Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 8. szám - Király Zsuzsa: A kert és a kisgyerek (novella)

Sötét.

Egynemű. A valami, ami egynemű; így a megkülönböztetés végképp a valahába. A jó édes valahába!

A kert meglapulva: ugrásra vagy menekülésre készen.

Talán.

Újra, sokadszor haza- s magára találva a kert: ha fölkészült is valaha, elgyávultan csökönyös nosztalgiával a máshol lehetőségre, meg hogy rajta műihatna, szóval, annak a fölkészültségnek a nyomát se lelhetni abban a sötétben. A biztos - ingta némán az alácsorgó, már nem is taijagos vakság-lehetőségben az egyesízelt diónyírfa-lomb, arra, ami ismét elmaradt, megfellebbezhetetlenül. - Lenni. Ahogy eddig. Valahogy.

Elfogyott. Kifogyott minden szó, amelyet jobb híján, hozzávetőlegesen, körülbelül; ahhoz képest használtunk ahhoz, amit mondani akartunk. Amit jelenteni akartak ők, a szók. Ők akarták.

Sötét. Változhatlanzíl.

Ismét egy évszak. Tél. Behavazva - méghozzá hóval - az eddig leírt, s így is pontosan követhető - hát mondjuk - terepviszonyok. Mentegetőzve azt kell mondnunk, igazán nem történés, mindösszesen is csak változás; vagy micsoda? -, hogy két lehetséges ágyás közt miniatürizált és tovább nem jellemezhető diadalív: a két tartóoszlopa - kar- és lábköteg - az ágyások havába fűródvák, Arc-ja úgyszintén pompásan behavazva ível át hibátlanul, akárha diadalmasan a mezsgyék fölött. Mozdulatlanul.

Valamerre ívelő diadalunk.

Egyébként a kapunál ugyancsak változás: csekély, bár figyelemreméltó. Újra van felső zsanér. Fölszerelésének a helye érdekes, vagyis hogy különösen megkapó és természetes. Az alsó zsanérral átellenes oldalra szerelve ugyanis, érdekes talányt kínálva föl, hogy ugyanis ezentúl hogyan legyen nyitható a kapu, akár kulccsal, akár kilinccsel; főleg, ha hozzávesszük — mókás-fogas fejtörő ez a javából! -, hogy a felső zsanér nemcsak az átellenes, hanem ráadásul a nem-utca felöli oldalra fölszerelve, ellentétben az alsó zsanérral, amely a kert felöli oldalon... természetesen.

A nyílegyenes átlósság egyértelműségével még mindig ilyen ez a táj.

637