Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Sándor Iván két esszékötetéről - Füzi László: A föld alá vitt tények üzenete
SÁNDOR IVÁN KÉT ESSZÉKÖTETÉRŐL FŰZI LÁSZLÓ A föld alá vitt tények üzenete Sándor Iván hatvanadik születésnapjára a Szépirodalmi Könyvkiadó monumentális kötetet jelentetett meg: az író válogatott és új esszéit - ahogyan a kötet fülszövege mondja. Több mint negyven szerzői ív, ötszázötven sűrűn szedett, apróbetűs oldal: az elmúlt tiz-tizenöt év esszétermése, terjedelmében is jelentős összeállítás. Ezeken a külsődleges, mennyiségi szempontokon azonban túl kell tennünk magunkat, bár manapság az eddig elmondottak szinte valamennyi vonatkozása ritkaságszámba megy. Ma már ritka ugyanis az a kiadó, amelyik a szerzőt köszöntve ilyen nagy terjedelmű kötetet kínál az olvasónak, s ritka az az író is, aki a mostani „szerepzavaros” időkben hasonló terjedelmű, azonosan magas színvonalú esszékkel tudna előállni. Az esszéket itt ki kell emelnünk, hiszen Sándor Iván az elmúlt évtizedben (s újabban) fontos regényeket is közreadott. De többet tényleg ne szóljunk külsődleges jellemzőkről, nézzük a kötetet magát. Amiképpen utaltunk is rá, a kötet a szerző válogatott és új esszéit tartalmazza. Egyes darabjairól - így A Németh László-pör, a Leperegnek a nyolcvanas évek, A kilencvenes évek a Bibó hagyatéka (önálló kötetekként jelentek meg pár esztendővel ezelőtt) — szóltunk már korábban is, most inkább Sándor Iván esszéisztikájának egészét jellemeznénk, amennyiben az egy kötetbe rendezett írások tanulmányozása révén ez egyáltalán elvégezhető. A kötet írásai keletkezési idejük vagy tematikájuk alapján követik egymást; nagyobbrészt a hetvenes és a nyolcvanas években születtek; a tematika „belső időrendje” pedig az 1848—49-es szabadságharctól a nyolcvanas évek válságának kialakulásáig, a határpont megjelenéséig terjed. Ha pontosan értelmezzük az elemző mondatba foglalt tényeket, akkor azt is elmondhatjuk, hogy Sándor Iván figyelme fokozatosan fordult a mindig éppen aktuális jelen felé. Hasonló megállapításra juthatunk, ha a kötet tematikáját vesszük szemügyre. Két réteg kapcsolódását érezzük meghatározónak: az egyiket a vállalt hagyomány címszóval láthatjuk el. Ide soroljuk az 1848- 49-es szabadságharc alakjaival foglalkozó tanulmányokat, a tiszaeszlári per körülményeiről szóló, könyvnyi teijedelmű esszét, és a Babits, Németh László, Füst Milán, Bibó István alakjával foglalkozó írásokat. A másik vonulathoz tartozó munkák az új kihívásokra próbálnak válaszolni: a Leperegnek a nyolcvanas évek? című írás először adott pontos képet a nyolcvanas évtized légköréről, A kilencvenes évek és Bibó hagyatéka című esszé pedig már a kilencvenes évek kihívása felől veszi szemügyre Bibó István gondolkodását, míg a Határponton című írás a magyar kultúra helyzetét vizsgálja a korválságban. Miképpen ez a felsorolás is mutatja, ez a két vonulat a kötet írásaiban folytonosan „egymásba játszik”; Sándor Iván a legtöbbször azt nézi meg, hogy az íróelődök gondolkodása, látásmódja az újabb szituációkban miképpen segíthet a tájékozódásban. Az írások szakmai hozadéka ennek ellenére sem kerülhető meg, ennek kapcsán azonban éppenhogy csak utalunk a Németh László-pör című munka fejezeteire, amelyekben a Németh László-i magatartásról, a gondolkodó, az esszé-, a regény- és drámaíró Németh Lászlóról olvashatunk pontos jellemzéseket. S hogy a 788
