Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Kőrössi P. József: Nem a versem volt rég, hanem a naplemente - Beszélgetés Cselényi Bélával, 1989 nyár derekán (interjú)
mény, elragadtatás, létfontosság emóció köt valamihez, amiről hiába írok, mások számára nem érdekes. Ilyen volt az, amikor kamasz koromban diákballadákat írtam. Silányak voltak, pedig akkora ihlettel ültem neki, annyira szerettem diákballadákat írni... Legnagyobb szerelmem is a nudizmushoz kötődik. A szerelemről, ha írtam, mindeddig maradandónak bizonyult, de a környezetről, amelyben észlelhettem, arról nem írhattam, mert mások számára ez zsumalisztikus, érdektelen, ne adj isten felháborító. Ezeket a sallangokat kell lefaragnom, mondjuk egy szerelmes versről, amelyek ezt egyértelműen egy bizonyos helyhez kötnék, mondjuk Costinesti-ben az újságos bódé és a görög hajóroncs közé. Tehát nincs öncenzúrád? Nem tudom. Azt hiszem van, de nem az alkotásban fékezem magam. Tudom, nagyon vigyázol arra, nehogy megbánts másokat. Úgy élsz együtt a környezetedben megforduló emberekkel, hogy mindig figyeled, nehogy megbánts valakit is közülük, és senkinek a terhére ne légy. Ugyanakkor mégis a te világodban a te magatartásodban, a te létformádban rengeteg olyan momentum van, rengeteg olyan gesztusod van, amellyel a konvencionális létformákat megtagadod. Amit kiadsz magadból, az írásaid, a kispolgári, és a polgári jóízlést sértik. Hogyan férnek ezek meg együtt? Hogyan élsz ezekkel együtt? Amikor öncenzúráról kérdezlek, erre és nem politikai, nem a gondolataid cenzúrkázására gondolok. Szövegeid amúgy sem manifesztumok, legfeljebb abban a világban, amelyben min-' den értelmiségi és értelmes tett politikai manifesztum. Hogy lehet ezekkel az ellentmondásokkal élni? Neked hogyan sikerül? Addig nincs baj, amíg nem egyénekre tagolódik a dolog. Például Krisztus, mai szóval élve: kedves ember volt, mindenkit vonzott, viszont, ha tömeg előtt beszélt, dorgálta a tömegeket. Nem volt semmi baj mindaddig, amíg áruló egyének nem keveredtek a tömegbe, akik magukra vették a vádakat. Bennem van társadalmi igazságérzet - nem politikai, társadalmi - és úgy érzem, nemes kötelességem ezt exhibicio- nálni. Amennyiben azonban egy egyén ezt magára veszi valami okból - és különösen ha ezt kerülő úton teszi - védtelen vagyok, és azt hiszem, akkor, amikor magánemberként elkerülöm a konfliktusokat, egy egész társadalmi tapasztalatlansággal letöltött élet ösztönös óvatosságát követem. Általában azok a könyöklők, akik akkor sem riadnak vissza, ha beléjük gyalogolnak. Ha engem bántanak, nem tudok visz- szavágni. Térjünk vissza oda, amikor arról beszélsz, hogy fájdalmas volt az áttelepülés gondolatával foglalkozni, mert magadat a korosztályból a harmadik költőként rangsorolhattad Kolozsváron, és ez az áttelepüléssel megszűnik, óhatatlanul sokan kerülnek eléd egy másik konjunktúrában. Fontos az, hogy pillanatnyilag ki hányadik? És létezik ilyen rangsorolás? Számon tartja ezt valaki? Én ezt kétségbevonom. Milyen alapon legjobb a legjobb? És milyen kategóriában? Kik mondják meg, és meddig, hogy ki az első a rangsorban és ki a következő legjobb? Egyszer ugyanezt úgy kérdeztem meg tőled: versenyfutás-e a költészet? Most újra megkérdezem: tényleg versenyfutás? Két féle sport van. Az egyik az Olimpiai versengés, a másik az angolok sportkedvelő, sportos életformája rekordok nélkül. Namármost a költészetben nem lehet azt csinálni, mint az arisztokraták a teniszben. Nem lehet verselgetve űzni ezt, aztán majd lesz, amilyen lesz. A világot kell meghódítani, különben nem érdemes... Én azt mondom, hogy nem lehet és nem szabad összehasonlítani két annyira különböző költészetet, mint a tied meg - mondjuk - az Egyed Péteré, vagy a tiedet a Szőcs Gézáéval. És sorolhatnám. Még akkor sem, ha vannak rokonvonások. 580
