Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 8. szám - Büky László: Pék Pál: Holtág (kritika)
hangot, amelyből Pék Pál korábbi méltatói szintén kihallották ezeket az „Auftakt”- okat. Folytassuk a versolvasást: „Oda a RÉV már, s egyre vásik / Megváltó dühünk!” Az írásképpel nyomatékosított RÉV nyomába könnyen sorjázhatjuk a versek referenciaértékű kulcsszavait (ha nem is teljesen Pierre Guiraud műszóhasználatának megfelelően): törvény - „Törvényemet ahogy szétzilálta / bonccá lett az / ütött Messiás” (9); „a jövő törvényt újra / szétszálazni jelenre és voltra” (60) - Itt jegyzem meg, hogy a szövegmegszakításokat nem jelölöm, B. L. - rend - „mi jogon tanítnak a célirányos / rendre itt” (16); „Belül még az a rend" (58); lét - „Ki mondja azt, hogy léted nem igaz” (60); „s több lesz a perc is, mint a lét" (64). A megváltó düh-öt is kon- notálhatjuk szövegösszefüggése alapján az 1956-ra metonimikusan utaló október-re és változataira: Október [cím] (21); „árva lettem / októberi réteden” (43); „Lelket cserél, hogyha mégis / októberedve fut haza” (33). Sót: a forradalom szó is megjelenik- „Hallgatok hát béklyózottan, / s birkák közt az ólban forradalom hitványodik---” (18); „Elronthatatlan forradalmad / útvesztő lett, kit se gyújt” (22) é. í. t. Ide kell még sorolnunk a nép - „íöleszmélt a tapsok népe" (40); JVépem, ahogy önmagába tépni most tanul” (31) a haza és a nemzet előfordulásait, ez utóbbi(aka)t jó féltucatnyival, például: „Avarba fúl ez a század. / S bevert szádból kidadog: hazád is” (14). Következzék újfent a vers: „Köd lebeg. / És szél lapozza bibliánk----”, a köd, a s zél, a természeti világ dolgai a szemantikai mezőkapcsolatok révén a kötet mindhárom részét átszövik, és, mondhatni: a legegyenletesebb és -rokonszenvesebb módon. Ugyanis Pék verseiben zuhognak a júliusi lombok (Elkésettek), mozdul a füvek lángja, hallik a levelek tapsa, dió-, alma-, szil- és jegenyefa áll a ferí-ekben, amelyek mindegyre említődnek, akár a rét, a szérű, a pagony, és még sorolhatnánk a kikericsig, a mocsár-ig. Ami a versek szövegmúhalmazában szemantikai mezőkapcsolat, az (az olvasónak) a magyar - szűkítve: a dunántúli - táj lírai megjelenítése. Nem bukolikus világ ez, inkább annak afféle fordított festése, mint amilyenről Horváth János szólt Berzsenyi Dánielnak A’ Közelítő Tél című verse kapcsán. „Menthetetlen így a zúzott homlok?” - kérdi a költő a továbbiakban. S e kérdés mögé fölsorakozik a zúzott homlok köré mindaz a seb, amely csak említődik a versekben (vö. A dialógus folytatása, Szél jár utánam). S felsorakozik ezekhez szintén mezőkapcsolatként a kés, a penge, a balta, a szurony és a fegyver szavak tucatnyi előfordulása. Azok a lelkiállapotok, amelyekről föntebb szóltunk, bővülnek tehát a megsebzettséggel. Sót a fegyver és a csapda szó használatának konnotációs köreiből adódó érzésvilággal, erre a féltucatból egy példa: „az Éden dermed benned, csapdák nyílnak, nem hazád!” (Áthallások). E megcsalatkozással vagy megcsalattatással kiegészítve talán a főbb érzelemállapotokat sikerült is bemutatnunk, azokat, amelyek átszövik a kötetet, hasonlóképpen, mint a szóban lévő költeményt, amely így záródik: „zsibbadt menny ez, fényüres’. A versek három csoportja a könyvben: Rosszkedvűnk tele, Elkésettek, Itt így most. A második és a harmadik ciklus jobbára újabb keletű (a tartalomjegyzék tanúsága alapján), s ezért azután a költői én állapota némiképp az 1988-1989. évek történetipolitikai hátterével is magyarázódik, például az N. I. című vers helynévvel és évszámmal teljes (Rákoskeresztúr, 1989); hasonlóképpen: „Hol a rend, ha pemyeszag- gal / dől neki a falnak, s átkopog egy őszből hozzám” (Pemyeszag). Az alaphang azonban ezen újabb darabokban sem változik. S ez - kanyarodjunk vissza az alkotásmódszer vizsgálatához - talán abból fakad, hogy Pék Pál versépítö technikájának kimunkálása ezen az alaphangon történt. írásaiban a referenciális funkció az egyes (szövegtani értelemben vett megnyilatkozások) általában korreferenciával működnek. A verseit meghatározó (természeti, társadalmi és gondolkodásbeli) valósághoz e korreferencia révén juthat el az olvasó. E megoldás - amint el is könyvelték Pék kritikusai hol erényként, hol hátrányként - óhatatlanul Pilinszky János líráját idézi föl, 700
