Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 8. szám - Tatár Sándor: A "létezés-szakma": elébevágni a nyelvnek (Ottlik Gépza: A Valencia-rejtély) (tanulmány)

számára majd minden Ottlik-műböl elődereng, a filozófia kellős közepén vagyunk. Azaz a „lélek halhatatlanságának” kérdését transzponálja konkrét hely-idő-alakokba - vagy ezt a kérdést bontja ki az utóbbiak életéből - a mű. (S Ottlik Géza úgy ír, hogy minket is „elcsábít”; szeretnénk együtt bizakodni Cholnokyval: legénebb énünk, az az emlék- és hangulategyüttes, ami annyira sajátunk, hogy a nyelv absztraháló és általánosító eszközeivel be sem cserkészhető, nos, mindez nem része az (anyagi) Világegyetemnek, s így sem elvi, sem gyakorlati akadálya nincs annak, hogy örök legyen. Ez tehát hallatlan kiterjesztése A másik Magyarországban tételezett lehetőségnek: nemcsak másik Magyarország létezik tehát, de létezhet egy egész elpusztíthatatlan alternatív Univerzum is.)

Nem hiszem, hogy Ottlik nagy (mert - ne zavarjon a szavak „elkoptatottsága”, ha egyszer erről van szó -), lelkűnkben a reménynek szállást csináló) írásművészete előtt lehetne adekvátabban tisztelegni, mint Pilinszky szavaival: „... szemközt a leáldozó nappal / mindaz, mi elmúlt, halhatatlan“. Ehhez legföljebb annyit tehetünk hozzá az esetleges félreértést kizárandó: nemcsak az (vagy nem az) halhatatlan, ami a fizikai világban, esemény gyanánt, megtörtént, hanem ami valaha is fontos volt nekünk, ami a pillanat teljességében valaha is megláttatta-megsejttette velünk az értelmes emberi élet elidegeníthetetlen és letagadhatatlan lehetőségét.

(Magvető, 1989)

665