Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1-2. szám - Tornai József: A kerítés (Bohózat három részben)
tömni, és akkor mi a hála? Iderakja a forró levest. Mert én megdögölhetek a kapálásba, te meg csak a seggedet me- resztgeted itthon! BODZÁNÉ (a térdével fenékbe rúgja, mind a ketten elesnek, míg a port veregetik egymásról) Idefigyelj, gebeló! Mondok én neked valamit. Mert mindig nekem kell okosnak lennem. BODZA Legyél csak okos, fő, hogy ehessünk végre. BODZÁNÉ Rendbeszeded magad és szépen elmész a tulajhoz. Megmondod, hogy nem női itt semmi, ezen a kurva telken. Az övé a telek, neki fizetjük a bért. Mondja meg, mit együnk. Na, menj, siess, egy-kettő! BODZA (megigazítja a ruháját, haját) Nem rossz ötlet. De-de ha azt mondja, hogy azt együnk, amit termeltünk? BODZÁNÉ Megmondod, hogy vagy ad enni, vagy lemondhat a bérlőiről. Mondd, hogy már a kerítést is megrágtuk. Mondd, hogy a feleséged éhendöglik, hát legalább egy ártatlan nőszemélyen essen meg a szíve! BODZA Menjek o-oda? Tudod, hogy milyen morgós az öreg. (összehúzza magát, arcán látszik, abban reménykedik, hogy nem kell a tulajt fölkeresnie) BODZÁNÉ (megint a kerítésre csap, hogy a keze majd letörik) Szóval félsz, majd beszarsz az ijedtségtől? De nincs már kiút, vedd tudomásul. Vagy ad enni, vagy itt döglünk mind a ketten. ^BODZA Nem szeretem a tulajokat. Szabad ember vagyok. Most nincs mit ennem, de szabad ember vagyok. Nem szeretem a tulajokat. Legjobb volna, ha elköltöznénk innen. BODZÁNÉ Hova mennénk? Hülye vagy! Tűnj el a szemem elől és vissza se gyere, ha nem szerzel ennivalót. Nem látok az éhségtől. Jaj, egy darab sültkrumpli szalonnával! BODZA Ehetünk sültkrumplit szalonnával, ha elmegyek a tulajhoz? BODZÁNÉ Rajtad áll, mit csikarsz ki belőle; neki biztos van mindene. BODZA (kicsorduló nyálát törülgeti a kezef ejével) Sültkrumpli szalonnával. I-istenem! Akkor megyek, (kisiet, majd riasztó lassúsággal vonszolja magát visz- sza) BODZÁNÉ Na, mi volt? BODZA A-azt mondta, egyen meg minket a fe-fene! BODZÁNÉ És te mit válaszoltál? BODZA (leül a földre, maga elé néz, raj- zolgat a porba) Mondtam, hogy éhendög- lnk, ahogy te üzented. Erre röhögni kezdett és azt mondta, hogy együnk füvet, az jó minden marhának. Tisztelettel tudomására adtam, hogy már a fű is régen kisült a telken. De hát mit csináltok ti? kiabált rám. Ahelyett, hogy ültetnétek, öntöznétek a palántákat, csak üze- kedtek az én földemen, mint a kergebirkák? Mondtam neki, hogy én szeretlek téged meg te is szeretsz engem, de mi nagyon sokat dolgoztunk, mégis kipusztult minden az ő telkén, ami — igaz, hogy az övé — de minket sehogyse akar eltartani. Azt válaszolta, hogy ő se akar minket eltartani. De mondom, a feleségem már az éhhalál határán van. Az a te bajod, ez volt a véleménye. Jó, mondom, de mégiscsak a te bérlőid vagyunk, uram. Segítened kell rajtunk. Erre elkezd mennydörögni, hogy az egész föld fölött ő uralkodik, a fák az ő fái, és hogy a fákon lévő gyümölcshöz nekünk semmi közünk... (nagyon lassan mind a ketten fölnéznek, és meglátják a kosarat, aláállnak, úgy figyelik, Bodza végül megköszörüli a torkát) Khm, ez az. Ügy látszik erről beszélt. BODZÁNÉ (az ennivaló láttán vonagla- ni kezd, a gyomrát fogja és ide-oda hajlong, liheg, kicsorduló nyálát törülgeti, a szeme veszedelmesen kidülled) Körte, dinnye, szőlő... (mereven fölfelé néz, nyaka kinyúlik) Körtét, dinnyét, szőlőt akarok! (Bodza nagyokat nyel, de uralkodik magán) Bodza! BODZA (nem válaszol, mintha semmit sem hallana, a feleségét utánozza, kinyújtott nyakkal nézi a kosarat) BODZÁNÉ Bodza! Látod ezt, Bodza! Mi lehet abban? Istenem, most rögtön fölmászol, és leljozod nekem. Végre telizabái juk magunkat. Lehozod és telizabál- juk magunkat, (megpördül maga körül, szinte táncol) Lehozod és telezabáljuk magunkat, (énekel) Fára mászik az én uram, telizabálhatom magam, dinnyével tömöm ki hasam ... (zihálva, hisztérikusan mutogat föl) 6
