Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 8. szám - Büky László: Pék Pál: Holtág (kritika)

ami nem jelenti, hogy más reminiscentia ne volna meglelhető. Ha nem teljesen hamis a gondolatmenetünk, elsősorban a vázolt jelenség miatt volt mondható, hogy az eredetiség hiánya meg-megmutatkozik Pék Pál egyébként meglehetősen kiérlelt költészetében, hogy közhelyes szövegdarabok némelykor a pátosz folöslegességével váltakoznak. A törvény, a lét, a rend és más, csaknem szubsztanciális dolgok artiszti- kumba fordítására, a jakobsoni poétikai funkció megvalósítására a legkevésbé éppen e fogalmak, dolgok puszta megnevezésével juthat el bárki. Pék Pál ez ügyben való nehézségeiről a költői nyelv szövetének némely elvarratlan szálai adnak jelet. A fentebb áttekintett Fényüres című versének címül is választott szava a csillagüres és a holt-üres ikertestvéreivel együtt mutatják azt a nem túlságosan szerencsés eljárást, amelynek során egy grammatikailag is bizonytalan szerkesztésű összetétel semmiféle (ko)referencia irányába nem mutat, vagy éppen ellenkezőleg: feleslegesen vezet mindenféle lehetséges irányba. Minthogy Pék verseinek szöveghalmazában ezeknek a hapax legomenonoknak az entrópiája magas az előfordulásuk számának függésében, a helyzet zavaró. Némely grammatikai többértékűség sem szerencsés: „ne jöjj tovább a senki földjén / hisz ketrecekbe fakulok” (Akkor). Ebben vagy egy határozós szerkezetként, vagy egy egyéni alakításé igefüggvény gyanánt való értelmezés zavarja a szemantikai egységet. A Rosszkedvűnk tele cím is bizonytalanságban tartja, még ha kis ideig is, az olvasót: a tél főnév birtokos személyragos alakja vagy a tele határozószó közt majd a versegész igazít el. Néhányszor talán sajtóhiba okából látunk ilyenfélét: „rámforgott egy rettentő kerék” (Exit), a rá határozószó egyszerű igékkel nem alkot összetételt, s így ennek az írásképnek nincs relevanciája. Hasonló: „egyárny alatt vonulnak” (Arc) é. í. t.

A szóképalkotásban szintén megmutatkoznak az alkotásmódszer némi túlhajtá- sából fakadó egyenetlenségek. Részletezve: „s lombpalotám / diófám süllyed / ökle dobol a házon” (Menet). A lombpalota metafora, a lombpalotám, diófám mellérendelő szerkezet is az, amely a süllyed-áe\ esetleg megszemélyesítésnek tartható. További aprósítást kerülve: ezek után nem fogadható el az ökle dobol a házon perszonifi- káció. S nem csupán a lombpalota és a ház zavaró szemantika párhuzama miatt, hanem azért sem, mert aki vagy ami süllyed, az kapaszkodik, nem dobol ökölbe szorított kézzel. Bizonnyal a tömörítés nemes törekvése vezetett ide (is). A végső lényegre összpontosító szándék a tömörség erényét néha nyilvánvaló katakrézisbe váltja: „Fekete a dombok közt a rétek / boróka lángja, meggyűlő sora” (Elejtett vad); Jnézem] a tenger árnyát kinn a házfalon” (Idelátszik mindegyik magányom); „Elűzve onnan, / ki örvény ágán rángatott” (Lucidus ordo) stb. Jellemző, hogy nemritkán egyszerű alakú metaforákat használ Pék, ezekből más ok miatt már többet fölsoroltunk. Egyik-másik azután - az írásképpel megtámogatva - szimbólum lesz (Föld, Nagy Seb, Nagy Tivornya, Nap stb.), s nemcsak ezek emlékeztetnek Ady Endrére, Pék Pál maga hivatkozik némely vers mottójával rá. Azt gondoljuk: az Ady-fajta szimbolizmus föl-föl idéződé se ugyancsak az alkotásmódszer következménye, ám legalább annyira a politikai témáknak a leképezési bizonytalanságáé: „S a nemzet percekért vakog / jövője omladékán?” (Valaki mindig visszanéz).

Amint elszakad Pék Pál az önmaga által kialakított szövegalkotás mintegy teoretikus eljárásaitól, azonnal kitetszik igazibb költői énje. „Szememre vonj álom-mézet” - mondja a Getszemáné címiratú versében, és Arany János álomméz (sic!) szava (1. Pásztor Emil, Toldi-szótár. Budapest, 1986.) valóban lehetne Pék számára gyógyír a különféle (jeleztünk: miféle) gongjaira. Hiszen Elejtett vad című költeményében (a kissé nehézkes első sorok után) mintáját adja, milyen értékszínvonalat ostromol következetes konoksággal az álom-méz jótékony hatására:

701