Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 9. szám - Kovács Péter: Fejezetek a magyar szobrászat közelmúltjából. I. 1945-1949

vészi hagyatékát férje, Gegesi Kiss Pál, az Európai Iskola egyik alapítója, a pécsi Janus Pannonius Múzeumnak ajándékozta.)

Valójában csak erre a rövid néhány esztendőre korlátozódott az Európai Iskola két elvontabb szellemű szobrászának, Barta Lajosnak és Jakovits Józsefnek hazai nyilvános tevékenysége. Az ötvenes években a politika állt érvényesülésük útjába, aztán pedig, a hatvanas évek közepén mindketten külföldre távoztak.

Barta Lajos (sz.: 1899) előbb az Iparművészeti Iskolában tanult, majd Teles Edének volt növendéke. A húszas évektől egészen 1943-ig szinte állandóan külföldön, jórészt Párizsban élt. Sokáig archaikus ízű, bőséges humorral formált szobrokat készített. 1945-ben csatlakozott az Európai Iskolához. A háború utáni időkben eleinte tisztán szürreális kisplasztikákat készített, mint a Száj (1945 körül) című kompozíció. A furcsán-dekoratívan térbe forduló-gömbölyödő, s a végén egyetlen „funkciódra elnyíló forma tovább őrzi Barta művészetének korábbi humorát is.

Egy rövid átmeneti periódus után Barta teljesen a nonfigurális absztrakció hívévé lett. (Tavasz, 1948 körül.) Legtöbbször új szobraiban is érezhető a dekoratívan megfogalmazott mechanikai élmény mélyén a szürrealizmus indíttatása, ami e tárgyakat az organikus lét bizonytalan határán tartja. Ezek közé tartozik Hullámok (1948) című műve, amelyet egy évtized múlva betonban fölnagyítva Pécs egyik játszóterén állítottak fel. (Ma a Janus Pannonius Múzeum őrzi ezt a változatot.)

Barta Lajosnak korábban alig értékelt tevékenysége hidat épített a külföldről soha haza nem tért Beöthy és Hajdú művészetéhez, s rajtuk keresztül modern szob- rászatunkat közvetlenül kapcsolta a kortárs európai törekvésekhez. Barta 1966-ban kivándorolt, Párizsban és Kölnben élt 1987-ben bekövetkezett haláláig.

Jakovits József (sz.: 1909) autodidakta művész. 1942-ig gyári munkásként dolgozott, mint műszerész. 1945-ben Vajda Lajos egykori barátaival került kapcsolatba és csatlakozott az Európai Iskolához, később pedig az ebből kivált „Elvont művészek” csoportjához. Néhány korai expresszív-realista kísérlet után már 1945-ben az absztrakt szürrealizmus mellett kötelezte el magát. Eleinte a szürreális tartalmat primér szobrászi és térproblémákat feszegető, s leginkább Henry Mooret idéző kisplasztikákban fogalmazta meg (Fej, 1946, Kettős fóka, 1946^47, Áttört akt, 1947). Törekvései meglehetősen társtalanul álltak a magyar művészetben. Leginkább még a festő Martyn Ferencnek éppen a negyvenes évek elején készített néhány szoborkompozíciójával vethetők össze. Az 1945—1949 közti rövid korszak Jakovits számára valójában csak a pályakezdés éveit jelentette. Művészetének igazi kibontakozására már a nyilvánosság kizárásával, csak az ötvenes években került sor, amikor majd — részben a szentendrei művészet tanulságaiból kiindulva - a népművészet ősi formai és tartalmi elemeit kutató művek sorát hozza létre.

1948 végén az Európai Iskola beszüntette tevékenységét. A levegő sűrűsödött, a művészet lehetőségei érezhetően szűkültek. Az év elején „1948. A magyar képzőművészet újabb irányai” címmel Kállai Ernő rendezett kiállítást, ahol a szobrászokat Bokros Birman Dezső, Borsos Miklós, Földes Lenke, Szandai Sándor, Szőllősi Endre, Tar István, Vedres Márk, Vilt Tibor kisplasztikái, bronz és márvány kompozíciói képviselték - és az egykorú kritika szavaival - JK hiányok ellenére... revelálják irányzataik sokféleségét.” Az esztendő végén Rabinovszky Máriusz szervezett kiállítást a „Közösségi művészet felé” címmel, melyen az előző tárlat nem egy szereplője szintén részt vett. Most azonban az előbbi „öncélú” és „magamutogató” gesztus helyett a „tenniaka- rás” hozta össze a történeti helyzet változását megérző művészeket. A tizenhárom képzőművész, s köztük a szobrászok: Laborcz Ferenc, Mikus Sándor, Schaár Erzsébet, Somogyi József, Szabó Iván, Tar István és Vilt Tibor „ajánlatára”, mely a készülő, születőben lévő új világnak szólt, már alig figyelt valaki.

774