Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 8. szám - Laczkó András: Menhelytől a müncheni nyomdáig (Találkozás Molnár Józseffel) (interjú)
legnagyobb magyar költő, a Nemzeti dal írójának a versét nem engedik elszavalni. Üvöltöttem ismét! Óriási tapsorkán kerekedett. A vége az lett, hogy pár érdektelen szociáldemokrata - mondhatni sekrestyés — írást lehetett csak előadni. Az első sorban ült Zsiga bácsi, mellette Darvas Jóska. Az előadás után odamentem hozzájuk, Zsiga bácsi elérzékenyülten mondta: „Sose hittem volna, hogy ilyen népszerű vagyok a munkásság körében.” Elkérte a szövegemet. Kicsit szégyelltem, mert a Darvas kézírása volt. (Gondoltam, ismeri az írását.) Azt mondta, faluszínházat szeretne szervezni, és ott majd találkozunk. Nem találkoztunk, mert katona lettem. Ő meg akkor halt meg, amikor az első bomba leesett Budapestre. Kállai Gyula ott lehetett az előadáson, de hogy miért volt frenetikus taps, nem tudhatta. Ha mind munkások lettek volna, szerintem akkor sem nagyon tapsoltak volna. Mert a munkáskultúra egy kicsit más volt, Móricz Zsigmond parasztregényeit legfeljebb az intellektuelek olvasták. Ha már visszaléptünk időben: mit tud mondani az 1943-as szárszói találkozóról? Nem sokkal korábban kerültem haza a frontról, és nem engedtek el a munkahelyemről. De voltam Németh Lászlónál, Vass Gyulánál. Kovács Imrét még nem ismertem. Szabó Zoltánt sem. De nemrég nagy meglepetés ért; megjelent a Kortársak József Attiláról három kötete. Legnagyobb meglepetésemre olvastam egy levelemet benne, amit Szabó Zoltánhoz írtam a munkásifjak nevében. Részt vettünk azon az előadáson, ahol a színészek kiforgatták, botrányosan szavalták József Attila verseit. Szabó Zoltán nagyon legorombította őket a Magyar Nemzetben. Azonnal írtam neki, hogy mennyire helyeseljük, hogy megvédte a mi költőnket. A levelet teljesen elfelejtettem, ha a könyv nem jelenik meg, akkor nem emlékszem rá. A háború után tagja lett a Nemzeti Parasztpártnak. Ez nagyon egyszerű. Mint már említettem, jól ismertem Darvast, Veres Pétert, Farkas Ferencet. Megjelent egy kis írásom a Szabad Szóban, egy bérlő sorsáról. Banktisztviselő voltam a háború előtt, kiküldtek Mezőtúrra egy malomba ellenőrnek. A bank ellenőriztette velem, hogy mennyi az árukészlet. Ott megismerkedtem a bérlőkkel, elbeszélgettem velük, aztán megírtam sorsukat. A Szabad Szó szerkesztőségében vette át az írást Farkas Feri, így ismertem meg. 1945 után engem a múltamnál fogva a parasztpárt vonzott, ahhoz álltam legközelebb. Valljuk be, annak idején osztályharcos párt volt. Nem cseréltem szívet, csupán a munkáspárt helyett a parasztság radikális pártjába mentem. Amikor a rádióban hallottam (Budapest még körül volt zárva), hogy megalakult a Nemzeti Parasztpárt, örömmel mentem a Szabad Szó Múzeum-körúti szerkesztőségébe. Azt is el kell mondanom, nem igaz, hogy a generációmban volt népi-urbánus ellentét, nem ez vitt a parasztpártba. A háború előtt vásároltam a Szép Szót, igaz, elsősorban József Attiláért, aztán a Gondolatot, amit akkor a Vértes György szerkesztett, a Választ. Soha nem éreztem kontroverziát. Mindenütt olvashattam Veres Péter, Darvas, Erdei írásait. A folyóiratok közötti harc, meg az irányzatok nem nagyon érdekeltek bennünket. József Attila: Hazám című verse akkoriban jelent meg a Szép Szóban. A mi generációnk ezt a népi-urbánus harcot, vagy ahogyan Vas István írta, ellentétet nem érzékelte. Veres Péter nem becsülte Márait, mert leírta, aki negyvenéves koráig nem keres annyit, hogy utána munka nélkül éljen, az nem ember. Veres Péter tudta, hogy a faluban ezt nem lehetett megvalósítani. Péter bácsi nem szerette Kosztolányit sem. De József Attila kedvelte, gondoljunk csak a Thomas Mann- versre. Nem volt semmiféle ellentét! Mikor hallottam, hogy Debrecenben megalakult újra a Parasztpárt, tisztán láttam, csak oda léphetek be. Lehet, hogy ezért voltam ennyire elutasító Orbán Lászlóval, 1944 karácsony előtt. Mikor a németeket kiűzték Pestről az oroszok, azonnal kerestem a parasztpártot. Hova menjek? A Szabad Szó szerkesztőségébe! Kit találok ott? Darvas Jóskát. „Idefigyelj - mondta, szeretnék elmenni Zuglóba, a rokonaimat meglátogatni, egyedül nem merek, mert nincs se villamos, se más közlekedési eszköz.” Gyalog mentünk, Darvas Jóska 680
