Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 7. szám - Kőrössi P. József: Nem a versem volt rég, hanem a naplemente - Beszélgetés Cselényi Bélával, 1989 nyár derekán (interjú)

mény, elragadtatás, létfontosság emóció köt valamihez, amiről hiába írok, mások szá­mára nem érdekes. Ilyen volt az, amikor kamasz koromban diákballadákat írtam. Silányak voltak, pedig akkora ihlettel ültem neki, annyira szerettem diákballadákat írni... Legnagyobb szerelmem is a nudizmushoz kötődik. A szerelemről, ha írtam, mindeddig maradandónak bizonyult, de a környezetről, amelyben észlelhettem, ar­ról nem írhattam, mert mások számára ez zsumalisztikus, érdektelen, ne adj isten felháborító. Ezeket a sallangokat kell lefaragnom, mondjuk egy szerelmes versről, amelyek ezt egyértelműen egy bizonyos helyhez kötnék, mondjuk Costinesti-ben az újságos bódé és a görög hajóroncs közé. Tehát nincs öncenzúrád? Nem tudom. Azt hiszem van, de nem az alkotásban fékezem magam. Tudom, nagyon vigyázol arra, nehogy megbánts másokat. Úgy élsz együtt a kör­nyezetedben megforduló emberekkel, hogy mindig figyeled, nehogy megbánts va­lakit is közülük, és senkinek a terhére ne légy. Ugyanakkor mégis a te világod­ban a te magatartásodban, a te létformádban rengeteg olyan momentum van, rengeteg olyan gesztusod van, amellyel a konvencionális létformákat megtagadod. Amit kiadsz magadból, az írásaid, a kispolgári, és a polgári jóízlést sértik. Ho­gyan férnek ezek meg együtt? Hogyan élsz ezekkel együtt? Amikor öncenzúráról kérdezlek, erre és nem politikai, nem a gondolataid cenzúrkázására gondolok. Szövegeid amúgy sem manifesztumok, legfeljebb abban a világban, amelyben min-' den értelmiségi és értelmes tett politikai manifesztum. Hogy lehet ezekkel az el­lentmondásokkal élni? Neked hogyan sikerül? Addig nincs baj, amíg nem egyénekre tagolódik a dolog. Például Krisztus, mai szó­val élve: kedves ember volt, mindenkit vonzott, viszont, ha tömeg előtt beszélt, dor­gálta a tömegeket. Nem volt semmi baj mindaddig, amíg áruló egyének nem keve­redtek a tömegbe, akik magukra vették a vádakat. Bennem van társadalmi igazság­érzet - nem politikai, társadalmi - és úgy érzem, nemes kötelességem ezt exhibicio- nálni. Amennyiben azonban egy egyén ezt magára veszi valami okból - és különö­sen ha ezt kerülő úton teszi - védtelen vagyok, és azt hiszem, akkor, amikor magán­emberként elkerülöm a konfliktusokat, egy egész társadalmi tapasztalatlansággal le­töltött élet ösztönös óvatosságát követem. Általában azok a könyöklők, akik akkor sem riadnak vissza, ha beléjük gyalogolnak. Ha engem bántanak, nem tudok visz- szavágni. Térjünk vissza oda, amikor arról beszélsz, hogy fájdalmas volt az áttelepülés gon­dolatával foglalkozni, mert magadat a korosztályból a harmadik költőként rang­sorolhattad Kolozsváron, és ez az áttelepüléssel megszűnik, óhatatlanul sokan ke­rülnek eléd egy másik konjunktúrában. Fontos az, hogy pillanatnyilag ki hánya­dik? És létezik ilyen rangsorolás? Számon tartja ezt valaki? Én ezt kétségbevo­nom. Milyen alapon legjobb a legjobb? És milyen kategóriában? Kik mondják meg, és meddig, hogy ki az első a rangsorban és ki a következő legjobb? Egyszer ugyanezt úgy kérdeztem meg tőled: versenyfutás-e a költészet? Most újra megkér­dezem: tényleg versenyfutás? Két féle sport van. Az egyik az Olimpiai versengés, a másik az angolok sportkedve­lő, sportos életformája rekordok nélkül. Namármost a költészetben nem lehet azt csinálni, mint az arisztokraták a teniszben. Nem lehet verselgetve űzni ezt, aztán majd lesz, amilyen lesz. A világot kell meghódítani, különben nem érdemes... Én azt mondom, hogy nem lehet és nem szabad összehasonlítani két annyira kü­lönböző költészetet, mint a tied meg - mondjuk - az Egyed Péteré, vagy a tiedet a Szőcs Gézáéval. És sorolhatnám. Még akkor sem, ha vannak rokonvo­nások. 580

Next

/
Thumbnails
Contents