Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 8. szám - HUNYADI MÁTYÁS EMLÉKEZETE - Cennerné Wilhelmb Gizella: Mátyás király arcképei (tanulmány)
CENNERNE WILHELMB GIZELLA Mátyás király arcképei Mint a reneszánsz uralkodók általában, Hunyadi Mátyás is jelentős figyelmet fordított mecenatúrájában önnön hírneve és személyisége megörökítésére. Életében sok arcképe készült, közülük sajnos éppen a jelentős mesterek alkotásai szóródtak szét és pusztultak el a következő tragikus századokban. Megmaradtak azonban a kisművészetek (miniatúra, érem) műfajaiban megörökített portréi, s ábrázoltjuk túlélő hírnevéhez kapcsolódva a neves művek későbbi másolatai. Nem volt tehát híjával előképeknek a XIX. századi magyar művészet, amikor régi dicsőségünket felidézendő témáiban visszanyúlt a Hunyadiak korába. Mátyás király arcképeinek kutatása és értékelése már a múlt században megkezdődött, az ikonográfia feldolgozását 1940-ben, születésének 500-ik évfordulója alkalmával végezte el a hazai reneszánsz kitűnő kutatója, Balogh Jolán. Jelen cikkünkben az újabb jubileumon azt kívánjuk végigtekinteni, a Mátyás-arcképek milyen stiláris jegyeket hordoznak, s a művészi jellemzők hogyan viszonyulnak a modell egyéni jegyeinek reális, vagy idealizált visszaadásához? A legkorábbi Mátyás-portrék a királyi pecséteken maradtak fenn. Az állampolitikai jelentőségű, s így kompozíciójában eleve meghatározott műfaj gótikus trónon helyetfoglaló királyfigurája nem törekedett részletekbe menő portréhűségre. Az 1460- as évek első felében keletkezett pecsétek kompozicionális beállítását, a méltósága teljében trónoló királyt állítja szemünk elé a bautzeni Ortenburg-vár kaputornyának szobra. Az 1486-ban keletkezett monumentális alkotáson a király nem fején viseli a koronát, hanem lebegő angyalok tartják fölé. A szobor a késő középkori és a reneszánsz stílus sajátos elegyét mutatja, a beállítás hierarchikus, kötött elemei mellett az arcformák hűségére annyira törekedtek, hogy a fejet kifaragása idején többször is elküldték Budára, hogy modelljével egybevessék és helyesbítsék. Különösen profilnézetből érvényesül az élet után közvetlenül reprodukált vonások szuggesztivtiása. A bautzeni szobor így lett a fennmaradt emlékanyag egyik legautentikusabb arcképe. (1. kép.) Mátyás király életében újból találkozhatunk a trónon ülő uralkodó toposzával az 1488-ban megjelent Thuróczi-krónika fametszetű illusztrációin. A király alakja nem életkorának megfelelő, dús fürtökkel keretezett arca ifjú embert mutat, a vonások némiképp hasonlítanak a királyi aranypecséten látható portréhoz. (2. kép.) A Mátyás-ikonográfia szám szerint legnépesebb csoportja már az olasz reneszánsz művészetben kialakult mellkép-portréfestmény, a művész és modellje földrajzi távolsága miatt profilnézetben, érem előkép után. A király uralkodásának első éveiben keletkezett a csak másolatban fennmaradt Mantegna-festmény helyszínen készült vázlat nyomán. Az észak-olasz mester határozottan kirajzolódó kontúrja, kemény formaadása, tartózkodó, visszafogott és komoly méltóságú jellemzése idealizálja az egyéni vonásokat a koszorús antik hérosz ábrázolás szerint. Az arcmás azonban nem nélkülözi a király egyéni vonásait sem. (3. kép.) A Mantegna-portrétípus további útja Paulus Jovius comói híres embereket ábrázoló képgyűjteményén át vezetett az Alpokon túlra. A Jovius-múzeumot bemutató, fametszetes illusztrációkkal díszített, Bázelben kiadott 671
