Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 8. szám - Király Zsuzsa: A kert és a kisgyerek (novella)
volt; amely arra szolgált, hogy a kapu nyitható legyen; amint hogy nyitva is volt, mint már említettük - téttelen. Nem is az akadályoz meg minket abban, hogy megkérdezzük, miért a zsanérok s nem a másik oldal felé futott az ösvény, hogy nincs kitől. Inkább talán az, hogy az ösvény a tájhoz tartozó; s arról már tudjuk, hogy ilyen. S ezt is módfelett természetesnek tartjuk, így aztán figyelmünket inkább fölkelti a kapu előtti harmadban található, meglepő és szorongó félkör, ami persze éppoly természetes; mi más lehetne? - hiányos kacskaringó, sanda kanyarulat, álirányú, gyáva kitérő - az ösvényé, haszontalanul. A félkör öblében nem voltak ágyások. Valami okból hiányzoztak onnan az ágyások, amelyek miatt pedig a kertet, abban az állapotában is, kertként azonosíthatjuk - ok híján is. Talán egy halvány lenyomat volt az oka ennek az ágyástalanságnak vagyis hogy kerttelenségnek, amely négyszöget formázva tűnt elő a félkör öblének elgazosodott gyepéből. Mert gyepes volt a félkör öble, bárha füve másfajtájú is, mint a mezsgyéken növő vagy akár az ösvényen kúszó-mászó füvek. Ez a négyszög mintha csak káprázat lett volna a halavány lenyomat miatt; ám oly térés, hogy bízvást elfért volna rajta és felette egy lak; egy afféle Vár-lak, Csókol-lak, Megharap-lak. Ahogy annak idején; a szokás valahájá- ban. Ám a négyszög-lenyomat mégse halavány káprázásra csábított: önmaga volt, megszüntethetetlenűl, fölcserélhetetlenűl - értelmetlenül; káprázat-elvo- násosan. A kisgyerek ekkor már a félkör egyik kezdeténél vagy végiben állott, egy fa alatt. Talán kétfának is nevezhetnénk ezt a fát, ha volna ilyen szó, mert másként nemigen tudjuk jelölni azt a valamit, ami a félkör egyik kezdetén vagy egyik végén, annak indításaként vagy lezárásaként kinőtt a földből, s amely vé-alakban tartott fölfelé, az ég felé; rajongva s tetszelegve, hogy ím, földből kinőve, fölfelé nő. A vé egyik szára diófa, a másik szára nyírfa. A vé belső oldala kéregtelen. A forradás vagy hegsorozat vagy varfelület, amely e belső oldalt födte, bizonyossá teszi, hogy nem: igazán nem sajátos kéregről, valami dió- és nyíregyesültségű befödözésről van szó, hanem hiányról s annak pótlásaként másról; újra a megnevezhetetlen, megfellebbezhetetlenül. A vé-alak okszerű magyarázataként egy repülőbomba oválteste a tő feletti elágazásba ágyazódva. Ne gondoljunk valami élenjáróan nagyszabású repülőbombára! Csak amolyan kicsike, hitványka, ledobni- és elszórnivaló, vidékies repülőbombára, amelynek gyilkolás és rombolás volt a célja persze. Eredményként meg e hatáscsökkent szegénység. Szerencse. Nekem legyen mondva! Vagy: visszatérve a repülóbombára - az ő szerencsétlensége; neki legyen mondva! -, tartalom-, arány-, céltévesztés; lefelé persze. Lefelé? Vagy hátha? - hátha valamely hortikultúrai avagy pomológiai kísérlet céljából, annak eszközeként előállítva - ahogy a spanyolviaszkot találták föl egykoron -, hogy ledobva vagy elszórva kettőbe szakasszon valamit, aminek az egyik feléből diófa, a másik feléből nyírfa leendett - ismerhetlenűl. Istennek vagy valami másnak a nevében. Csak úgy? Hátha? 633
