikban kevésbé számottevő. Hogy a vitatott kérdésekben kinek van igaza, magam nem dönthetem el. Éppen ezért megjegyzéseim módszertani kérdésekre terjednek ki, azt próbálom igazolni: Dénes József nem jó érveket használ feltevéseim cáfolataiul (amiből persze önmagában nem következik, hogy nekem van igazam, legfeljebb az, hogy - amennyiben a módszertani „vétségeket” Dénes József eljárásában bizonyítani tudom - Dénes állításai megkérdőjelezhetők, bírálata talaját veszti). Lássuk hát a módszertani megjegyzéseket! 1. Forráskezelés. Dénes József mintegy megró azért, mert „a vármegyék, illetve várszervezetek meglétét csak abban az esetben tekinti [Kristó] bizonyítottnak, ha azokat az adott időpontban közvetlen adat említi, a források »hallgatását« mint negatív bizonyítékot használja fel” (509.). Vállalom tettem ódiumát, hogy egész könyvemet a lehetséges határokig forrásokra alapoztam, s ma sem kell szégyenlenem, hogy közvetlen adatokból vontam le következtetéseket. Ami a források hallgatását illeti (hogy ti. amennyiben nem szól közvetlen adat egy megyéről, azt késeinek tekintem), legyen szabad Zaránd megye példájára hivatkoznom. Zarándról mint comi- tatusró1 legkorábban Anonymus 1210 körüli gestája szól, majd ezt követi a Váradi Regestrum 1214. évi adata Zaránd provinciáról (azaz vitathatatlanul megyéről). Mindehhez hozzá kell tennem: zarándi ispánról az egész Árpád-korban egyetlen adatot sem ismerünk. Zarándról tehát a korai közvetlen adatok hallgatnak, ám mindezek ellenére Zarándot a Szent István kori várispánságok közé helyezem (hogy miért, a 2. pontban térek ki rá). Jellemzőnek tekinti következetlen forráshasználatomra Dénes József azt az eljárást, ahogyan két, egyformán 1009-ben keletkezett oklevelet értelmezek. A veszprémi adománylevél 4 megyét sorolt fel a püspökség területén (vagyis itt már 1009-ben készen állt a vármegyeszervezet), míg a pécsi püspökség ugyancsak 1009. évi alapítólevele az „egyházmegyei határt folyók, patakok szerint írja le”, nem említve megyéket, s ebből arra a következtetésre jutottam: „a területen még nem alakult ki vármegye”. Dénes azért marasztal el e helyütt, mert szerintem „az egyik püspökség területén már befejeződött, a vele szomszédos egyházmegyében pedig még 796
